Autó-Motor, 1958. január-június (11. évfolyam 1-11. szám)

1958-02-15 / 3. szám

rejtett tartalékok írta: Feledy Béla, a KPM Autófőosztály műszaki osztályvezetője Az elmúlt éveikben, iparaink és közlekedésünk rohamos fejlődése közben gyakran felmerült a rejtett tartalékok kér­dése. Sajnos azonban, a rejtett tartalékok felkutatásának munkája nem volt állandó jellegű. Egy-egy fellángolás után sokan kézlegyintéssel intézték el a kérdést, mondván: mi már mindent megtettünk e téren, nálunk a termelékenysé­gen már csak épületbővítéssel, új gépek beszerzésével le­het segíteni. Egyes nagyberuházásunk túlméretezettsége, majd az el­lenforradalom pusztításai folytán népgazdaságunk jelenleg olyan helyzetben van, hogy a beruházási összegekkel nagyon kell takarékoskodni. Anyagi felemelkedésünk legkézenfek­vőbb eszköze tehát: állandó és rendszeres munkával fel­kutatni belső tartalékainkat, amelyek segítségével nagyobb beruházások nélkül is el tudjuk érni a technika fejlesztését, az önköltség csök­kenését, a termelékenység emelkedését és a minőség megjavítását. Vizsgáljuk ezzel kapcsolatban először az újítómozgalom kérdését. A gyakorlott szakmunkások legnagyobb része nem gé­piesen végzi munkáját. Munka közben rájön sok olyan fo­gásra, módosításra, amelynek bevezetésével az eddigi munka jobban, gyorsabban, kevesebb fáradsággal, eredményesebben végezhető el. Sokszor eszébe jut olyan változtatás, új meg­oldás, amelynek megvalósítása alapjaiban tud egy szerke­zetet megváltoztatni, a műsza­ki fejlődést továbbvinni. A becsületes munkások nagy része azonban szerény, fél attól, hogy újítása esetleg, nem fog beválni, ezért magában tartja gondolatát, és az sohasem kerül kivitelezésre. Ezé­rt fontos a Műszaki Fejlesztési Kör, ahol a dolgozók összejönnek, el­beszélgetnek, tanulmányozzák a szakirodalmat, kicserélik gondolataikat, és bátorítást és felvilágosítást kapnak arra vonatkozóan, hogyan valósíthatják meg elgondolásaikat, és ötletet nyernek újszerű kérdések megoldására. Igen fontos szerepe van a vállalatoknál az olyan újítási előadónak, aki egyéni tulajdonságainál és szakmai felkészültségénél fogva al­kalmas arra, hogy m­egnyerje a dolgozók bizalmát, támo­gassa a becsületes emberek kezdeményezését, őrizze az újító­mozgalom tisztaságát és szakmai tanácsaival segítse az újí­tók elgondolásait. Sajnos, sok igazgató sem a Műszaki Fejlesztési Kör lé­tesítésére, sem megfelelő újítási előadó beállítására nem fektet elegendő súlyt. Az újítási előadónak nemcsak az a szerepe, hogy kimu­tatásokat készítsen és adminisztráljon, hanem irányítója, lel­kesítője, támogatója legyen az újítások létrejöttének és be­vezetésének. Hány újítókiállításon,­ üzemiben láttunk értékes, ötletes újításokat, amelyeket egyszer kiviterezte­k, formailag be­vezettek, késő­bb azonban a továbbfejlesztés helyett, maradi­­ságából, porosodni hagyták. Helyes volna, ha minden vállalatnál a műszaki vezető és szakszervezet bevonásával olyan bizottságot alakítaná­nak, amely kitűzi az újítómozgalom irányát, állandóan napi­renden tartja az újítási kérdéseket, lelkesíti a dolgozókat, felülvizsgálja a javaslatokat és dönt azoknak a sorsáról. A rejtett tartalékok feltárásának számos más területe­­is van. Mennyi értékes anyag, alkatrész és munkaidő megy veszendőbe gondatlan kezelés és felületesség miatt? Milyen hatalmas értéket képviselnek azok a fedettmunkák, amelyek résziben anyaghiba, résziben felelőtlenség, rossz technológia, gyenge műszaki vezetés és ellenőrzés hiánya miatt kerül­nek a hulladékba. Hol van ilyenkor a felelősségrevonás a nép vagyonának elherdálóival szemben? Sokszor hallunk panaszt arra vonatkozóan, hogy egyes üzemekben a termelés bővítése alapterület hiánya miatt csak új beruházással oldható meg. Mennyivel egyszerűbb új beruházást igényelni, mint részletes kapacitáskihasználási vizsgálatot tartani, melynek eredményeiként kisebb átcso­portosítással, az átfutási idő rövidítésével, a munka jó meg­szervezésével, a szűk keresztmetszetet képező területeken több műszak bevezetésével az üzem saját erejéből is meg­oldható volna a termelés bővítése. Figyelik-e kellőképpen a gazdasági vezetők „rezsi­órák” alakulását? Sok üzemben hihetetlenül sok az a munkaóra, amelyet nem szerelőmunkára fordítanak. Vajon mikor vizsgálták felül a rezsi­órák alakulását és megállapí­tották-e, hogy nem irányítható-e át a rezsi­munkások egy része termelőmunkára? Vessünk egy pillantást a közlekedés üzemköltségeinek a vizsgálatára. Elkövettünk-e már minden lehetőt annak érdekében, hogy egy cseppet se fogyjon, több üzemanyag a gépkocsik­nál, mint amennyi gondos kezelés mellett feltétlenül szük­séges? Vajon nincsenek-e hibák a gumi-, az akkumulátor­gazdálkodás területén? Sikerült-e úgy megoldani a gép­kocsivezetői vezénylés kérdését, hogy minden gépkocsinak állandó felelős vezetője és rendszeres váltótársa legyen? Lehet-e megkívánni, hogy egy gépkocsivezető sajátjának te­kintsen egy gépkocsit, ha azon egy hónapban 8—10 vagy még több vezető ül? Minden rend­ben van a gépkocsik kihasználásánál? Ki­használjuk-e a fuvarozásszervezésnél a szocialista terv­gazdálkodás álltal nyújtott hatalmas lehetőségeket? Oktatjuk-e rendszeresen a gépkocsivezetőket és egyéb dolgozóinkat, feladataik jobb elvégzése érdekében? Foglalkozunk-e rendszeresen és eredményesen a mű­szaki és gazdasági vezetés színvonalának emelésével? A rejtett tartalékok feltárási lehetőségét hosszú oldala­kon át lehetne felsorolni. Életszínvonalaink továbbemelésének alapvető feltétele a termelés gazdaságosságának rendszeres növelése. E néhány elmondott példával csak azt akartam bizonyítani, hogy e té­ren még igen sok tennivalónk van, és egy pillanatig sem állíthatjuk, hogy nálunk mér rejtett tartalékok nincsenek. Igenis, vannak, és ezek kiaknázása érdekében az autóközle­kedési és fenn­tartóipari szakma valamennyi dolgozójának lelkes munkában kell összefognia. X XI. ÉVF. 3. SZÁM 1958. febr. 15.

Next