Autó-Motor, 1970. július-december (23. évfolyam 13-24. szám)
1970-09-21 / 18. szám
„JÁTÉKOS” KODOBALOK Tavaly, a szeptember 6-i számunkban (tehát csaknem pontosan egy esztendeje) mutattuk be olvasóinknak az NDK síbajnokának és a labdarúgó-liga volt válogatottjának, Karl-Heinz Zitzmann gothai főiskolai hallgatónak az érdekes Wartburgját, amelyet sok egyéb változtatás mellett háromporlasztóssá alakított át. Most újra ellátogatott hozzánk. A speciálmotorja néhány újabb varázslatát szerette volna megmutatni. Erre azonban nem kerülhetett sor. Helyette magyar barátja, Batizi András fiatal villamosmérnök kopogtatott a minap szerkesztőségünkbe. És a háromporlasztós Wartburg újabb érdekességei helyett egészen más dologról tájékoztatott bennünket: — Augusztus 22-én este nyolc óra után német barátom Wartburgjával szüleimhez, Szántódra indultunk. Karl-Heinz vezette a kocsit. Velünk utazott még György öcsém és másik német barátunk, Peter Rusitschka főiskolai hallgató is, ők hátul ültek. Kellemes este volt. Kedélyesen beszélgettünk. Karl-Heinz kitűnő vezető, ezúttal is biztos kézzel irányította a mintegy nyolcvanas tempóval haladó kocsit. A 19-es kilométernél jártunk, amikor a fényszórók sugárkévéje az érdi felüljárót hozta látóközelbe. Teljesen kihaltnak látszott az út, előttünk és mögöttünk messze beláthatóan nem jött semmi. Csupán a felüljárón rémlett fel a korlátra könyöklő néhány alak körvonala. A híd alatt hajtottunk el éppen, amikor a valósággal felrobbant a szélvédő üveg! A szekurit mikronnyi üvegmilliárdja zúdult hátra. És akkor Karl- Heinz felkiáltott: „Jaj, a karom!” A következő pillanatban pedig már azt láttam, hogy a kormányt addig szilárdan markoló keze elernyed, feje félrebillen és az egész test szinte a szerelvényfal alá hanyatlik. Hirtelen megragadtam a kormányt. Fékezni kellene — villant át rajtam. De hogyan? Még mindig nyolcvanas tempóval haladunk. A kéziféket az élettelennek látszó test eltakarja. Felette áthajolva, félig fekve, kezemmel próbáltam a torpedólemezhez préselni a fékpedált. Közben fel-fel tekintve az utat is figyelnem kellett. Szerencsére a fényszórók jól világítottak. Ilyen körülmények között robogott velünk tovább a kocsi néhány száz méteren át. Csodával határos módon sikerült még az útpadkán, hajszálnyira az árokba borulás előtt lefékezni a kocsit. Sebesült barátunkat azonnal kiemeltük. Akkor már magához tért. Iszonyú fájdalmairól panaszkodott. Amikor a kocsi elé vittük, az autó reflektorától megvilágítva borzalmas kép tárult elénk: Karl-Heinz jobb karja élettelenül, természetellenes helyzetben csüngött. Kabátja alól szinte patakzott a vér. öcsémet kértem, hogy a sebesültet óvatosan fektessük le a fűre. És akkor ő is felkiáltott: — Valami szétzúzta a karomat! Péter, a másik német fiú közben a kocsi belső terében a mentőládát kereste. Végre megtalálta. Már éppen szaladt volna vele hozzánk, amikor a keze ügyébe került valami egészen más is: mindnyájan megdöbbenéssel néztük a hátsó ülések mellől felemelt gyermekfejnagyságú terméskövet. Egyszerre világossá vált előttünk a szélvédőüveg váratlan „felrobbanása” — és az eset véresen tragikus folytatása. A követ fentről dobták le ránk. Pontosan akkor, amikor a híd alá értünk. A dobás, vagy ha úgy tetszik, a kő leejtése mesteri célzóra, az ilyen dolgokban jártas szakavatott „játékosra” vallott. A követ is minden bizonnyal külön erre a célra hozhatta oda. A roppant súly a pillanat tört része alatt bezúzta a szélvédőüveget, és az utastérbe zuhant tovább. Pontosabban Karl-Heinz „száguldott neki” először: a jobb vállát teljesen összeroncsolta. A következő pillanatban már az öcsém bal vállát érte a kő, jókora zúzott sebet és nyílt külccsont-törést okozva. Mi is felkerestük a Pest megyei főkapitányságon az akkor szolgálatot teljesítő rendőrtisztet. A fiókjából fotókat, aktákat vett elő, amelyek mind-mind, jóllehet nem ilyen súlyos kimenetelű, de hasonló ügygyel voltak kapcsolatban ... — Hát akkor miért nem tesznek ellene valamit? — fogalmazódott meg önkéntelenül is a kérdés gondolatunkban. De mielőtt szólhattunk volna, már választ is kaptunk. — Nem egy tizenéves fiatallal, akit véletlenül sikerült rajtakapni ilyen „csínytevésen”, beszélgettek már el a rendőrőrsön. Az az igazság azonban, hogy az ilyen felelőtlenül játszadozókat egyenruhában a legnehezebb rajtakapni. És tény az is, hogy senkit sem lehet elmarasztalni csupán azért, mert a híd korlátjára könyökölve a széles betonszalagon száguldó autók látványában gyönyörködik. Pedig esetleg közöttük könyököl a híd korlátjára az is, aki egy óvatlan pillanatban és észrevétlenül torz élvezettel pöccinti az alul elszáguldó autó tetejére a cipője orrához gondosan elkészített piciny követ... Mindaz, amit a rendőrtiszt az esettel kapcsolatban elmondott, igaz. De igaz az is, hogy ezen az estén nemcsak egy piciny kavicsot pöccintettek le az érdi felüljáró alá futó autóra. Hanem egy előre elkészített és kifejezetten e merénylet céljára hozott ötkilós terméskövet! Ha ez a kő akkor véletlenül Karl-Heinz fejét éri (nem sokon múlott), a játék egy ember életébe került volna. De ugyanennek a kőnek a kocsiban bekövetkezett második sújtása is olyan erős volt, hogy ha egy kisgyermeket él, életét kioltja. És ha a hirtelen irányítás nélkül maradó kocsi beleszáguld a szembejövőbe? ... Nem kétséges, hogy az ügy felett nem térhetünk napirendre. A közvélemény nyilván súlyosan elítéli az ilyen „csínytevőket”. Éppen ezért a társadalom cselekvőkész összefogására is szükség van ahhoz, hogy az ilyen alattomos merénylőket megfékezze és tettenérje. Érd és környéke lakosságára, iskolás diákjaira, józan gondolkodású fiataljaira és nem utolsósorban a hivatali beosztásuknál fogva ilyen ügyekkel foglalkozó szakemberekre, aktivistákra számítunk elsősorban. Mert nem elég ezen az ügyön csak egyszerűen felháborodni! Tenni is tudni kell ellene valamit. A Pest megyei Rendőrfőkapitányságon felvett jegyzőkönyv alapján veszélyeztetés címén regisztrált bűnügyben eljárást indítottak egy gyilkos szándékú merénylő ismeretlen tettes ellen. Vagy talán nem is ismeretlen ...? Almássy Tibor Karl-Heinz Zitzmann a Koltói kórházban ők is a kocsiban ültek: Batizi György (felkötött karral), Batizi András és Peter Rusitschka. A Wartburg motorholt tetején a bűnjel...