Autó-Motor, 1973. január-június (26. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-06 / 1. szám
m híradó az Állami biztosító a kötelező felelősségbiztosítás január 1- én esedékessé vált díjának befizetésére minden magánautósnak és motorosnak megküldi az átutalási postautalványt. Akik január 10-ig nem kapták volna meg, az AB lakóhelyük szerint illetékes fiókjánál vagy igazgatóságánál vehetik át, az 1972. évi díj kiegyenlítését igazoló feladóvevény bemutatása mellett. Mint ismeretes, a motorkerékpárok évi 100 Ft díja egy összegben fizetendő, az autók 460 Ft-os díját félévi részletekben — januárban és júliusban — lehet leróni. A KPM ÉS BORSOD MEGYE, valamint Miskolc vezetői tartottak megbeszélést a megyeszékhelyen. A többi között megállapodtak a Miskolc—Sajószentpéter, a Miskolc—Szikszó, valamint a Nyékládháza—Leninváros közötti utak korszerűsítésében, erre még a negyedik ötéves terv időszakában sor kerül. Megállapodtak abban is, hogy 1976-ra elkészül az ózdi autóbuszpályaudvar. A VEVŐSZOLGÁLATI HÁLÓZATBA újonnan bevonták a Zsiguli típusra az AFIT III. sz. Autójavító Vállalatot (Bp. XIV., Miskolci út 157.), a Skoda—100, Skoda—1203, Warszawa, Nysa és Zuk típusokra pedig a Debreceni Finommechanikai Vállalatot (Szabadság u. 97.) is. MEGINDULT A FORGALOM a 4-es út debreceni, korszerűsített átkelőszakaszán. A mintegy 15 millió forintos beruházást igénylő munkálatok befejezését követően számottevően rövidült a járművek debreceni áthaladási ideje. A főútvonal korszerűsítésének újabb állomásaként elkészült a Debrecen—Hajdúhadház közötti szakasz mintegy 40 millió forintos költséggel végzett szélesítése is. AUSZTRIÁBAN 47 836 alkoholos befolyás nélküli közúti balesetnél 2098 személy halt meg, tehát minden 23 baleset követelt emberáldozatot. Ezzel szemben 4850 ittassággal párosult balesetnél 370 személy halt meg, ami azt jelenti, hogy minden 13 baleset végződött halállal. Az „alkoholos” balesetek tehát közel kétszer olyan veszélyesek, mint ahol az alkohol nem játszott szerepet. A bécsi Közlekedésbiztonsági Kuratórium szerint ez arra vezethető vissza, hogy az alkohol hatása alatt levő vezető a mindenkori helyzethez képest túl gyorsan vezet, és csak A világ legdrágább Capriját látja el éppen aláírásával Henry Ford II (balról) és vezérkara. Az autogram-Capri tulajdonképpen egyik fő díja lesz az „Egy hely a napon” című, Nyugat-Németországban meghirdetett tévé-lottó pályázatnak. A kocsi értékét most így, a 150 neves személy aláírásával ékesítve, 120 000 D-márkára becsülikkent reakcióképessége nem elégséges a „célravezető elhárításhoz szükséges cselekvésre”. TÖBB MINT FÉLMILLIÓ személyautót, 130 000 teherautót és negyedmillió traktort exportált a csehszlovák gépjárműipar az elmúlt 20 év alatt. Egyik legjelentősebb piac az NDK volt, ahova 150 000 személy- és 10 000 teherautót szállítottak. 30 KM ROSSZ- új útszakaszt adtak át a forgalomnak a Berlin körüli autópálya-gyűrű építése során az építő vállalat dolgozói az NDK fennállásának 23. évfordulója alkalmából. AZ NSZK-BAN ENGEDÉLYEZTÉK a nők gépkocsivezetői foglalkoztatását 1,5 tonnánál nagyobb teherbírású teherautókon is, ami egy 1940. évi rendelet szerint eddig tilos volt. A feloldást azzal indokolják, hogy a járművek műszaki állapota lényegesen javult. A 3,5 tonnánál nagyobb raksúlyú kocsikra kerülő sofőrnöknél azonban továbbra is bizonyos korlátozásokat állapítottak meg, s rendszeres orvosi vizsgálatokat írtak elő. A SOROKSÁRI ÚTON végzett forgalomszámlálási adatok is bizonyítják, hogy Budapesten ez a legterheltebb útvonal. Újjáépítését két lépcsőben irányozták elő. A program szerint 1973 végéig a Kvassay útig hozzák rendbe. A fővárosban elsőként — várhatóan 1973 után — a Soroksári út—Gubacsi átjáró torkolatában helyezik el azt a kombinált közúti-vasúti biztosító berendezést, amelynek feladata lesz a közúti és a vasúti forgalom összehangolása, irányítása. Ugyanezt a jelzőrendszert építik meg a Soroksári út mentén a Tárcsás, a Rézöntő és a Torontál utcáknál. További feladat a Mester utcai villamosvégállomás átépítése, és modern jelzőlámpás csomópont kialakítása a Hámán Kató úti kereszteződésben. Az 1973 utáni második lépcsőben építik ki a Marx Károly út, az Ócsai út és a Haraszti út találkozásánál levő csomópontot, s korszerűsítik a Soroksári út Kvassay úttól Ócsay útig terjedő szakaszát. Ezt követően látnak hozzá a Boráros tér rendezéséhez. A ZSÚFOLT UTAK TEHERMENTESÍTÉSÉRE Csehszlovákiában érdekes kezdeményezéssel kísérleteznek: az illetékes hatóság megkeresi a közúti fuvarozási vállalatokat, hogy a hétvégeken, péntek 14 órától vasárnap 21 óráig csökkentsék a minimumra az áruszállítást az ország fő úthálózatán. Amennyiben ez az önkéntességre és belátásra számító felhívás a kívánt eredménnyel jár, a Csehszlovák Közlekedésügyi Minisztérium a jövőben is tekintetbe veszi az önkéntességet, s az így létrejövő megállapodásoknak elsőbbséget ad a kifejezett tilalmakkal szemben. Tallózás a világsajtóból Bemutatták Moszkvában a kamat teherautógyár leendő termékét, a Kamaz teherautó prototípusát. A kocsi teherbíró képessége hét tonna, de pótkocsival a teherbírás megkétszerezhető. A 210 lóerős dízelmotorral a Kamaz 80—85 kilométeres sebességgel is szállíthatja terhét. (APN) Svédországban 1974-ben január elsejétől kötelező lesz a mosószerkezet a gépkocsik reflektorain. Addig minden kocsit el kell látni ilyen felszereléssel. Jelenleg a Mercedes—350 típust szállítják — kívánatra — ilyen szerkezettel. A BMW, a Ford, az Audi—NSU és a Volkswagen gyárak is kísérleteznek a reflektorokat tisztító szerkezetekkel. (Die Welt) Úgynevezett „szoláris kapcsolóval” méri a természetes megvilágítás fokát, s ennek megfelelően változtatja fényerejét az angol Plessey Traffic Division új forgalomirányító lámpája. Erős napsütésben élénkebb a lámpa fénye, tehát jobban kivehető. További sajátossága a lámpának, hogy üvege semmilyen fényt nem ver vissza. (Verkehr und Technik) A svájci balesetelhárítás központi témája az idén a biztonsági öv viselése volt. A közutak mentén hatalmas táblák propagálták az autók vezetőinek és utasainak az életmentő övét. A svájci tapasztalatok szerint a súlyos közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma 72%-kal csökkenne az öv viselése esetén. (Kfz-Betrieb) Cseréljük a fékolajat évenként, — javasolja a nyugat-németországi ATE fékfelszerelésgyár. Egy év alatt a fékolaj közé már kerül bizonyos mennyiségű lecsapódó víz. Már egy kupicára való víz is lecsökkenti a fékolaj forráspontját 240 °C-ról 160 °C-ra. Ez gőzhólyag-képződést idéz elő, amely erősen csökkenti a fékhatást. (Die Welt) Grenoble város vezetősége úgy határozott, hogy a közúti forgalom csökkentése érdekében új tömegközlekedési eszközzel váltja fel az autóbuszt és a villamost. A „teletram” nevű függővasút kabinjai az utcák, terek felett 50 km/óra sebességgel lebegve szállíthatják majd utasaikat. Teljesítőképessége óránként és irányonként 4000 utas. (Nyegyelja) „Így autózik a német ember” címmel a hamburgi ESSO cég tanulmányt tett közzé, amely az autó iránti vonzalmat a következő okokra vezeti vissza: a személyautó birtoklása az érvényesülés jelképeként növeli az önérzetet; — a vezetés élménye kielégíti a függetlenség és szabadság utáni vágyat; az autózás kikapcsolódást teremt, levezeti a feszültségeket, kielégíti az ember játékösztönét. (Nahverkehrs-Praxis) ufjabb kedves vendégünk érkezett. Ezúttal szovjet testvérlapunk, a „Za ruljom” (A volánnál) című kétmilliós példányszámban megjelenő autós újság egyik szerkesztője, Alekszandr Brodszki töltött tíz napot Magyarországon. Nagy érdeklődéssel jegyzetelt, gyűjtötte a sok, számára érdekes szakmai információt, amikor elkísértük a többi között a Mechanikai Mérőműszergyárba, a Merkur Vállalathoz, az Alit Zsiguli-szervizetbe, az Autóklubhoz és a Közlekedési Múzeumba. Megismerkedett a hazai gépjárművezető-képzés és -vizsgáztatás új módszereivel is, sőt lehetősége nyílt a gyakorlatban kipróbálni az autóvezetés oktatásánál Magyarországon rendszeresített korszerű berendezéseket. Itt éppen az Autóközlekedési Tanintézet tanpadjainak volánjánál dr. Sepsey József oktatási osztályvezető magyarázatát hallgatja (Juhász Andor felvétele)