Autó-Motor, 1963. július-december (16. évfolyam 13-24. szám)
1963-07-06 / 13. szám
A NAGY IDŐK TANÚJÁNÁL A robbanómotor, az automobil is az egyik mérföldkő volt a világ fejlődésének útján. Ennek az időszaknak egyik koronatanúja volt a francia monsieur Jean Perry, akit Gyöngyöstarján lakói évtizedek óta ismernek és szeretnek. Talán már 500 éve áll a hatalmas csereerdővel borított Mátra oldalában ez az ősi kúria, amelynek egyik hűvös szobájában hallgatjuk Perry urat, aki nemsokára 80. születésnapját ünnepli. Így idézi az érdekes múltat, a nagy időket. — Közel száz esztendeje annak, hogy egy bizonyos Skultéti-lányka szívét elrabolta egy daliás francia tengerésztiszt, akit Perry néven tiszteltek. Ugye, nem kell tovább folytatnom, hiszen kitalálhatta, a szüleimről beszéltem — mondja majdnem hibátlan magyarsággal. — Talán csodálkozik, hogy ennyire megtanultam magyarul, de hát hiszen 1939 óta állandóan itt lakom Fajzatpusztán. Ezt a helyet soha el nem hagynám, pedig Bretagneban is van egy kétemeletes kastélyom. . • — Már mint kisfiú vonzalmat éreztem a gépek iránt. Személyesen ismertem a híres De Dion márki nagybátyját, akivel egy városban laktunk. De találkoztam személyesen a nagy sportemberrel és konstruktőrrel is, akinek találmányát a hátsótengely-felfüggesztést egyes versenyautókon ma is alkalmazzák. Erős, szélesvállú ember volt. Ma már köztudott, hogy a konstruktőr márki társul vette az ügyeskezű Bouton montort és együtt készítették a századforduló egyik leghíresebb autóját, a De Dion-Boutont. Bátyámnak nem ilyen, hanem egy Mors autója volt, amit nekem szabad volt mosni. Egyszer, persze engedetem nélkül, magam vezettem a Morst a garázsba, össze is törtem a laternákat, azaz a lámpákat, kaptam is nagy pofonokat. Ekkor már nagy fiú voltam, 14 év volt mögöttem. És néhány év múlva, 17 éves koromban, 1901. február 27-én kezemben volt a vezetői igazolványom. — Tudja — csap át váratlanul a jelenbe, — nekem járnak a francia újságok, és éppen most olvastam a Matinben, hogy meghalt Franciaország legrégibb vezetői engedélyének tulajdonosa. És az is 1901-ben vizsgázott. Most csak az a kérdés, hogy melyik hónapban. Eszerint lehet, hogy jelenleg én vagyok a legöregebb francia vezetői jogosítvány birtokosa? Ki hinné, hogy az operairodalom is segítette az autóipart, a technikát? Erről beszél monsieur Perry: — A Carmen mindig is telt házat vonzott. Volt hát bőven pénze a zeneköltő Bizet fiának. Ez pedig szívesen támogatta Salomon mérnököt, aki előszeretettel autókat csinált. Ma népautónak neveznénk ezeket az egyhengeres vehikulumokat. Ez volt az „Unic”, amely később négyhengeres kivitelben is készült. Ebből lett aztán a „Zebra". Egy ilyen autót bocsátott rendelkezésemre Salomon, hogy kíséreljek meg egy utat Párizs és Budapest között. És 1908 szeptemberében útnak eredtem. Ma már teljesen magától értetődő egy ilyen vállalkozás, de ez akkor majdnem lehetetlennek tűnt. Esőben, szélben négy napig tartott az út ezzel a nyitott kocsival — Bécsig. Aztán további másfél nap Budapestig. Nem akarok kitérni azokra a műszaki nehézségekre, amelyek tetézték az „út” okozta fáradalmakat. Mit jelentett a benzin beszerzése útközben, a motor olajozása, a gumikkal való bajlódás. A hintók és a szekerek elé fogott lovak okozta ijedelem következménye külön-külön is sok aggodalomra és problémára adott okot. Mégis azt kell mondanom, felejthetetlenül szép volt. Sokat írtak erről akkoriban az újságok. — Persze, a műszaki embereket bizonyára érdekli ez a motor. Nos, a furata 68 mm volt, erre pontosan emlékszem. A lökete megközelítette a 100 mm-t. Ez a négyhengeres motor 35 lóerős volt, ha elérte az 1500 forduló— Salomon jó technikusnak bizonyult, de gyenge gazdasági szakértőnek. Ezt elhiheti nekem, hiszen én kereskedelmi mérnök vagyok. Az történt ugyanis Salomonnal, hogy amikor az ifjabb Bizet meghalt, vállalkozásának pénzforrásai bedugultak. Ekkor jelentkezett egy bizonyos André Citroen nevű fogaskerékgyáros akit, érdekelt az automobil. Megtetszett neki a négyhengeres „Zebra”. Körülbelül 1917-ben, vagy 18-ban történt ez, aminek kapcsán egy új csillag tűnt fel az automobilizmus egén. Később találkoztam Salomonnal, aki főmérnök lett a Citroennél, és mint elmesélte, szerződés szerint minden legyártott kocsi után 20 frank járt neki. Amikor 1928-ban már napi hatszáz B—14-es készült, a gyár felbontotta a szerződését. — Az idők folyamán számtalanszor tettem meg a Párizs—Budapest—Párizs utat, egyre fejlettebb műszaki körülmények között. Így aztán érthető, hogy az autó iránti szenvedélyem egyre növekedett. — Ezzel párhuzamosan hódoltam Diana istenasszonynak is: a házban található agancsok viselőjének jó részét magam ejtettem el. (Tanúként bizonyíthatom, vagy száz agancs díszíti ennek a hagyományokban, természeti és háborús viharokban gazdag háznak méter vastag falait. És ha hinnék a babonának, akkor a kísértetjárást is természetesnek tartanám e helyen ...) — Ma már csak az autózást űzöm. A házamhoz tartozik egy ezer méteres országút, amelyet nem is annyira én, mint inkább a szomszédos Termelőszövetkezet használ. Rögtön hozzátehetem, hogy ez a szomszédság igazi, jó magyaros szomszédság. Kéthetenként megyek Pestre Skodámmal ,és ez kielégíti kocsivezetési kedvemet. A vadászatból pedig Plútó kutya maradt meg. Azt kérdezi szeretek-e gyorsan hajtani? Vegye figyelembe koromat, és akkor megérti, ha a nyolcvanas tempót a felső határnak tartom. A kúriához tartozó kápolna oldalánál egy ápolt sírhant domborodik, rajta kis babérkoszorú. Szergej Pavlovics Jakusenko szovjet harcos alussza örök álmát a madárhangtól hangos cserfaerdő közepén, Jean Perry úr kis birtokán, Fajzatpusztán. Rózsa György Több mint fél évszázaddal ezelőtt készült ez a fénykép. A „Zebra” Párizsból érkezése után Gyöngyöstarjánban, kormánynál az akkor még ifjú Jean Perry A párizsi „Le Préfet de Police” bizonyítja, hogy J. Perry 1901. febr. 27-től automobil vezetésre jogosult Monsieur Jean Perry két kedvencével, a Skodával és a Plútóval