Autó-Motor, 1958. július-december (11. évfolyam 12-23. szám)
1958-12-01 / 22. szám
AUTÓKÜLÖNLEGESSÉGEK Ezen az oldalon olyan gépkocsikat szerepeltetünk, amelyek létrejötte vagy egyik, vagy másik szempontból tekintve feltétlenül figyelmet érdemel. Az első képen látható kínai gyártmányú Cabriolet főként azért mondható érdekesnek, mert abban az országban született, amelynek autóiparáról eddig nem igen szólhattunk. Köztudomású, hogy Kínában csak néhány éve foglalkoznak autótervezéssel és gyártással. Most viszont szinte óránként mutatják be az újdonságokat, amelyeknek sorából ez az elegáns vonalú csangcsuni modell kétségtelenül kiemelkedik. A kocsi orra már bizonyára ismerős, hiszen a Citroen ID—19-ről van szó, vagyis a francia gyár azon típusainak egyikéről, amelyek DS, illetve ID betűjelzéssel, no meg légrugózással kerültek forgalomba. Eddig mint szabályos személyautók hagyták el a futószalagot, most viszont már úgynevezett kombinált kivitelben, vagyis megnövelt rakodótérrel, dobozosított karosszériával is készülnek ID kocsik. És hogy a csúnyácskának mondott 2 CV jelzésű Citroen se panaszkodhasson, újabban teherszállító kivitelben is árusítják ezt a mindössze 425 kcm-es motorral rendelkező járművet. A hullámlemez borítású csomagtérben 250 kg súlyú árut szabad elhelyezni. Egy angol teherautó, amely hidraulikus emeléi segítségével — mint egy cirkuszi erőművész — az egész rakfelületet a magasba emeli, hogy adott esetben a rakodás leegyszerűsödjék Végül pedig nézzük ezt a hollandiai DAF-nyergesvontatót, amelynek utánfutója egy szabályos autóbuszkarosszéria. Ez a fordulékony jármű utasainak zajtalan közlekedést biztosít 13