Autó-Motor, 1974. június-december (27. évfolyam, 13-24. szám)

1974-10-21 / 20. szám

kocsikban. És éppen a Szalon idején hallottunk egy most készülő Renault R-20 terveiről, amely állítólag ugyancsak ezzel a hathengeres V- motorral kerül majd forgalomba. A négyhengeres megoldásnál pedig mind gyakoribb a motorblokk ke­resztirányú elrendezése a kocsik or­rában, természetesen a fronthajtás erőátviteli tartozékaival. Ez a recept, ebben a modern variációban 1959 ősze óta gyakorlatilag jól alkalmaz­ható, hiszen akkor született az Issi­­gonis-féle Mini, amelynek azóta any­­agi követője akadt. Most a legújabb konstrukciók közül Párizsban az Audi T 50 és a Citroen CX ugyan­csak keresztben álló négyhengeres motorral jelent meg. Mind keveseb­ben csodálkoznak ezen, hiszen az Autobianchitól kezdve a Fiat, a Peugeot, a Simca jó néhány típusát említhetjük ma már egészen a Volks­wagen Golfig, amely ugyanilyen pél­dát mutat. Amikor pedig az autótechnika más területein más szerkezeteinek vagy akár általános továbbfejlődésének le­hetőségeire keresünk választ, azt hi­szem, jó iránytűként tekinthetünk a Citroen-újdonságokra. Talán a Wan­­kel-motoros „Birotor” típusra is, amelyet most szintén kipróbálhat­tam. És lehetőséget adtak arra is, hogy találkozzam tervezőikkel, olya­nokkal, akiknek munkája nyomán a holnap autói születnek. Nem ők mondják magukról, hanem az együttműködésre törekvő más autógyárak, vagy az éppen velük szemben álló nagy autóskonszernek embereitől lehet hallani, hogy a Citroennél működik a világ egyik legjobb műszaki- és formatervező csoportja. Négy évtized óta mindig valami olyat alkottak, ami messze előremutatott, és az idő a gyakorlat­ban is igazolta elképzeléseik helyes­ségét. Nem egyéni vélemény, hogy a 61. Párizsi Szalon autói közül ennek a francia gyárnak új modelljei keltet­ték a legnagyobb érdeklődést. Citadine nevű francia, háromkerekű furcsaság, homlokajtós magas karosszériával, 4 kW teljesítményű villanymotorral. Városi közlekedésre ajánlják, 50 km órás sebességet ígérve. Ez a másik érdekesség, a 220 cm hosszú, nyitott gyerekautó talán komolyabb dolog. Ez is elektro­­mobil, hiszen a megtévesztő, kiemelkedő hengerforma ellenére akku­mulátorral működik. Buggy Formule—SS jelzéssel szerepelt Párizsban A Volkswagen-konszern keretében készülő Audi T 50, amely igazán nagyon hasonlít a VW Golfhoz, először a Párizsi Szalonon mutatkozott be a közönségnek. Hallottunk ott olyan megjegyzést is, hogy hátsó kialakítása olyan, mint a 18-as Renault-é... A vízhűtéses, négyhengeres 1093 cms-es motor keresztben áll, illetve egy kicsit előre dől a kocsi orrában. Az LS típus 50, a GL 10 lóerős. A sebesség 142—152 km/óra (ANDREW FRANKL fotói és gyári felvételek, illetve rajzok) A Maria Simca Bagheera bemutatói fő­ként azt hangsúlyozták, hogy a három­­­üléses kocsi három ülése egymás mel­lett van, és a belső tervezés, pontosabban a sajátságos pasztellszínek kiválasztása a híres divattervező, André Courréges ízlését dicséri. Az autósokat azonban jobban érdekelheti, hogy az ülések mö­gött keresztirányban, középmotorként helyeztek el egy 1294 cm3-es, négyhenge­res, 84 lóerős Simca-motort, és bizony közel „200-at megy” ez a divatkocsi

Next