Autó-Motor, 1970. január-június (23. évfolyam 1-12. szám)

1970-02-21 / 4. szám

A KEMÉNY TÉL TANULSÁGAI Amikor e sorokat nyomdába adjuk, még tart a tél. Az az időszak, amely ezúttal — immár november óta — oly nagy zavarokat okozott a közúti közlekedésben. A tapasztalatokról, tanulságokról és az azokból vont kö­vetkeztetésekről, valamint az elkövetkezendő teendők­ről a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban Kiss Dezső miniszterhelyettes tájékoztatta a sajtó képvise­lőit. Először is magát a jelenséget kell „helyére tenni”. Az idei tél ugyanis a maga szélsőségeivel olyan veszedel­meket idézett fel, amelyek egy évszázadban legfeljebb 4—5-ször fordulnak elő. És tudomásul kell venni, hogy az egész világon mindenütt nem a „csúcsokra”, hanem a sok évi átlagnak megfelelő közepes időjárási viszo­nyokra tudnak csak felkészülni. A hosszantartó hó­fúvások, fagyok idején sehol sem vállalhatják, hogy valamennyi utat egyidőben felszabadítják, mert ez olyan túlméretezett gépparkot igényelne, amely sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem lenne indokolt. Hazánk 30 ezer kilométeres úthálózatánál is meg kel­lett állapítani az utak felszabadításának sürgősségi sor­rendjét. Először a nemzetközi forgalom szempontjából is jelentős elsőrendű főutak járhatóvá tétele volt a cél. Meg kell mondani, hogy itt nem vallottunk szégyent. Amikor például az M1-es (vagyis­­E5-ös) nemzetközi útvonal Győr és Bécs között járhatatlanná vált, az Hegyeshalomig hamarabb szabadult fel, mint az osztrák határtól nyugatra — annak ellenére, hogy a magyar útszakaszra több hó hullott, mint Nickelsdorf és Wien között. És olvashattunk híreket a világ sok országából, hogy a hófúvás nemcsak mérhetetlen károkat, hanem emberéleteket is követelt, míg nálunk az embereket mindenütt­ sikerült megmenteni. Köszönet illeti ezért mindazokat, akik bármit is tettek ennek érdekében: a KPM Közúti Igazgatóságok, a mun­kában szervezetten részt vett autóközlekedési válla­latok, mélyépítő vállalatok, termelőszövetkezetek és állami gazdaságok dolgozóit, az esetenként közerőt moz­gósító tanácsokat, a helyi lakosságot, valamint a kri­tikus időszakokban segítséget nyújtó magyar és szovjet fegyveres alakulatokat. És a miniszterhelyettes külön megkért bennünket, hogy tolmácsoljuk a hatóságok külön köszönetét és elismerését a gépjárművezetők — főként az autóbusz- és teherautóvezetők — többsé­gének, a szó igazi értelmében hősies helytállásukért. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a tapasztalatok azt is mutatták, hogy a forgalmi torlódásokat és az ebből eredő nehézségeket igen sok esetben fokozta egyes gépjárművezetők meg nem értése, türelmetlensége, sőt felelőtlen magatartása is. Gyakran a már előttük hó­fúvásban elakadt járműveket próbálták megelőzni, ahe­lyett, hogy azonnal visszafordultak volna. Ezzel nem­csak a torlódást növelték, hanem a hóeltakarító gépek munkáját is akadályozták, amelyek egyébként azonnal a hóakadály elhárításához foghattak volna. Sok esetben ugyanis előbb napokig az ott rekedt járművek kimen­tésén kellett dolgozniuk — olyan helyeken is, ahol egyébként a hóakadály megnyitásával egy nap alatt végeztek volna. Fokozta a nehézséget, hogy az így el­telt napok alatt a hótömeg tömörödött, összefagyott, s így később annak eltávolítása többszörös munkát igé­nyelt. Különösen a kamionok, nyergesvontatók és pót­kocsis teherautók vezetőinek ilyen magatartása okozott igen súlyos helyzeteket: nemegyszer az útszakaszt le­záró hatósági emberek jelzései ellenére behatoltak olyan útszakaszokba, amelyeken már hasonló járművek el­akadva vesztegeltek... A hófúvásban elakadt járművek vezetői a hóvihar ide­jén érthetően elhagyják járműveiket, és védett helyre távoznak. Ez, ismételjük, emberileg érthető. Súlyos nehézséget okozott azonban, hogy sok járművezető a hóvihar elállta után napokig nem tért vissza elhagyott és lezárt járművéhez! Legalább 300 pótkocsit találtak lekapcsolva, gazdátlanul a behavazott utakon! Meg kell említeni azt is, hogy szélvihar idején a hó­akadályok negyedórák alatt is kialakulhatnak. Ezért a hosszabb útra indult járművezetők gyakran kerül­hettek olyan helyzetbe, hogy az induláskor még szabad­nak jelzett útvonalon később hóakadályt találtak. Ezt a helyzetet a leggyorsabban működő útállapot-jelentő szolgálattal sem lehet kiküszöbölni. Mindezzel nem akarjuk elkerülni a hibák felsorolását. Mert például bármennyire gyors és az adott körülmé­nyek között megbízható volt a KPM Közúti Főosztály hírszolgálata, sajnos, sok fennakadást lehetett tapasz­talni a Közúti Igazgatóságok alsóbb szerveinél. Meg kellett állapítani, hogy a jelenlegi géppark még az átlagos téli időviszonyok közepette sem teljesen ele­gendő. Ezért például a 70 kómaró mellé már az idén 20 újat vásárolnak és további 20 megrendelését terve­zik. Magyarországon fognak gyártatni hóekéket és más adaptereket, amelyeket traktorokhoz, lánctalpasokhoz lehet kapcsolni. A BM sem tudott minden alkalommal elég forgalomirányító rendőrt kiállítani, hogy az egy nyomon megnyitott útszakaszok közlekedését szabá­lyozzák. Ezt is jobban meg kell szervezni. Mivel az idei szeszélyes időjárás egyenesen kiszámít­hatatlan, sor kerülhet még újabb hófúvásokra. Most már feltérképezték a leginkább veszélyeztetett útvona­lakat, amelyeket azonnal lezárnak — főként ahol terelő­­utat is biztosíthatnak. Ha valaki mégis bemegy a lezárt útszakaszra, a következményekért maga felel, megbün­tetik, sőt még átmentési költségeket is reá hárítják. A nemzetközi kamionoknak a határon térképet adnak át a veszélyeztetett útszakaszokról. Ez nagyon fontos, mert az ilyen 4 méteres kocsik miatt 6—8—10 méteres hótorlaszok keletkeztek. (Magyaróvár és Bicske táján 20—30 kamion is vesztegelt, és egyes szélfúvott helye­ken 200—300 kocsi is elakadt egyszerre!) Sajnálatos tapasztalat, hogy az elkészült hófogó rácso­kat sem állították fel idejében. És kevés, végtelenül kevés a hóvédő erdősáv. Pedig ezeknek a létesítése mennyivel kevesebbe kerülne, mint a hóakadályok gé­pekkel történő megszüntetése! S amellett ezek az erdő­sávok mezővédő funkciót is ellátnak és megvan az erdőgazdasági értékük is. De a jelenlegi földvédelmi törvényt sok helyen mereven alkalmazzák — ezért a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnak kel­lene intézkednie ez ügyben. És mi lesz a most következő hetekben? Ha nem is jönne már újabb hófúvás, most következik az olvadás, amely­nek az utakat károsító hatását, sajnos, nem lehet min­denütt megelőzni. Ezek a jelenségek — a felfagyási ká­rokkal egyetemben — szükségessé teszik, hogy egyes útszakaszokon átmenetileg forgalmi korlátozásokat ve­zessenek be, persze elsősorban a nehéz járművek szá­mára. Az úttörlet is népgazdasági kárt jelent ugyan, de kisebbet, mint az út további rongálása. Ez az idei szélsőséges időjárás már elemi csapásnak te­kinthető, akárcsak az árvíz, amely ellen teljes értékű megelőzés elképzelhetetlen. De a Minisztertanács is foglalkozik majd a közlekedési és útügyi hatóságok ilyen gondjaival, hogyan lehet a különböző szervek össze­fogásával megelőzni, illetve enyhíteni az ilyen csapás okozta károkat, a munkamegosztás szabályozásával, újabb eszközök beszerzésével, belső szervezéssel. 3

Next