Autó-Motor, 1965. július-december (18. évfolyam 13-24. szám)

1965-10-06 / 19. szám

KÖZLEKEDÉSPOLITIKÁNK ÚJ ELGONDOLÁSAIT Ismertette a KPM 70 vezető munkatársa részére a „korszerű vezetéselméletről” Indított kéthetes tanfolyam ünnepélyes megnyitóján dr. Csanádi György közleke­dés- és postaügyi miniszter. Kifejtette, hogy az utóbbi években a közlekedés szinte minden erejét az áruszállításban mutatkozó elmaradottság felszámolására fordította. Jelentős beruházásokkal vé­gül is sikerült elérni, hogy ma már minden szállításra felkínált árut sikerül a rendel­tetési helyére juttatni. A közeljövőben a személyszállítás fejlesztését kell előtérbe helyezni,­­ amiről a KPM-ben már rész­letes terv készül. De az áruszállítás ru­galmasabb irányítást követel. Nem ren­deletekkel kell rászorítani a szállíttatókat például a fokozott éjszakai, szombat—va­sárnapi rakodásra, az elszállítások meg­gyorsítására, megszervezésére, hanem he­lyes gazdasági módszerekkel, ösztönző díjszabással. Fontos feladat a devizaszer­­zés, illetve p. devizakímélés. Ezért hívunk életre nemzetközi szállítási vállalatot is. Napirendre kerül a KPM-ben a városi közlekedés, amit a tanácsokkal együtt kell a lakosság érdekében megoldani. ARANY EMLÉKJELVÉNNYEL tüntette ki az Országos Béketanács a KSZDSZ elnökségének javaslatára Rózsa Lászlót, a FAU igazgatóját, valamint Szűcs Ferencet, a szakszervezeti bizott­ság titkárát, évek óta kifejtett nemzet­közi és békemozgalmi tevékenységük el­ismeréséül. BUDAPEST KÖZÚTI FORGALMÁNAK FOLYAMATOS MEGFIGYELÉSÉRE és részbeni megszervezésére a Fővárosi Tanács Közlekedési Igazgatósága az Épí­tőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem útépítési tanszékét kérte fel. Elsősorban azt kutatják, milyen sebességgel halad­nak a járművek a főútvonalakon. Elem­zik, hogy például egy jármű mennyi idő alatt ér el a Margit-hídtól a Boráros té­rig. Tanulmányozzák, mennyire befolyá­solja a sebességet a forgalom nagysága, a járművek összetétele, a pálya minő­sége, a járdaszigetek elhelyezkedése stb. Az is lényeges kérdés, hogy a legkritiku­sabb pontokon hogyan alakul a forgalom a nap különböző szakaiban, s a hét vé­gén. Ezért a Lánchídon, a Petőfi-hídon, a Madách téren, a Róbert Károly és a Krisztina körúton folyamatos jármű­­számlálásokat végeznek. Új típusú baleseti­ rohamkocsit szerkesztet­tek a moszkvai autógyártók a mentők ré­szére. Az autóban légkondicionáló, vér­konzerváló, baktériumölő berendezéseket és különféle speciális műszereket helyez­tek el, hogy a helyszínen, vagy akár me­net közben is végezhessenek operációkat. A karosszéria teteje a műtőfülke fölött külön magasítható. A rendkívül elaszti­kus rugózású rohamkocsit (maximális se­bessége 140 km óra) elsősorban a közle­kedési balesetek sérültjeinek ellátásánál kívánják alkalmazni Íme, a külföldön bevált „Traffi­­pax” (közlekedési béke): új tech­nikai berendezés közlekedésrendé­szetünk szolgálatában. A gépjár­művezetők tiltott „manővereit” — gyorshajtás, szabálytalan előzés stb. — tudják ily módon pontosan felmérni és azon nyomban re­gisztrálni. A rendőrautó szélvédő­­üvege elé szerelt fényképezőgépek gombnyomásra és egymással szinkronban működnek: az útról, valamint a kocsi jobboldali sár­­hányóján levő idő- és sebesség­­mérő óráról készítenek — menet közben — egyidejű felvételeket. A képek tehát a szabálytalankodó jármű pillanatnyi helyzetét, rend­számát, sebességét, a nap-óra-perc időpontját mutatják. Ilyen foto­­montázs rendőri felmutatásakor bizony már nemigen lehet vita . . . (MTI — Kácsor László felvételei) ÚTELZÁRÁS: I. Az 54. sz. szeged-bátaszéki fkl. út bá­lai átkelési szakaszán okt. 13-ig. Terelőút: az 51. sz. budapest-baja-hercegszántói fkl. út bajai átkelési szakaszán, a Bajcsy- Zsilinszky úton, valamint a Béke és az Árpád tereken. — 2. A 752. sz. jánosháza­­sümegi fkl. út Ukk—Sümeg között dec. 15-ig. Terelőút: csabrendek-nemeskereszt­­úri ök. úton és a 75. sz. devecsei-zala­­egerszegi fkl.­úton. AZ AUTÓFÉNYSZÓRÓK vakító, szemkápráztató hatásának csök­kentésére V. Gorbunkov szovjet optikus érdekes módszert dolgozott ki. Találmá­nya szerint olyan, tükrökből álló rend­szert építenek be a reflektorokba a fény­forrás elé, amely a fénysugarat közvet­lenül az útpálya felett vezeti. Az újfajta fényszóró nagy távolságban megvilágítja az úttestet a jármű előtt, anélkül, hogy elvakítaná a szembejövő gépjárművek vezetőit. AZ ÚTTÖRÖK PÉLDÁJA WOMAN . . . Hatvan családnak van autója Torjaszeder­­kény-Újvárosban és a hőerőmű lakótele­pén. Az autók elhelyezésével kapcsolatos gondokat most úgy hidalják át, hogy kö­zös összefogással társadalmi munkában maguk a tulajdonosok építenek garázso­kat. HÉT PERCENKÉNT EGY AUTÓ gördül le a Kragujeváci Vörös Zászló Autógyár gépsoráról, ahol a Zastava ké­szül. A gyár az idén 45 ezer, 1970-ben pe­dig 114 ezer személyautót bocsát ki. RENDKÍVÜLI HALÁLOZÁS BUDAPESTEN címmel a város társadalmi kérdéseit és sok tízezer boncolási napló adatait ösz­­szefoglaló tanulmányt adott ki az Igaz­ságügyi Orvostani Intézet háromtagú tu­dós kollektívája. Külön vaskos fejezetet szántak a közlekedési baleseteknek, ame­lyekkel kapcsolatban több megállapítást rögzítettek. A halálos végű baleseteknél a férfiak részaránya 69,40/6. A gépjármű­balesetek áldozatai között a férfiaknál 40—49 éves, a nőknél 50—59 éves korúak szerepelnek többségben. Megdöbbentően magas az 5—9 éves gyermekek közleke­dési tragédiáinak a száma. KOMÁROMBAN az újonnan épült autós­ kemping mellett gépkocsiszervizt nyitott a helyi Vasipari Ktsz. 6 Tallózás a világsajtóból Nem kis meglepetés érte azt a Mexikó City-bell autótulajdonost, aki nyitott kocsija fordulását kinyújtott karjával jelezte, amelyről pillanat alatt lerántotta arany karóráját egy ismeretlen tolvaj, aki azonnal el is tűnt a tömegben. (Neues Österreich) * Az NSZK-ban július 1-én 930 ezer gépjárművet tartottak nyilván átmenetileg leállí­­tottként. (A leállítás idejére nem fizetnek adót és biztosítási díjat.) Ebből 590 ezer­­ a személygépkocsi, a többi teherautó és motorkerékpár. (Franfurter Allg. Ztg.) Kaliforniában, ahol a múlt évben 4743 ember esett közlekedési baleset áldozatául, kampányt indítottak a lassú vezetés ellen. Ahol többsávos az autóút, ott az állam kormányzója által most aláírt rendelkezés szerint a megengedett 65—75 mérföldes sebesség egyúttal a megengedett legkisebb sebesség is a bal oldali sávon. Ennél kisebb sebességgel haladó kocsik csak a jobb oldali sávot vehetik igénybe. Ahol csak két (1—1) nyomsávos az út, ott az olyan kocsi, amely mögött 4—5 kocsi gyűlt össze lassúbb vezetés miatt, köteles az útról félreállni, amíg a mögötte összegyűlt karaván el nem halad. (Die Presse) * A világ legnagyobb példányszámban megjelenő autós folyóirata az NSZK autó­klubja kiadásában megjelenő ADAC-Motorwelt, példányszáma egymillió. Második helyen a szovjet Za Ruljom (A volánnál) című lap áll, 800 ezer példányszámmal. Ausztriában az ÖAMTC autóklub lapját, a 300 ezer példányban megjelenő AT-t tag­díjak fejében kapják a klub tagjai. A Freie Fahrt példányszáma 70 ezer. (Az Autó- Motor példányszáma ez idő szerint 80 ezer. — A szerk.) (Neues Österreich) • Alabama amerikai állam egyik benzinkútja mellett a következő nagy tábla hívja fel a gépkocsivezetők figyelmét: „Még egy mérföld és elhagyja az állam határát. Mississippi államba ér. Itt az utolsó alkalom, hogy­­28 centes üzemanyaggal megtölt­hesse tankját.” Az autósok sürgősen teletöltik tankjaikat és pár perc múlva meglepe­téssel nézhetik a Mississippi állambeli benzinárat a következő kútnál. Ebben az állam­ban ugyanis mindössze 24 centért mérik az üzemanyagot. (Arbeiter ztg.)

Next