Autó-Motor, 1970. január-június (23. évfolyam 1-12. szám)

1970-01-06 / 1. szám

T^ríiiiM ®iiiin¥*iI »I ¡ «PIIi Koncepció és szakszervezet /rja: Mátyási Árpád, a KSZDSZ titkára Jóformán még friss a nyomdafesték az újságokon, ame­lyek — a kormány Tájékoztatási Hivatalának közlése nyomán — ismertetik a népgazdaság 1970. évi terveit. A „Közlekedés” alcím alatt pontosan bontakoznak ki az idei év — a IV. ötéves terv indulása előtti utolsó esz­tendő — fontos és sürgető közlekedéspolitikai feladatai: „Az áru- és személyszállítás várhatóan 2 százalékkal növekszik. Mind a személy-, mind az áruszállításban to­vább csökken a vasúti, és nő a közúti közlekedés rész­aránya. A közlekedési vállalatok az áruszállítási igénye­ket mennyiségileg képesek kielégíteni, a szállítási csúcsok idején jelentkező nehézségek leküzdése azonban a munka nagyfokú szervezettségét követeli meg. A közforgalmú autóbuszközlekedés teljesítményének növekedési üteme az előző 3 év átlagához képest megkét­szereződik. A lakosság személygépkocsi-állománya to­vább bővül. Javul a szerviz- és karbantartó szolgálat... A budapesti közlekedés javításában jelentős lépés a föld­alatti gyorsvasút első, a Deák térig terjedő szakaszának üzembe helyezése. Befejeződik a Baross tér rendezése, a Fehér úti főműhely építése és megtörténik a Hungária körúti felüljáró részleges átadása.” Rövid tömörséggel, de a fejlődés egy új állomásának kapuit szélesre tárva hangzik a népgazdaság 1970. évi közlekedési terve. Mögötte azonban hosszan sorakoznak a feladatok elvégzéséhez szükséges intézkedések: az utak javításától a konténerizálás fejlesztéséig; a járműpark növelésétől a balesetelhárítási tennivalókig; a közlekedés­­tudomány napi feladataitól a bérezési és munkaidő­gondokig, a közhasznú autóiparban égető létesítmény­problémáktól az érdekvédelmi feladatok magasabb szín­vonalú ellátásáig. Mindezek mögött, illetve a tervek homlokterében az ember áll. A közlekedésben dolgozó többszázezer ember mindegyike egy-egy kulcsa a tervek megvalósításának. A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének — minden társadalmi és függetlenített tisztségviselőjének — a feladata kettős. Főtitkárunk, Tóth István, az év utolsó központi vezetőségi ülésén fejtette ki hozzászólá­sában : „A népgazdasági tervek teljesítésének elősegítése vál­tozatlanul a legfontosabb feladataink közé tartozik. De éppen ilyen fontos, hogy megnyugtató választ kapjunk arra a kérdésre is: a dolgozók érdekeit, élet- és munka­­körülményeit tekintve, hogyan lépjünk előbbre?” Ezért az egyes közlekedési ágazatok előtt álló feladatok feltárása mellett nagy figyelmet fordított ez a tanács­kozás a feladatok ellátásával összefüggő személyi fel­tételek biztosítására. Ugyanis a javító- és karbantartó munkások létszámösszetételénél jelentős változással kell számolni, mert az igény eltolódik a szakmunkások irá­nyába. Így például 5—5,5 ezerrel több autó- és villany­­szerelőre, lakatosra lesz szükség az új ötéves terv idő­szakában. Ugyanakkor mintegy 7—8 ezerrel nagyobb lét­számú utazó forgalmi állományra is szükség lesz, külö­nösen ha figyelembe vesszük a foglalkoztatási idő csök­kentésével fellépő további munkaerő-szükségletet. Mindez megköveteli, hogy az illetékes gazdasági és szakszervezeti szervek jól összehangolt tevékenység alap­ján gondoskodjanak az oktatási, továbbképzési és a szük­séges munka-, üzem- és forgalomszervezési intézkedések időbeni kialakításáról és végrehajtásáról. Mindezen túl 1970-ben határozottabban kell előrelépni abban, hogy a közlekedési vállalatoknál — tervszerű fel­készüléssel — vonzóbbá tegyük a munkát, és fokozato­san megszüntessük a hosszú foglalkoztatási időt, az osz­tott szolgálatot, a rendszertelen heti pihenőnappal járó munkabeosztásokat. Ha ezek mellett sikerül olyan anyagi érdekeltséget kialakítani — és ez határozott célkitűzése Központi Vezetőségünknek —, amely kellőképpen honorálja a közlekedésben végzett nehéz és ve­szélyes munkát, akkor várható a közlekedési dolgozók maximális erőfeszítése az ágazati célok megvalósítása terén. Ez pedig igen fontos körülmény, hiszen a közle­kedési dolgozók emberek millióinak hangulatát befolyá­soló munkát végeznek, sokat segíthetnek abban, hogy a vállalatoknál, intézményeknél a pozitív termelési lég­kör legyen az uralkodó. Szakszervezetünk — a maga sajátos eszközeivel és lehetőségeivel — minden segítséget igyekezett megadni az 1970. évi népgazdasági tervek, a IV. ötéves terv, a köz­lekedési koncepció rövid- és hosszútávú tervei kidolgo­zásához. Szakszervezetünk tagságának véleményét ku­tatva, a tapasztalatokat elemezve, a hasznos elgondolá­sokat figyelembe véve készült el a­zSZDSZ elnöksége által 1969 márciusában elfogadott javaslat a tárca IV. ötéves tervéhez fűződően. Ennek minden sora — így érez­zük — világosan bizonyítja, hogy a Közlekedési és Szál­lítási Dolgozók Szakszervezete felelősséget érez a tervek elkészítéséért, ugyanakkor — feladatkörének megfele­lően — részt is vállal ebből a roppant munkából a szak­­szervezeti érdekvédelmi feladatok ellátása mellett. Mennyiben tartozik mindez az Autó-Motor olvasóira? Miért szükséges a közlekedés dolgozói érdekképviseleti mozgalmi szervének ezen a területen kifejtett tevékeny­ségét a jobbára magángépjárművekkel foglalkozó olvasók előtt ismertetni? Nos, erre a kérdésre — amely talán fel sem vetődik — mégis érdemes válaszolni. Kiindulhatnánk abból, hogy időnként a motoros, a magánautós is a gyalogos. Ám akár a volán­­mellett ül, akár tömegközlekedési járművön utazik, a közlekedés kulturáltságának, biztonságának helyzete nem lehet közömbös a számára. Nem lehet mindegy: célravezető lesz-e szakszervezetünk erőfeszítése a képzettebb jármű­vezetők neveléséért? Milyen újabb eredményeket hoz az a törekvés, amely az autójavító, karbantartó és szer­viz­üzemek dolgozóinak jobb munka- és életkörülmé­nyeiért folyik? Mennyit sikerül előrelépni az autó- és motoralkatrészgyártás terén az állami vállalatoknál? Befejezésül két gondolatot kell megemlíteni, vissza­tekintve a közelmúltra, és előretekintve a feladatokra. A Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat ugyan­csak összeállította rövid és hosszabb távú áruforgalmi fejlesztési és gazdálkodási tervét. Csupán az új kocsikat számolva, a IV. ötéves terv végéig, 1975-ig, mintegy 340 ezerrel növekszik hazánk személygépkocsi-parkja. Sze­mélyautó-forgalmunk —, hogy a ma feladatairól essék szó — 1968—1970. között kétszeresére növekszik, 1975-re pedig megnégyszereződik. A Merkur már 1970-ben is — az eddigi 20—22 ezerrel szemben — több mint 35 ezer új kocsi beszerzésével számol. Mindenki számára nagy örömet jelentenek, és közvetve a párt, a kormány életszínvonal-politikájának erősödését jelzik ezek az adatok. Nem zavarja az örömet még az sem, hogy újabb gondokat is felvetnek az új személy­­gépkocsik, és bízni lehet abban is, hogy a kocsipark nö­vekedésével párhuzamosan az alkatrészgyártó és javító­ipar is fejlődik. 4

Next