Autó-Motor, 1962. január-június (15. évfolyam 1-12. szám)

1962-06-06 / 11. szám

Nem autó ugyan, de autósokat szolgáló gép ez a kis benzinmotoros vibrátor, amelyet utak javításá­nál, illetve építésénél jól lehet használni. Az olasz Vencanzetti cég szállította ide Milánóból A Daimlert Benz és a Blumhardt, szokás szerint együtt mutatta be gyártmányait. Az idén viszont a kocsik kevésbé jelen­tettek érdekességet. Inkább az informá­ciós iroda feladatát betöltő légrugós autóbusz szellemes kivitele érdemel külön említést A­ francia Simca kocsik jó­formán valamennyi változa­tával megismerkedhettünk a fák árnyékában. Igaz ugyan, hogy most úgyszólván csakis a farmotoros, 1000 kcm-es új­donságot keresték a látogatók, de ez érthető. Az Aronde, az Etoile, a Elysée, a Monaco és a többi már öregnek hatott a csinos kis ezres modell mel­lett. Ezt ügyesen, nyitott mo­torházzal, nyitott csomagtér­rel állították szemlére, az egyébként rendkívül zsúfolt standon A kocsik kiállításának módja a Renaultnál is hasonló volt a Simcáéhoz. Szinte hézag nél­kül soroltak egymás mellé a különböző modellek, ame­lyeknek szerkezeti érdekes­ségeit így nem is tudta szem­­ügyre venni az érdeklődő, igaz, itt is csak főként a kis orrmotoros, mellnőkerékhaj­­tású, úgynevezett „4”-es típu­sok voltak újdonságnak ne­vezhetők, a Dauphine, az On­­dine és a Floride, ez a szép vonalú sportkocsi nem idegen a hazai utakon Ezzel a fényektől csillogó képpel búcsúzunk az idei Budapesti Ipari Vásártól és annak, vendégeitől. A kiállítás lapunkban most nem szereplő érdekességeiről más alkalommal igyekszünk majd említést tenni, illetve néhány autó- és motor­típust tüzetesebben bemutatni. Anyag van bőven, hiszen az idei BIV valóban nemzetközi jelleget öltött és bebizonyította érettségét arra, hogy a következő években már hivatalosan is nemzetközi vásárként beszéljen róla a világ

Next