Autó-Motor, 1966. július-december (19. évfolyam 13-24. szám)
1966-07-06 / 13. szám
Guruló gáz- és illemtan (XXI) „VITÉZEK, MI LEHET...” „Vitézek mi lehet ez széles föld felett — Szebb dolog a végeknél?... Ellenség hírére vitézeknek szűve — Gyakorta ott felbuzdul.. Jókedvűen duruzsol a motor, és fut alattunk az országút, nekem pedig Balassi verssorai kezdenek zenélni a fülemben. S ahogyan elhúzunk egy motorkerékpáros mellett — orkánját úgy feldagasztja hátán az ellenszél, mintha valóban orkánban hajtana — játszanak tovább a sorok: „Véres zászlók alatt lobogós kópiát — Vitézek ott viselik ..." — Mondd, Sándorom, voltaképpen miért haragszik egymásra a motorosok és az autósok terebélyes tábora? Sanyi vállat von. — Miért haragszik a kutya a macskára? — kérdezi vissza. — Pedig mindkettő négylábú ... — Aha! — csapok le vidáman. — Csakhogy az autós négykerekű, a motoros meg kettő! Sántít a hasonlat, hősöm! — És akkor mi van? Na ugye. Egyébként nem is tudom, honnan veszed, hogy haragszanak egymásra. Nincsen nekem semmi bajom a többi műfajjal, legfeljebb a szénásszekérrel, arra pedig úgyis hiába haragszom, akkor is csak szénásszekér marad. Olyan, amilyen. No mondjuk, még a biciklisták, azokra néha ráérzek, különösen, ha az ipse vállán keresztben áll a kapa karikázás közben. De különben a kerékpáros se rosszabb, mint a tengelytörés sárban, éjszaka. Csak a dudatávolságot kell eltalálni hozzájuk. Mert ha messziről dudálok rá, akkor oda se fülel. Ha pedig közelről, akkor holtbiztosan hátrafordul megnézni: tényleg autó jön mögötte és nem a hatvani gyors? Hátranézés közben önkéntelenül is balra rántja a kormányt, és még sóhajtani se tudsz, máris alattad az első kereke. Ez van. De ez is csak kerékpárosokkal. Motorosokkal még ennyi se... — Nem bánom. De akkor miért láttam úgy, mintha mozgott volna az a dacos magyar ajkad, miközben megelőzted az iménti motorkerékpárost? — Ja azt? Mert az egy holdkóros volt. Hát nem láttad, hogy kint tébolygott az út közepén? Pedig láthatta, hogy szembe is jön egy teher, nem tudok átbillenni egészen a bal oldalra! — És ha kivárod, amíg az a teher elmegy, és csak aztán előzöl? — Azért lassítsak, kapcsoljak viszsza, túráztassak fel és kapcsoljak megint direktbe, mert ő nem hajlandó félméterrel kihúzódni?! — Amikor visszapillantottam, mintha ő is mondott volna valamit, úgy láttam. — Ne nézegess hátra, mert bevered a fejed a falba ... — Ilyen közmondás nincs is. Annyi azonban igaz, hogy enélkül is tudom, mit suttogott az a motoros. Engedd el, hogy szó szerint idézzem, mert azt úgysem nyomtatják ki. De értelmére nézve arról lehetett szó, hogy a motor kétkerekű jármű lévén, nehezebb egyensúlyban tartani, mint egy kocsit. És én ugyan sose motoroztam, de tökéletesen meg tudom érteni, hogy nem szeretik a motorosok, ha leszorítják őket az út szélére, a padkára. Ráadásul köztudomású, hogy sok ember egyensúlyérzékére, még ha szilárdan áll is, zavaróan hat, ha vele egy irányban, nagy sebességgel elmennek közvetlenül mellette. Most képzeld el ugyanezt ugyancsak gyorsan mozgó két keréken: nem sok kell a felbillenéshez. S add ehhez még hozzá a kocsi esetleges szívó hatását, hiszen a sebesség légritkítást hoz létre közöttük ... Szegény motoros még védekezni se tud. Ő a kisebb, a lassabb, a védtelenebb! — Meg kell a szívnek szakadnia! És amikor egész oszlopsorokat előznek, mint a bolondok? Amikor a szembe jövő kocsik elől úgy bújnak vissza a sorba eléd, hogy majd fejreállsz a fékezéstől? Ha egyáltalán visszatérnek, és nem maradnak ott a két kocsi között, ami a pántlikakeskeny magyar utakon akrobatamutatványnak is beillik! Amikor nem jeleznek, csak kanyarodnak, amikor úgy javítják a bedöglött motort, hogy fenekükkel elfoglalják majd az egész utat? Amikor... És Sanyi, mint az árvíz, csak sorolta, sorolta, míg bennem újra megszólalt Balassi: „Az nagy széles mező, az szép liget, erdő — Sétáló palotájok, — Az utaknak lese, kemény harcok helye — Tanuló oskolások .. — Nem lehetne békét kötni? — kérdeztem hirtelen. — Békét? — csodálkozott Sanyi. — Minek? Hiszen nem haragszom én senkire! — Persze. Csak éppen arra, aki nem tér ki az utadból. S rád se haragszik más, csak akit leszorítasz az útról. Ugyan öregem, valld be, hogy így ennek nincs se vége, se hossza. Egyszerűen abba kell hagyni. Neked is, neki is. Nektek is, nekik is. De most meg ne kérdezd, hogy jó, jó, de ki kezdje, mert én is népies leszek. Mert először is: nem kezdeni, hanem abbahagyni kell valamit; másodszor pedig ez nem sorrendiség, hanem alkalom kérdése. Az kezdje mindig, akinek éppen kínálkozik az alkalom, hogy tekintettel lehessen — tekintettel legyen a másikra! — Köszönöm az eligazítást — tisztelgett Sándor. — Van még valami, vagy kereshetek zenét a rádióban? — Kereshetsz. Eligazításról jut eszembe, ismered Balassi Bálint Katonaénekét? Azt, amelyikben ez van: „Az jó hírért névért s az szép tisztességért Ők mindent hátra hadnak. Emberségről példát, vitézségről formát Mindeneknek ők adnak .. — Nem kell, hogy válaszolj. Csak úgy eszembe jutott... Bogáti Péter így a helyes! Ez a kép a Fórum-rovatba kívánkozik — javaslatként. A Lenin körúton a kis Zsetta nem — amint a Kresz jelenleg még előírja — a járdával párhuzamosan, hanem úgy állt be a két kocsi közé, hogy a lehető legkevesebb helyet foglalja el. A rendőrségnek propagandát kellene indítania a motorkerékpárosok között, hogy az ilyen forgalmas helyen ehhez hasonlóan parkoljanak. (Bojár Sándor felvétele)