Autó-Motor, 1958. január-június (11. évfolyam 1-11. szám)
1958-02-15 / 3. szám
rejtett tartalékok írta: Feledy Béla, a KPM Autófőosztály műszaki osztályvezetője Az elmúlt éveikben, iparaink és közlekedésünk rohamos fejlődése közben gyakran felmerült a rejtett tartalékok kérdése. Sajnos azonban, a rejtett tartalékok felkutatásának munkája nem volt állandó jellegű. Egy-egy fellángolás után sokan kézlegyintéssel intézték el a kérdést, mondván: mi már mindent megtettünk e téren, nálunk a termelékenységen már csak épületbővítéssel, új gépek beszerzésével lehet segíteni. Egyes nagyberuházásunk túlméretezettsége, majd az ellenforradalom pusztításai folytán népgazdaságunk jelenleg olyan helyzetben van, hogy a beruházási összegekkel nagyon kell takarékoskodni. Anyagi felemelkedésünk legkézenfekvőbb eszköze tehát: állandó és rendszeres munkával felkutatni belső tartalékainkat, amelyek segítségével nagyobb beruházások nélkül is el tudjuk érni a technika fejlesztését, az önköltség csökkenését, a termelékenység emelkedését és a minőség megjavítását. Vizsgáljuk ezzel kapcsolatban először az újítómozgalom kérdését. A gyakorlott szakmunkások legnagyobb része nem gépiesen végzi munkáját. Munka közben rájön sok olyan fogásra, módosításra, amelynek bevezetésével az eddigi munka jobban, gyorsabban, kevesebb fáradsággal, eredményesebben végezhető el. Sokszor eszébe jut olyan változtatás, új megoldás, amelynek megvalósítása alapjaiban tud egy szerkezetet megváltoztatni, a műszaki fejlődést továbbvinni. A becsületes munkások nagy része azonban szerény, fél attól, hogy újítása esetleg, nem fog beválni, ezért magában tartja gondolatát, és az sohasem kerül kivitelezésre. Ezért fontos a Műszaki Fejlesztési Kör, ahol a dolgozók összejönnek, elbeszélgetnek, tanulmányozzák a szakirodalmat, kicserélik gondolataikat, és bátorítást és felvilágosítást kapnak arra vonatkozóan, hogyan valósíthatják meg elgondolásaikat, és ötletet nyernek újszerű kérdések megoldására. Igen fontos szerepe van a vállalatoknál az olyan újítási előadónak, aki egyéni tulajdonságainál és szakmai felkészültségénél fogva alkalmas arra, hogy megnyerje a dolgozók bizalmát, támogassa a becsületes emberek kezdeményezését, őrizze az újítómozgalom tisztaságát és szakmai tanácsaival segítse az újítók elgondolásait. Sajnos, sok igazgató sem a Műszaki Fejlesztési Kör létesítésére, sem megfelelő újítási előadó beállítására nem fektet elegendő súlyt. Az újítási előadónak nemcsak az a szerepe, hogy kimutatásokat készítsen és adminisztráljon, hanem irányítója, lelkesítője, támogatója legyen az újítások létrejöttének és bevezetésének. Hány újítókiállításon, üzemiben láttunk értékes, ötletes újításokat, amelyeket egyszer kivitereztek, formailag bevezettek, később azonban a továbbfejlesztés helyett, maradiságából, porosodni hagyták. Helyes volna, ha minden vállalatnál a műszaki vezető és szakszervezet bevonásával olyan bizottságot alakítanának, amely kitűzi az újítómozgalom irányát, állandóan napirenden tartja az újítási kérdéseket, lelkesíti a dolgozókat, felülvizsgálja a javaslatokat és dönt azoknak a sorsáról. A rejtett tartalékok feltárásának számos más területeis van. Mennyi értékes anyag, alkatrész és munkaidő megy veszendőbe gondatlan kezelés és felületesség miatt? Milyen hatalmas értéket képviselnek azok a fedettmunkák, amelyek résziben anyaghiba, résziben felelőtlenség, rossz technológia, gyenge műszaki vezetés és ellenőrzés hiánya miatt kerülnek a hulladékba. Hol van ilyenkor a felelősségrevonás a nép vagyonának elherdálóival szemben? Sokszor hallunk panaszt arra vonatkozóan, hogy egyes üzemekben a termelés bővítése alapterület hiánya miatt csak új beruházással oldható meg. Mennyivel egyszerűbb új beruházást igényelni, mint részletes kapacitáskihasználási vizsgálatot tartani, melynek eredményeiként kisebb átcsoportosítással, az átfutási idő rövidítésével, a munka jó megszervezésével, a szűk keresztmetszetet képező területeken több műszak bevezetésével az üzem saját erejéből is megoldható volna a termelés bővítése. Figyelik-e kellőképpen a gazdasági vezetők „rezsiórák” alakulását? Sok üzemben hihetetlenül sok az a munkaóra, amelyet nem szerelőmunkára fordítanak. Vajon mikor vizsgálták felül a rezsiórák alakulását és megállapították-e, hogy nem irányítható-e át a rezsimunkások egy része termelőmunkára? Vessünk egy pillantást a közlekedés üzemköltségeinek a vizsgálatára. Elkövettünk-e már minden lehetőt annak érdekében, hogy egy cseppet se fogyjon, több üzemanyag a gépkocsiknál, mint amennyi gondos kezelés mellett feltétlenül szükséges? Vajon nincsenek-e hibák a gumi-, az akkumulátorgazdálkodás területén? Sikerült-e úgy megoldani a gépkocsivezetői vezénylés kérdését, hogy minden gépkocsinak állandó felelős vezetője és rendszeres váltótársa legyen? Lehet-e megkívánni, hogy egy gépkocsivezető sajátjának tekintsen egy gépkocsit, ha azon egy hónapban 8—10 vagy még több vezető ül? Minden rendben van a gépkocsik kihasználásánál? Kihasználjuk-e a fuvarozásszervezésnél a szocialista tervgazdálkodás álltal nyújtott hatalmas lehetőségeket? Oktatjuk-e rendszeresen a gépkocsivezetőket és egyéb dolgozóinkat, feladataik jobb elvégzése érdekében? Foglalkozunk-e rendszeresen és eredményesen a műszaki és gazdasági vezetés színvonalának emelésével? A rejtett tartalékok feltárási lehetőségét hosszú oldalakon át lehetne felsorolni. Életszínvonalaink továbbemelésének alapvető feltétele a termelés gazdaságosságának rendszeres növelése. E néhány elmondott példával csak azt akartam bizonyítani, hogy e téren még igen sok tennivalónk van, és egy pillanatig sem állíthatjuk, hogy nálunk mér rejtett tartalékok nincsenek. Igenis, vannak, és ezek kiaknázása érdekében az autóközlekedési és fenntartóipari szakma valamennyi dolgozójának lelkes munkában kell összefognia. X XI. ÉVF. 3. SZÁM 1958. febr. 15.