Autó-Motor, 1986. január-június (39. évfolyam 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
vetően máris megközelítőleg egyenrangú partnerként sorolhasson be az ezerarcú és ezer veszélyt rejtő gépjárműfolyamba ? Attól, hogy a gépjárművezető nemtudja pontosan (vagy elfelejtette), melyik alkatrész milyen ötvözetből készül, nyilván nem eshet baj. Sokkal érzékenyebb viszont a kormány, a futómű, a fékszerkezet felépítésének, és ezzel összefüggésben a kormányzás, a fékezés, az iránytartás, valamint a járműdinamika témakörébe vágó megannyi más tudnivaló ismerete. Elméletben és gyakorlatban egyaránt meg kell ismernünk azokat a törvényszerűségeket, amelyek adott gumiabroncsokkal, az adott út- és időjárási viszonyok között különböző tempó mellett az általunk irányított autónál is érvényesülhetnek. Arra nem számíthatunk, hogy kiterjedt országúti szerviz-, valamint segélyszolgálat van már mindenütt, mert kisebb-nagyobb baj, üzemzavar bármikor és bárhol elérhet mindenkit. A Kresz szabályai sem tekinthetők örökérvényű, megváltoztathatatlan tételeknek. E rendelet paragrafusait is szinte évről évre hozzá kell igazítani az élet, a forgalom ritmusa által kialakított új követelményekhez. Az érvényes szabályt a gépjárművek vezetőinek természetesen mindenkor törvényként kell tisztelniük. És minde mellet egyre nagyobb szerephez jut (és jóllehet íratlan törvényként ugyancsak tisztelni javasolt) az olyan speciális tudományág, mint például a közlekedési etika és egészségtan, vagy akár a gépjárművezetés lélektana. A gépjárművek és a különféle „felfogásban” közlekedő gépjárművezetők számának rohamos növekedése ugyan nem törvényszerűen, de nyomasztóan megnövelte a közúti balesetek és konfliktusok számát. Nyilvánvalóvá lett, hogy a biztonságos közlekedéshez ma már nem elegendő a közlekedési szabályok tételes ismerete és a jármű kezelésének a tanfolyamon megszabott órái alatt elsajátítható foka, mert nem véd meg a közúti forgalomban a mások hibáiból keletkezett baleseti veszélyekkel szemben. Nemcsak vezetni kell tudni, hanem közlekedni is. Ehhez p pedig a legkorszerűbb gépjármű-mozgásismeret és vezetéstechnika elsajátítása, a jármű feletti uralom birtoklása szükséges, a közlekedési szabályok tudásán felül pedig nélkülözhetetlen hozzá a veszélyt előre látó és azt elhárítani tudó taktika és a közlekedési etika beidegződése. A megreformált, majd ennek nyomán azóta is igen sokoldalúan finomított, korszerűsített képzés a vezetőjelölteket ma már mindezen pluszismeretek birtokába igyekszik juttatni. Az ugyancsak korszerűsített vizsgáztatás pedig csak azokat engedi be a közúti forgalomba, akiknek a szereplése e készségek birtoklását elfogadhatóan bizonyítja. A hazai gépjárművezető-képzés és -vizsgáztatás rendszere, eredményei lapunk olvasói előtt közismertek nemcsak itthon, hanem a külföldi mértékadó szakmai körökben is. A folyamat természetesen nem állhat meg, állandó korszerűsítéssel alkalmazkodik az egyre sűrűsödő és nagyobb sodrású közúti forgalom követelményeihez, így most mindenekelőtt azzal, hogy a Közlekedési Főfelügyelet Képzés- és Vizsgafelnevelete igen sokoldalú, módszeres előkészítő munka után — mintegy második „reformként” — országosan bevezette az emeltszintű szakoktató- valamint vizsgabiztosi képzést. Nos, az ilyen pályára készülő szakemberek kiválasztásakor tehát alaposan megemelkedett a mérce. Ugyanakkor azonban a képzésük során, majd a minősítő vizsgáik alkalmával is a velük szemben támasztott szigorú követelmény — az „emelt szint” — most már végzettségük, hivatásuk rangjának méltányosabb elismerését sem nélkülözheti, ők oszlopai, megvalósítói lesznek korunk követelésének, a társadalom elvárásának. Annak, hogy minden eddiginél kulturáltabb vezetési gyakorlattal, gazdagabb közlekedésszakmai ismerettel felvértezett gyakorló autósok-motorosok lépjenek a mi útjainkon is a holnap forgalmába. ALMÁSSY TIBOR