Autó-Motor, 1976. január-június (29. évfolyam 1-12. szám)

1976-03-06 / 5. szám

Jó szándék és képesség" Hozzászólások és vitazárás Az AM 1976 1. számában „Jó szándék és képesség” cí­men Bata Pál megjegyzését közölték az AM 1975/14. szá­mában megjelent levelemre. B. P. glosszájában helyte­len, félreértelmezett tényállásból kiindulva, helytelen kö­vetkeztetéseket von le. Én ugyanis azt írtam, hogy a Közraktár utcában gya­log mentem a Kinizsi utca felé, midőn a Gálya utca sarkán már az úttesten voltam az említett szabálytalan­ság megtörténtekor. Nem kereszteztem tehát a Köz­raktár utcát, hanem a Gálya utca torkolatán haladtam át, és a Közraktár utcán folytattam utamat. A tanuló­kocsi a Gálya utcából a Közraktár utcára hajtott ki. Én a járda meghosszabbított vonalán közlekedtem, és már az úttest közepén tartottam, amikor a kocsi sebesség­­csökkentés nélkül közeledett. Ezért jeleztem áthaladási szándékomat, amit az akkor érvényben levő Kresz meg­engedett. Hogy a kocsi féktávolságon kívül volt, bizo­nyítja, hogy meg tudott állni tőlem kartávolságra. Sehol a világon nem teszik lehetővé, hogy forgalmas főútvonalra mellékútvonalról előnyadás nélkül hajtson jármű. A gyalogos riasztását, ijesztgetését, a megtévesztő magatartást ugyancsak mindenütt elítélik, új Kreszünk pedig kifejezetten is kitér ennek tilalmára. Mindezek után nem értem, miért veszi védelmébe B. P. a szabálytalankodó oktatót, aki a szavaimra: „Hogyan tanít? Láthatja, hogy az úttesten vagyok!” — így vála­szolt: „Leszel te még a föld alatt is!” Végezetül: B. P. a Magyar Autóklub nevében írta glosszáját. Magam is a MÁK tagja vagyok. Kocsimmal rendszeresen közlekedem Budapesten is. Eddig több mint 250 000 km-t vezettem anélkül, hogy szabálysértésért megbírságoltak volna. Dr. Honti József Miskolc, Nyár u. 33/a. * Szeretném felidézni, hogy levelem megírásához nem egy utcai összeszólalkozás, hanem a Kresz-konzultációkon szerzett megdöbbentő tapasztalat vezetett. Éppen ennek illusztrálására választottam egy, az Autó-Motorban is le­írt esetet. Dr. Honti József leveléből azonban csak az derült ki pontosan, hogy a Közraktár utcán haladva, a Gálya ut­cánál már az úttesten volt, amikor sebességcsök­kentés nélkül közeledett feléje a tanulókocsi. Való igaz, hogy ebből még nem derült ki egyértelműen, hogy a Közraktár utca úttestjén vagy a Gálya utca út­testjén volt-e. A levélíró ártatlannak tűnő túlzása, hogy a gépkocsi sebességcsökkentés nélkül közeledett feléje, az én szememben eleve kizárta azt a lehetőséget, hogy az autó a betorkolló mellékutcából érkezik, és egy forgal­mas főútvonalra kíván kanyarodni. Hiszen ez aligha si­kerülhetett volna „sebességcsökkentés nélkül"! Dr. H. J. ezenkívül éppen a lényeget felejtette el leírni: a bekanyarodó járművel szemben neki volt elsőbbsége! Ez csupán magyarázat, de nem mentség a félreértés­re, ezért dr. Honti Józseftől ezúton is elnézést kérek. Szeretném így utólag hangsúlyozni, hogy levelemben nem kívántam egyikőjüknek sem pártját fogni. Az oktatót nem is ismerem, egyébként nem az Autóklub dolgozója, mint ahogyan egyik levélíró alaptalanul fel­tételezi. Szándékosan vettem „egy kalap alá" az ilyen ki- és bekiabálást! Nehéz lenne így utólag, csupán az egyik érdekelt fél elmondása alapján kideríteni, ki mit és hogyan kiabált a másikra. De ez nem is lehet cé­lunk, az ilyen utcai csetepatét mindenképpen el kell ítélni! És még egy sajnálatos félreértésről. Bár ebben a rovatban gyakran találjuk a levélírók neve alatt kisebb betűkkel munkahelyük megnevezé­sét, sajnos, volt, aki ezt alaposan félreértette. Azt gon­dolta, hogy a levél a Magyar Autóklub hivatalos nyilat­kozata — egy olyan ügyben, amelyhez egyébként semmi köze sem volt. Ebben az esetben azonban a nagy betűk­kel szedett intézménynév alatt lett volna kisebb betűk­kel annak a neve, aki a hivatalos állásfoglalást tolmá­csolja. Végül, de nem utolsósorban, köszönöm a jó szándékú levélírók hozzászólásait, akik az igazság kiderítése érde­kében tollat ragadtak. Több hozzászólást is kaptunk, az eredeti levélíróéhoz hasonló ér­velésekkel. A vitázó írások többnyire alkalmat adnak arra, hogy a vita alapját képező dolgok tisztázódjanak. Ez esetben azonban, minthogy a vita egyes — írott és íratlan — közlekedési szabályok értelmezését érh­et, úgy érezzük hasznos lehet, ha hozzáfűzzük szerkesztőségünk gondolatait is.­­ Azt nem érdemes elemezni, hogy a gyalogosnak ott elsőbb­sége volt-e, vagy számára az áthaladás — ha ezzel a jármű­forgalmat nem zavarja — csupán megengedett. De tény, hogy a Gálya utca torkolatában „Elsőbbségadás kötelező” tábla van, oda tehát a jármű csak olyan sebességgel közeledhet, hogy szükség esetén elsőbbséget tudjon majd adni a Közraktár utca forgalmának. Igen ám, de itt nem az oktató, hanem a tanuló vezetett.­ Tehát még azt is feltételezhetjük, hogy esetleg a tanu­ló, zavarában, a fék helyett a gázra lépett, s az oktató csak az utolsó pillanatban tudta a pótfékkel megállítani a kocsit... És ilyen helyzetben találta nemcsak túl erősnek, hanem indoko­latlannak is a „Hogyan tanít?” rendreutasítást. Ezt — ha tény­leg efféle dolog történt — meg lehetne érteni. De elfogadni nem lehet a még durvább válasz indoklásául! Ám a jelek szerint a gyalogos felhorkanó hangja is durva szí­nezetű lehetett. Lett légyen tehát bármelyiküknek is igaza, az ilyen hangnemet egyik fél részéről sem lehet helyeselni. Erre a Kresz alapelve is kitér: „A biztonságos és zavarta­lan közlekedés alapvető feltétele... az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szembe­n”.­­ A hozzászólás vitatta, hogy a gyalogosnak ott „joga” volt-e kézfelemeléssel jeleznie áthaladási szándékát. Nos, igaz, hogy az esetkor még érvényes Kresz tartalmazott ilyen mondatot , s az is igaz, hogy szó szerinti értelmezéssel a gyalogos ezt csak ott alkalmazhatta, ahol elsőbbsége van. A gyakorlat azonban mást hozott. Kiderült: mindenütt hasznos lehet az olyan jelzés, amelynek révén valaki képes közölni a másik féllel, hogy a közúton milyen mozgásra készül. Ha tehát egy gyalogos fel­emelt kézzel tudatja, hogy át kíván menni az úttesten, ennek örülni kell — akkor is, ha történetesen abban a helyzetben a gyalogosnak nincs elsőbbsége, csak lehetősége van az áthaladás­ra. (A gyalogos természetesen nem élhet vissza ezzel. Kézfel­­emeléssel sem léphet le az úttestre, ha előbb nem győződött meg arról, hogy áthaladásával nem zavarja a járműforgalmat!) Az új Kresz azonban nem is szól külön erről a kézfelemelés­ről. Mert mindenféle mondataiból és magából a rendelet alapját képező bizalmi elvből következik, hogy kölcsönösen mindent el kell követni egymás tájékoztatására. Az ilyen jelzéseket éppen­séggel népszerűsíteni kellene! Igenis, használják ezt a jelzést a gyalogosok, ha át akarnak menni az úttesten, ha pedig elen­gedik a járművet maguk előtt, akkor — miután meggyőződtek arról, hogy az esetleg körülöttük levő más gyalogosok sem kí­vánnak elindulni — azzal a bizonyos kaszáló mozdulattal hoz­zák ezt a vezetők tudomására. És hasonlóan megfelelő jelzése­ket használjanak a járművezetők is: felemelt kézzel intsenek, ha „utat kérnek”, és arcuk előtt elhúzó kézmozdulattal adják tudtul, ha ők kívánnak utat engedni a gyalogosnak. És mindezt tegyék­­ mosolyogva ... A gyakorlat bebizonyítot­ta: mosolyt kapnak viszonzásul! MÉG MINDIG RONCSAUTÓ Ez a kocsimaradvány „ékesíti” már hosszabb ideje a IX. kerületi Liliom utcát. Rendelet már van, a roncsok elszállítására kijelölt szerv is van ... (BOJÁR SÁNDOR felvétele)

Next