Autó-Motor, 1971. január-június (24. évfolyam, 1-12. szám)
1971-06-21 / 12. szám
Bizarrul hangzik ez a harsány öndicséret. De nem mi választottuk a címet. Harold L. Smith amerikai autóvezető-oktató, pontosabban egy autós iskola igazgatója jutott erre a megállapításra önmagával szemben, miután 23 éves gépjárművezetői és gépjárművezető-oktatói eddigi gyakorlatát most felmérte. Kétségtelenül sok érdekes és megszívlelésre érdemes gondolatot sorakoztatott fel a biztonságos és defenzív gépjárművezetői magatartást elemző tanulmányában. Szerinte a biztonságos gépjárművezetői magatartás öt fő pontban foglalható össze. Nos, azon most nem vitatkozunk, hogy helyes-e ez a csoportosítás. A lényeg az, hogy azok a szempontok, amelyeket Harold L. Smith a gépjárművezetőknek ajánlva pontokba foglalt össze, különkülön mind megszívlelésre érdemesek. 1. Vezess előrelátóan. A gyalogló embernek elegendő mindössze hét métert előre látni. A váratlan helyzeteket még ebben a körzetben is kivédheti. De egy 90 000 kilométeres tempóval robogó autó vezetőjének már e távolság sokszorosát kell tudni betekinteni. Kis a növekvő sebességértékek arányában mindig többet és többet. 2. Teremtsünk magunk körül biztonsági zónát. Három autó hoszúsága az a minimális térköz magunk előtt e tempó mellett, hogy reményünk legyen elkerülni a váratlanul felbukkanó veszélyhelyzetet. Gondoljunk az észlelés pillanatától a cselekvés megkezdéséig — még cselekvés nélkül — megtett útra... 3. Ne csak egy pontra szegezzük tekintetünket. Kísérjük figyelemmel az előttünk haladó (haladók) mozgását, jelzéseit, manőverezési szándékait. Nyolc —tíz másodpercenként vessünk egy pillantást a viszszapillantó tükrökre is. 4. Mindig legyünk »jelen” a vezetés közben. Ez azt jelenti: soha nem kalandozhatnak el a gondolataink olyan messze, hogy megfeledkezzünk arról, hogy az autóban ülünk és vezetünk. Tartsuk szem előtt a biztonsági zónát, és ebben egy váratlan veszély felbukkanásakor mindig meg kell tudnunk találni a vészkijáratot. 5. Mások is lássanak bennünket és érzékelhessék a szándékainkat is. Ne takarékoskodjunk a jelzőberendezésekkel. Időben kapcsoljuk be a világítást — rossz látási viszonyok között nappal is! —, jelzésadásra használjuk az indexeket és adott esetben a kürtöt is. Időben és egyértelműen tájékoztassuk tehát a többi gépjárművezetőt és a gyalogosokat a szándékaink felől. • Kétmillió mérföld hftlevet nélkül • Tizenkilenc országot bejártam és mindenütt gond nélkül eligazodtam Én vagyok a világ legjobb azsióvezetője LEZÁRTÁK AZ OKTÓBER 6. UTCÁT Június 10-től — előreláthatóan szeptember végéig — a közművek felújítása, illetve az úttest átépítése miatt lezárták az Október 6. utcát, amely a József Attila utcától a Szabadság tér felé irányuló forgalom fő terhét viselte, s et a következő változásokat tette szükségessé. A Guszev utcában — amely eddig a József Attila utca felé volt egyirányú — mindkét irányban engedélyezték a forgalmat, így az Engels térről jövet jobbra fordulva, a József Attila utcában balra lehet kanyarodni a Guszev utcába, s így folytathatjuk útunkat a Szabadság tér felé. De elérhetjük a Szabadság teret, illetve Kossuth Lajos teret úgy is, ha az Engels térről balra kanyarodunk a József Attila utcába, és jobbra a Roosevelt téren keresztül az Akadémia utcán haladunk végig, sts még egy javasolt útvonal: Petőfi Sándor u.—Kristóf tér—Türr I. u.— Apáczai Csere u.—Roosevelt tér— Akadémia utca. A másik fontos változás: a Bajcsy- Zsilinszky útról, a Marx tér felől jövet nem lehet befordulni jobbra a József Attila utcába! Aki tehát innen a Duna felé igyekszik, helyesen teszi, ha a Bazilika előtt bekanyarodik jobbra a Szent István térre, majd kis balra ívelés után a Zrínyi utcában folytathatja útját a Roosevelt tér irányába. De itt vigyázzunk: a keresztező utcák forgalmának elsőbbséget kell adni! (Ha a Bazilika előtt elmulasztottuk a jobbra kanyarodást, lehet jobbra fordulni a Bazilika után, a postahivatalnál is, vagy pedig egyenesen tovább kell haladnunk a Deák tér felé, s ott forduljunk be jobbra a Harmincad utcába, ahonnan az Engels térre jutva, rátérhetünk a József Attila utcára.) A Guszev utcát keresztező utcákban haladva vegyük figyelembe, hogy a Guszev utcában most kétirányú a forgalom! (Már történt baleset pl. az Arany János utcai kereszteződésben, ahol eddig csak balról jövő forgalomra számíthattunk. Most jobbról is érkeznek járművek — s azoknak van előnyük!) 23 -----„r '0-r —,T r? "