Autó-Motor, 1970. július-december (23. évfolyam 13-24. szám)

1970-09-21 / 18. szám

EUrMkadn JELENTŐS ÜZLETKÖTÉSEK történtek a Lipcsei Őszi Vásáron. A töb­bi között a Mogürt megállapodott abban, hogy a korábbi szerződésben meghatá­rozott tízezer személyautón felül még az idén további négyezer Trabantot és Wart­burgot kapunk. Ugyanitt a Drezdai Autó­­közlekedési Kutatóintézet kipróbálta az Ikarus 200-as típuscsaládhoz tartozó autó­buszok közül az Ikarus 242-t. A százsze­mélyes autóbuszok szállítására most folynak a tárgyalások. AZ ÖTEZREDIK BABA-MAN MOTOR elkészült a győri Magyar Vagon- és Gép­gyárban. Az első, kétszáz lóerős Diesel­erőforrást 1967 decemberében szerelték össze, akkor még teljesen külföldi alkat­részekből. Az új motorgyár tavaly június 17-én kezdte meg a termelését. Az ötez­redik motor már csaknem teljesen Győ­rött előállított alkatrészekből készült. A legifjabb üzem, a kamion-gyáregység is jubilált: elkészítették és átadták a Hun­­garocamion Vállalatnak az ötvenedik kamionkocsit. A 18 méter hosszú szerel­vény 23 tonna hasznos terhet tud szál­lítani, óránként 80 kilométeres sebesség­gel. A hatalmas jármű 215 lóerős motor­jával ötven méteren belül eléri a 65 kilo­méteres sebességet. KORSZERŰBB kenőolaj-szűrőbetétek készülnek a Mű­szaki Tömítő Ktsz-nél. Torinóban, az olasz Savara cég műszerein is elvégezték az ellenőrző vizsgálatokat, s bebizonyo­sodott, hogy a hazai kísérletek alapján gyártott szűrőbetétek azonos hatásfokúak az olasz cég gyártmányaival. A további gyártáshoz az olasz cég különböző alkat­részeket szállít, így az új szűrőbetétek ára a felére csökkenhet. Az első 1500 darabos tételt a Ktsz már leszállította a Csepel Autógyárnak. A további típusok KILENC ÉVE, 1961. augusztusában tartot­ták meg hazánkban az autónyeremény­­betétkönyvek első sorsolását. Akkor 31 autó került a szerencsés nyertesekhez. A legutóbbi, augusztus 19—20-i sorsoláson viszont már 441 autó szerepelt. Az eddigi 37 sorsoláson összesen 7914 autót — a hazai kereskedelmi forgalomban kapható változatok mellett Hillman, Peugeot, BMW, Honda, Alfa-Romeo, Ford-Escort, Citroen, NSU stb. márkájúakat is­­ sor­soltak ki. Arra is volt már példa, hogy valaki az évek során két autót is nyert, mégpedig ugyanazzal a betétkönyvvel, vagy egy személy egyszerre két autót nyert, természetesen külön-külön betét­­könyvére. A nyertesek számára az ország különböző részében több ízben rendeztek már sikeres autó­­találkozókat. Jelenleg már olyan magasra szökött az autónyere­­mény-betétkömyvek száma, hogy emiatt a sorsolást nem tudják egy napon lebo­nyolítani, külön rendezik a húzást a vi­déki és külön a fővárosi betétkönyv­tulajdonosoknak. Július 31-ig 781 576 autó­­nyeremény-betétkönyv volt érvényben. Közülük 633 285 az ötezer, 148 291 a tízezer forintos. Az október 31-ig váltott betét­könyvek sorsolását a jövő év januárjá­ban tartják meg. És íme, az egyik leg­újabb nyertes: Szabó Kálmán (Bp., XX., Geyer Flórián u. 119.), a Vörös Október Tsz dolgozója ötezer forintos betétköny­vével egy Fiat Coupét nyert. Szinte el sem akarta hinni az örvendetes hírt, ami­kor erről tudósította Koós Aranka, a XX. kerületi OTP propagandistája, kísérletezése olasz—magyar kooperáció­ban folyik. AZ EZER TO RALLYE erős mezőnyében, Finnországban — amint az eisenachi gyár távirati értesítése jelzi — a Wartburg-kocsik vezetői győztek a Nemzeti Együttesek között, és 2. helyre kerültek a Gyári Együttesek kategóriá­jában. Ezenkívül két csoportban a 4., il­letve 5. helyet vívták ki. ÁTÉPÍTIK A SZENTENDREI UTAT, amit a megnövekedett közúti forgalom mellett a negyedik ötéves tervben kez­dődő békásmegyeri lakótelepi építkezés is sürget. A beruházási program a Czetz János utca és a főváros határa közötti szakaszra már elkészült. A Czetz János utcától Szentendréig a régi út nyomvo­nalától eltérve, új út épül, amely a csillaghegyi Rákóczi Ferenc utca és Batthyány utca helyén, majd az Óbuda Tsz területén áthaladva csatlakozik a Szentendre felé haladó úthoz. A jármű­vek Irányonként két-két forgalmi sávon haladhatnak majd. Az elképzelés szerint a Békásmegyeren épülő lakótelep, illetve Csillaghegy közúti forgalma különszintű bekötő úttal csatlakozik a Szentendrei úthoz. ÚJABB 31 VOLVO-ALVÁZRA szerelt autóbusz szállítására kötött szer­ződést a Mogürt és az Ikarus több svéd vállalattal. Az új buszok közül tíz Stock­holm közlekedési vállalataihoz, a többi a Svéd Államvasutakhoz kerül. SZOKATLAN MÓDON kíván segíteni egy amerikai acéltröszt az USA-ba irányuló japán és nyugat-európai autóimport visszaszorításán. A tröszt ve­zetősége ugyanis megtiltotta az üzemei területén és a hozzájuk tartozó parkoló­helyeken a külföldről származó gépko­csik közlekedését, illetve parkolását, mégpedig nemcsak a tröszt alkalmazot­tainak, hanem a látogatóknak, szállítók­nak és kereskedőknek is. A nem min­dennapi intézkedés indítéka abból fakad, hogy a tröszt egyik legjobb vevője vé­gül is az amerikai autóipar. AUTÓN KÍVÜL felszerelhető különleges panorámatükröt hozott forgalomba az NSZK-beli Hagus cég. A gépkocsivezetők ennek segítségé­vel a haladó gépkocsi mögötti (!) forgal­mat, illetve utcaképet is szemmel tart­hatják. AMERIKÁBAN IS követelik az alkoholszonda bevezetését az ittas ámokfutók megfékezésére. Tavaly a részeg gépkocsivezetők több mint hu­szonnyolcezer embert gázoltak halálra az Egyesült Államokban, s az alkohol mint­egy nyolcszázezer közlekedési balesetnek volt közvetlen előidéző oka. Az anyagi kár meghaladja a nyolcmilliárd dollárt. A döbbenetes adatok nyilvánosságra ho­zatala nyomán a sajtó követeli az alko­holszonda általános, kötelező bevezetését. Jelenleg az USA államainak csupán a fe­lében köteles a gépkocsivezető alkohol­ellenőrzésnek alávetni magát, másutt vagy semmilyen megszorítás nincs — például Texas, Mississippi és New Me­xico államokban —, vagy a rendeletek rendkívül liberálisak, s ezáltal hatásta­lanok. Most országszerte „Állítsátok meg a részeg vezetőt!” felírású plakátokkal igyekeznek mozgósítani a hatóságokat a gépkocsivezetők kötelező alkoholellenőr­zésének az elrendelésére. Ezt az impozáns autóbuszt a Budapesti Jármű Kisz a saját KISZ-eseinek építi. A fehér berakással díszített, grafitszürke jármű Cserny József formatervező iparművész elkép­zeléseit tükrözi. Harmincszemélyes, mérete az 55-ös Ikarus-szal azonos. Erőforrása hathengeres Csepel farmotor. Ülései fekvőhellyé is átalakíthatók. A kényelmes belső térben büfét, vécét és mosdót is kialakítottak. A tervek szerint Jövőre készül el Tallózás a világsajtóból Franciaországban a múlt év őszétől kísérletképpen kilenc távolsági autóúton száz kilométerben szabták meg a gépkocsik maximális sebességét. A kísérlet teljes eredménnyel járt. Tavaly az év első felében ezeken az utakon 421 halálos karambol történt, az idén azonos idő alatt 270 volt a halálos közlekedési áldozatok száma. Az összes balesetek ezeken az utakon 40%-kal csökkentek. (Süddeutsche Ztg.) Az Egyesült Államokban az 1970-es év első negyedében 130 ezer Volkswagen gépkocsi talált vevőre, a Volkswagen ezzel a hatodik helyre került a Chevrolet, a Ford, a Ply­mouth, a Pontiac és a Buick mögött. (Die Presse) Kétszer akkora táblákra volna szükség az Autobahnokon és a távolsági utakon, mint most. Ezt követeli 300 német szemorvos, akik Wiesbadenben „A látás a közúti közle­kedésben” címmel tartott szakmegbeszélésen vettek részt. (Das Nutzfahrzeug) Svájcban és Franciaországban ez év Január 1. óta minden személygépkocsit el kell látni biztonsági övvel. Svájcban minden járműre fel kell szerelni a külső visszapil­lantó-tükröt, viszont egy utólagos hivatalos magyarázat szerint azok a külföldi autó­sok, akik csak áthaladnak az országon, nem kötelesek biztonsági övvel rendelkezni. A francia hatóságok ilyen utólagos nyilatkozatot nem adtak ki, ezért ajánlatos, hogy csakis biztonsági övvel felszerelt kocsival induljunk útnak, ha Franciaországon is át kell haladnunk. (Magyar Szó) Elbukott 17-edszer is a gépjárművezetői vizsgán egy 53 éves asszony, bár az utolsó próbálkozása alkalmával már azzal is megelégedett volna, ha motorroller-jogosítványt kap. A vizsgáztatónak az volt a véleménye, hogy a hölgy korábbi gyakorlati tapasz­talatait mégsem lehet a közúti közlekedésben hasznosítani: 20 éven keresztül ugyanis az volt a foglalkozása, hogy nehéz­ motorkerékpárral mutatott be nyaktörő gyakorlatot a cirkuszok e célra létesített, meredek falú pályáján. (Auto Motor und Sport)

Next