Autó-Motor, 1959. január-június (12. évfolyam 1-12. szám)

1959-05-15 / 10. szám

Most,­­hogy ismét az autóvásárlásról írunk, eszünkbe jut, hogy nem is olyan régen, alig néhány évvel ezelőtt jóformán két kezünkön tudtuk összeszámolni, hány embernek volt ná­lunk saját autója. De már az 1957-es esztendőtől sok-sok kéz kellett volna az ilyen számításhoz. És jött a tavalyi év, amikor mintegy 3000 új autó jutott privát kézibe, s az idén is legalább ennyi — ha nem több — új kocsi és tekintélyes számú jobb álla­potú használt kocsi növeli az egyéni tulajdonban levő autó­állományt. Ezek tények, méghozzá olyanok, hogy világosan tudják bizonyítani: jó irányban haladunk. És a­­haladás egyik állo­mása, hogy ma már, akinek megvan rá a pénze, a korábban szükséges engedély nélkül vásárolhat akár használt, akár új gépkocsit. Sőt, ha megunta, minden különösebb akadály nél­kül, bármikor eladhatja másnak, ha az átírási illeté­ket kifizetik. Kivétel a külföldről, egyénileg behozott vagy ajándékba kapott autó, valamint a saját építésű kocsi, ame­lyet két esztendőn belül csak az Autóker vásárolhat meg Lényegében tehát az eddigi autóvásárlási korlátozások és a velük járó problémák megszűntek. A szabad vásárlás első néhány napja viszont olyan offenzívát indított a magánosok autóeladását intéző Csepel Kerékpár és Motorkerékpár Nagy­kereskedelmi Vállalat ellen, hogy az ottani autóosztály dolgo­zói nehéz órákat éltek át a Bajcsy-Zsilinszky út 53 alatti öreg épületben. Ez idő alatt gyakran jártunk ott. Azt tapasztaltuk, hogy a rohamozók nagy része Trabantot, illetve Wartburgot kí­vánt — mégpedig azonnal. Sajnos, ezekből a többiekhez mérten olcsó kocsikból sok­kal kevesebbet kapunk, mint ahányian éppen ilyeneket kíván­nak venni. Már április 28-ig közel 1200 igénylést tartottak nyilván és ez egyben azt is jelenti, hogy jóval túljegyezték a mostani esztendőben várható Trabant és Wartburg meny­­nyiséget. A Skoda és Moszkvics kocsik előjegyzése rendben folyik, hiszen ezekből a típusokból az igényeknek megfelelő meny­­nyiségre számíthatunk. A kis Trabantból még nem érkezett meg a korábban jel­zett, de mindössze 250 darabos szállítmány, a Wartburgok pedig gyakorlatilag még a szabad vásárlás bevezetésének ide­je előtt elfogytak. Voltak ugyanis sokan, akiknek már koráb­ban kezükben volt erre a típusra szóló kiutalás, de abban az időben sem volt éppen raktáron Wartburg kocsi. Termé­szetesen most a kiutalással rendelkezőket helyezték előnybe, amikor a napokban megérkeztek ezek az autók is. Másodsorban azok számíthatnak a forgalomba kerülő kü­lönféle autókra, akiknek nevei előzőleg — még a kiutalásos időiből — valamelyik minisztérium vagy főhatóság igénylési listáin szerepeltek. A többiek viszont, akik most határozták el, hogy kocsit vásárolnak, akár személyesen, akár levélben előjegyeztethetik igényeiket jelenleg Skoda Octavia Super és Moszkvics 407 típusokra. A többi szóban forgó márkát csak jövő évi szállításra jegyzik elő. Ez kétségtelenül sok autóra váró embert szomorít el, hi­szen nem mindegy, hogy a legolcsóbbnak ígérkező Trabantra kell összespórolni a pénzt, vagy a Wartburgra kell gyűjtö­getni 52 000 forintot. A Skoda ára 65 000, a Moszkvicsé pedig — rádióval együtt — 70 000 forint. Úgy láttuk azonban, hogy a drágább­­kocsik is rendkívül gyorsan találnak gazdára, hiszen sokan mérlegelik azt is, hogy a drágább kocsi erősebb, tartósabb, és nem válogat az utakban sem. Különösen a vidéken élők ragaszkodnak a stra­­pabíróbb autóhoz, még ha drágábbak is. (Sokak számára megkönnyítik a nagyobb összegű gépkocsik megvásárlását az OTP kölcsönök, amelyeket indokolt esetekben ilyen célra is folyósítanak.) Mindent figyelembe véve úgy találjuk, kezd egészséges irányba terelődni az új autók eladása. A most bevezetett előjegyzési rendszer — amely azt is jelenti, hogy visszaigazolják a jelentkezéseket, vagyis igazsá­gos sorrendet tartanak — elősegíti, hogy a jövőben jobban figyelembe vehessék a vásárlók igényeit. Könnyebb lesz meg­határozni, mely típusból mennyit, milyen színben és mikori terminussal szállítsanak az autógyárak. A típusválasztást ugyan legjobban a már régóta sürge­tett autószalon segítené elő, ahol megfelelő felvilágosítást is kapnának az érdeklődők. Sőt, tájékozódásunk szerint az is megvalósítható, hogy a velünk üzleti kapcsolatban álló autó­gyárak külön-külön rendeznének be Budapesten is bemutató­­termeket. Ennél ugyan sürgetőbb és fontosabb azt nyélbeütni, hogy az eladott kocsikhoz mindenkor, minden szükséges alkatrészt be lehessen szerezni , de a kettő párhuzamos megoldása igen célszerű és hasznos lenne a most már tényleg gyorsüte­mű hazai autósítás érdekében. Autóvátálás Prága új színfoltja a napokban megnyílt új Autószalon

Next