Autó-Motor, 1987. január-június (40. évfolyam 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
Nincs okunk derűre. Megintcsak felettébb rosszul zártuk a magunk mögött hagyott közlekedésbiztonsági évet. Erre következtethetünk abból, hogy elképesztően magas a durva vétségek miatt bevont jogosítványok, közúti közlekedési balesetek és az egyszerűösszetett szabálysértések száma. Külön fűszerezi mindezt, hogy durvák, agresszívek, roppant türelmetlenek vagyunk egymással szemben. És ez a mentalitás a legtöbb rossz szülője útjainkon. Úgy illenék tehát, hogy most is — mint mindig — valami lélekbemarkolót, valami visszatartó erejű eszmefuttatást írjunk. De rá kellett döbbennünk arra, hogy kifogytunk legjobb érveinkből. Így jött a gondolat, hogy bizarr fordulattal, most valami egészen formabontó módszerhez folyamodunk. Interjút készítünk az útszéli hatalmat régtől kezükben tartó agresszív autós maffia egyik hazai vezérképviselőjétől. Olyan megfontolásból, hogy a mindenkit, mindent elsöprő stratégiájukból talán még mi is okulhatunk valamelyesit.* — Ön tehát az a közlekedési partner, akitől mindenki retteg. Vajon mi a titka a „varázslataiknak”? — Minden bizonnyal pezsgő erőnlétünkre, botrányos akcióprogramjaink sokkoló hatásaira gondol. Nos, nem tudom, ki hogy van vele, de mi úgy ítéljük, a hazai gépjárműcsorda volánja mögött többségében bátortalan, stréber mazsolák ülnek. Mi persze, nem a szabályok, nem is az udvariasság, hanem az autónk kilowattjaiból és személyes varázsunkból sugárzó ellenállhatatlan erő oldaláról ítéljük, rendezzük le a közlekedési helyzeteket. Így tehát — magunk között szólva — nekünk külön öröm és egyfajta sport is, amikor az unalmas, átlagosan zötyögő forgalomritmushoz szolgaian igazodni igyekvőket felhergeljük. Szóval, a körülöttünk kocogó mazsolák idegeit hajmeresztő manőverezéseinkkel, megleckéztetéseinkkel felborzoljuk. Így aztán kellőképpen bepörgetve bele tudjuk hajszolni őket olyan utcákba is, amikor és ahol a kényszerűen vállalt szorult heyzetükben mindig ők húzzák a rövidebbet. — Lenyűgöz gátlástalan önbizalma. De vajon gondolt-e arra, hogy a közlekedésrendészet éppen most, valami új bevetésre, ellentámadásra készül. Minden eddiginél nagyobb létszámmal és korszerűbb forgalomellenőrző technikai eszközök latbavetésével veszélyeztetni fogja az eddig felderíthetetlennek hitt relatív gyorshajtásaikat, szlalomozásaikat, agresszív manőverezéseiket is. — Ugyan, ez rizsa. Másfél éve — mert bevonták — jogosítvány nélkül vezetek. A kutya sem szondázott meg, a papírjaimat, a kocsi műszaki állapotát sem ellenőrizték ez idő alatt. Pedig szinte nonstop úton vagyok és sóderük szerint mindennap veszélyeztetek. Motoros járőröket — kevés kivételtől eltekintve — csak akkor látok, amikor díszalakzatban valamilyen fejest éppen felvezetnek. De most már szálljon le rólam. És egyáltalán, mi jogon nevez minket, csak minket, agresszívnak? — Miért, ön szerint kit tisztelhetünk meg még ezzel a jelzővel? — Éppen az önök lapjában olvastam egyszer, hogy nincs külön közlekedési morál, mert az is csupán része az egésznek. S ha így igaz, akkor buzgón söpörhet mindenki a saját portája előtt. Tudja mit? Én akár segítek is. Ahhoz mit szól, hogy nem kevés új kocsit átvétele után, de igazi forgalomba állítása előtt biztonsági megfontolásból, saját pénzen valakivel még össze kell szereltetni. És nem egy úgynevezett márkaszervizben gyakran csak akkor vállalják az autó javítását, ha viszem az alkatrészt, amit jó esetben féláron megvehetek az éppen otthonos szerelőtől. De tovább megyek. Még a lélegzetem is elakadt, amikor újságjukból azt olvastam, hogy országosan kiépül az iskolai közlekedési szakreferensek hálózata. Tagjai, lelkes és jól képzett pedagógusok a közlekedésre nevelés oszlopai, a mi esküdt ellenségeink, átnevelőink lettek volna. Jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy mind kevesebb szó esik újabban róluk. Bízvást remélem, az akcióprogram végleg megfeneklett. Emlékeztetem a lelkes híradásaikra, amikor a közerőből, nem kis anyagi áldozattal felépített közlekedési játszóparkok ünnepélyes átadásairól tudósítottak. Többségük ebek harmincadjára került azóta. Elromlott lámpák, balesetveszélyes kátyúk, olykor a főváros legforgalmasabb pontjain is nem ritkán napokig hiába várják a sokszor beharangozott közlekedésbiztonsági gyorsjavító csapatot. Van még tintája, mert folytathatom ám a sort. . . — Szóval, úgy ítéli meg a helyzetünket, hogy mindezen is felbuzdulva, senkitől nem kell tartaniuk, s továbbra is zavartalanul randalírozhatnak? — Nézze, aligha vitatható, hogy az idő még nekünk dolgozik. Most mindenki — már aki teheti és ezt tartja fontosabbnak — a még nagyobb pénzek, anyagi javak begyűjtésével van elfoglalva. Szóval, remélhetjük, a perspektívánk adott. Hacsak . . .* Eddig a képzelt interjú, amelyet az agresszív autós maffia egyik fantomjával folytattunk, őszintén jólesett, hogy a perspektívájukat illetően a végén ő is elbizonytalanodott. Okkal. Talán megérezte, hogy a társadalmi morál formálásában azért mégsem ők a karmesterek. És különben is, kezünkben van a Minisztertanács 2013-as számú határozata, a közúti közlekedésbiztonságról. Amely — ismételjük — életre hívója a megalkuvásokat eleve kizáró, s immár elodázhatatlan nagy akcióprogramnak, hiszen — ha mindenki megteszi amit elvárnak tőle — akár egy mindent átfogó közlekedésbiztonsági reform elindítója lesz. ALMÁSSY TIBOR 3