Autó-Motor, 1985. július-december (38. évfolyam 13-24. szám)

1985-09-01 / 17. szám

varázsolt. Azt a léghűtéses Ya­maha 250 TD2-est még az Autó- Motoron keresztül a BHSE-be ka­lauzolt Yamaha-képviselők is megtekintették, és a szép munka láttán ígéretet tettek, hogy Dra­pál versenyzését figyelni fogják. Az első világraszóló eredményét is ezzel a motorral érte el. 1971. július 18-án, Brno esős pályáján, Szabó II. László és a finn Jarno Saarinen előtt világbajnoki futa­mot nyert. Közben persze egyre gyűltek nemzetközi versenyeken aratott győzelmei­, és a VB-futa­­mokon szerzett pontot érő helye­zései, aminek következtében a 250-es VB-t 26 pontjával a 9. he­lyen zárta. Ezekre az eredményekre már a Yamaha urai csakugyan odafi­gyeltek, és a következő évben vi­szonylag kedvezményes áron két, most már új Yamahát, egy 250-est és egy 350-est vásárolhatott a BHSE. Az aermacchis évek után 1972- ben először ismét új motorokon állhatott rajthoz, és sokak szerint az év július 16-án aratta legna­gyobb VB-futamgyőzelmét Opa­­tijában a 350-es kategóriában, ahol a régi hegyoldali, technikás, kuplungkoptató pályán Drapál nemcsak motorozási tudásával, hanem gépkímélő motorozásával diadalmaskodott a verseny végé­re motorhibával az élről kiállt Giacomo Agostini, a gyorsasági motorsport máig is legnagyobb alakja felett. A befutóban 22 mp­­es lemaradással Dieter Braun (Yamaha), majd Phil Head (MV Agusta) követte. A 250-es kategó­riában pedig még egy menet köz­beni gyertyacsere ellenére is az 5. helyen végzett. Az évet a 250- es VB 16. helyén zárta 16 pontjá­val, a 350-es kategóriában pedig 41 ponttal a 8. helyet szerezte meg, és ez is maradt a VB-n el­ért legjobb eredménye. A Yamaha — Saarinen halála után — nagyon fontolgatta, hogy gyári versenyzővé fogadja a ma­gyar versenyzőt, de Drapált, aki főleg nyerni akarásának és tudá­sának köszönhette eredményeit, ekkor elhagyta szerencsére, mert a válogatóversenynek tekintett hockenheimi GP-edzésén elcsú­szott, és a Yamaháék a finn Teuvo Lansivuorit avatták csapattaggá. De Drapál ekkor már szinte va­lamennyi csapat kívánságlistájá­nak élén állt. A spanyolországi GP-futamon az Aermacchi gyári versenyzője, Gilberto Milani ke­reste meg, és tett ajánlatot arra, hogy Drapál gyári versenyző le­gyen. De még a próbafutamra sem került sor, mert a tárgyaló partnerek azt is tudomására hoz­ták, hogy a magyar versenyzőnek Olaszországban kellene élnie. En­nek hatására Drapál egészen drasztikusan utasította el az aján­latot. 1973-ban már egyazon évben két világbajnoki futamgyőzelmet aratott. Május 6-án a Salzburg­ringen Walter Villa (Yamaha) és Lansivuori előtt nyert a 350-es Yamahán, majd június 17-én Opatijában — miután Agostini, Read és Lansivuori a pálya ve­szélyességére hivatkozva bojkot­tálta a versenyt — újabb futam­győzelmet aratott a 350 kcm-es kategóriában Dieter Braun és John Dodds előtt. Az év végi ösz­­szesítésben a 350 kcm-es világ­­bajnokság 9. helyén végzett 30 pontjával. A sikeres év után 1974- ben a Benelli gyár tett ajánlatot. Erre az időre Drapál Jánosból már nagyon sokoldalú ember lett. Több géposztályban versenyzett kétütemű és négyütemű motorok­kal, így nem jelenthetett nehézsé­get neki, hogy ráüljön a Benelli gyár négyhengeres ötszázasára. Egy verseny alapján a Benelli szerződést ajánlott neki, de köz­ben a De Tomaso cég megvásárol­ta a Benellit és a nagy múltú olasz motorkerékpár gyár ezután kilépett a gyorsasági sportból. Erre az időre a gyorsasági sport egyébként is kezdett átalakulni. A gyárak, különösen a Yamaha, egyre nagyobb számban dobta piacra a szériában­ gyártott (pro­duction) versenymotorjait, és a Yamaha általános fölénye miatt már a gyár külön támogatására nem lehetett számítani, legfeljebb a szimpátiájára, de a japán—ma­gyar motorgyártás elvetésével ez a szimpátia is csökkent. Ebben az időszakban Drapál János is azt kutatta, hogy melyik kategóriá­ban lehetne eredményesebb. A 125-ös mellett döntött, és ekkor következett az a rövid, de sikeres morbidellis korszak, aminek csak az vetett véget, hogy a motorhoz a legkorszerűbb alkatrészeket nem lehetett beszerezni. Ezután visszatért a 250-es kategóriába, és az utóbbi években főképpen nem­zetközi versenyeken és a Béke és Barátság Kupa futamain indult. Drapál Jánost esőmenőnek is nevezték, mert esős pályán a leg­jobbnak tartották. De ez a meg­állapítás túlzottan leegyszerűsítő, versenyzői képességeit alábecsü­lő lenne. Mert Drapál János en­nél több, nagyon jó versenyző volt, aki éppen ezért minden olyan alkalommal, amikor a ver­senyzési körülmények kedvezőt­lenek voltak, például, ha az opa­­tijai pályára a hegyről port fújt a szél, ha Brnóban esett az eső, vagy ha gidres-gödrös volt a pá­lya, mint Skof­ja Lokában, akkor motorozási tudásával és legendá­san híres nyerni akarásával győz­te le a jobb feltételekhez, gyor­sabb gyári motorokhoz szokott ellenfeleit. Pályája zenitjén. Az élen Drapál (37), Tom Herron (24), John Dodds (7), Bartol (26) és Busche­­rini (52) társaságában A tavalyi budapesti BEK-futamon ÉPÉÉ 53

Next