Autó-Motor, 1987. július-december (40. évfolyam 13-24. szám)

1987-07-01 / 13. szám

cseréje indokolt, a vásárláskor igye­kezzünk mindig az adott típusnak megfelelőt beszerezni. Az olajos, zsíros és egyéb víztaszító réteg jelenléte is gátolja a szélvédőn az egyenletes vízfilm kialakulását. Az olajfolt határán és esetleges a felüle­tén kialakult gyöngyöződésen a fény ugyancsak megtörik, ami a kilátást számottevően zavarja. Ilyen gondot okozhatnak a szilikontartalmú ka­rosszéria-ápolószerek, balzsamok is, amelyek hatékonyságát éppen a szili­kon víztaszító hatására építik. Óvakodjunk tehát attól, hogy az ilyen anyagok az üvegre kerüljenek. Vagy ha már így adódott, még a fe­lületre száradásuk előtt tisztítsuk meg alaposan az üveget. Az ablakmosóba se öntsünk olyan tisztítószert, ami az elődiekhez hason­lóan zavaró nyomokat hagyhat a szél­védőn. Ha pedig minden elővigyáza­tosságunk ellenére mégis olajfilm ju­tott volna a szélvédőre, alaposan mos­suk, tisztítsuk meg a gumilapátokat is, hiszen részük volt abban, hogy az olaj­film (bárhonnan is került oda) alapo­san szétterült a szélvédőn. A gépjárművek korszerűsödése mindinkább magával hozta és hozza a végsebesség emelkedését. A mai mo­dern utak, autópályák szinte kínálják az alkalmat arra, hogy még rossz idő­ben is száguldjunk rajtuk. Ez viszont magával hozott egy korábban figye­lemmel alig kísért jelenséget is. Neve­zetesen azt, hogy az ablaktörlő műkö­dése bizonyos sebességhatáron túl már eleve nem kielégítő. Az ablaktörlő la­pát a külső holtpont előtt felemelke­dik a szélvédőről, és útjának egy ré­szét úgy teszi meg, hogy az üvegfelü­letet törlés nélkül hagyja. Tehát az a paradox hatás áll elő, hogy éppen a gyors tempójú utazáskor csökken (amikor éppen a legnagyobb szükség lenne erre) a törölt felület, s ebből következően a kocsiból való kilátás, biztonságos tájékozódás. A megemelkedést a levegő ellenállá­sa okozza. A szélvédőnek nagy sebes­séggel ütköző levegő ugyanis igyek­szik a legkisebb ellenállással tovább­haladni, így a szélvédő megfelelő dő­lése esetén elsősorban a jármű hossz­irányában, a gépkocsi teteje felé áram­lik. Ha a légáramlás emelő ereje na­gyobb, mint az ablaktörlőkar rugójá­nak húzóereje, a törlőlapát a külső holtpont előtt emelkedik meg, azaz nem olyan szélességben töröl, mint alacsonyabb sebességi tartományban. A szóban forgó áramlástani hatás kiküszöbölése tehát nem más, mint erőegyensúly kérdése. A törlőkarrugó szorításának is határt szab azonban az ablaktörlőkar végállásban történő irányváltása. Ekkor ugyanis a lapát gumijának át kell billennie. Ha ez nem következik be, akkor az ablaktörlő re­megve, ugrándozva menne visszafelé, ami ugyancsak rossz hatásfokú törlés­hez vezethetne. A kérdés tökéletes megoldását mégis csak az áramlási viszonyokban kell keresnünk. Ha elérjük, hogy a légel­lenállás áramlási iránya megegyezzen az ablaktörlőkar irányával, akkor gya­korlatilag megszűnne az az erő, ami megemelné a lapátot. Az új jármű­­konstrukcióknál többnyire már ezt az elvet követik. Bár szükségmegoldás, mégis figye­lemre érdemesnek nevezhető az ab­laktörlőknek az úgynevezett széltere­lő lapokkal való leszorítása is. Ami­kor tehát a szélerő növekszik, nem­csak az ablaktörlő lapátot kezdi emel­ni, hanem a szélterelő lapátot is nyom­ja, így a légáramlásból eredő erőha­tások kedvező esetben egymást ki­egyenlítik, azaz az ablaktörlőt végső soron csak az eredetileg tervezett ru­góerő nyomja. A kereskedelmben kapható széltere­lő lapok vagy lapátok univerzálisak, így a szóban forgó erőhatás-egyen­súly minden típusnál eleve nem is ala­kulhat ki. Ezen túlmenően, a széltere­lő lapátok súlya is sokat nyom a lat­ban. Mindenesetre az ablaktörlő mo­tortól nagy teljesítményt kíván, s ez szintén kedvezőtlen. Éppen emiatt is ez a megoldás — jóllehet széles kör­ben elterjedt és divatos szokás — nem nevezhető mindenhatónak. Ennek el­lenére, felszerelésük nem árt, sőt ki­fejezetten célravezető lehet olyan autókon, ahol az ablaktörlő lapát haj­lamos az emelkedésre. A témához tartozik azonban — ezt sem szabad szem elől téveszteni —, hogy az a legjobb megoldás, ha zuho­gó esőben nem száguldunk 100 km/h felett. Márcsak azért sem, mivel ilyen­kor — az esőáztatta úton robogva — számolnunk lehet az aquaplaning, vagyis a vizen siklás felettébb veszé­lyes jelenségével. Ugyanakkor leszögezhetjük azt is, hogy a szélterelő lapátoknak — csak­úgy, mint a divatos spoilereknek, sta­bilizáló szárnyaknak — 60 km/h alat­ti utazások alatt nincs semmi jelentő­ségük. A téli időjárás, vagyis a tartósan fagyos üzem a szélvédő lapátjait is alaposan megviseli. Érdemes tehát minden ilyen megpróbáltatás után alaposan megvizsgálnunk őket, és ha bármilyen rendellenességet tapaszta­lunk körülöttük, cseréljük ki a gumi­profilokat. Aligha vitatható, hogy a tél, a fagy, a hó ugyancsak ádáz ellensége az ab­laktörlőnek. A szélvédőüvegre ráfa­gyott éles jégszemcsék rongálják, sőt tönkre is tehetik a törlőélet, mind­amellett, hogy nem is képesek leta­karítani az üveget. Erre a célra szin­te minden autóápolási üzletben és ben­zinkútnál kapható szóródobozos jég­mentesítő. A vastagabb jégréteg eltá­volítására azonban barázdált, ék ala­kú, félkemény műanyag lapot hasz­náljunk inkább. Különösen ügyeljünk a végállás-kapcsolós motorokra. Ha ugyanis az ablaktörlő bekapcsolása után a lapát nem képes egy teljes ciklust lefutni (például azért, mert az előtte feltorlódott hó vagy jég akadá­lyozza), az ablaktörlő-motor kikapcso­lása után is kap még a motor a vég­álláskapcsolón keresztül áramot. Könnyen beláthatjuk, hogy ez a motor leégéséhez vezethet. Tény, hogy az ablaktörlő önmagá­ban különösebb karbantartást nem igényel. Számításba kell vennünk azonban, hogy kopó alkatrész, és időnként cserélnünk kell. Márpedig, ha nem hó vagy a szélvédőre rakódott egyéb szennyeződés letakarítására, ha­nem az ablak rendeltetésszerű törlésé­re használjuk, élettartama meghosz­­szabbodik és biztonságosabbá teszi mindennapi autózásunkat. (almássy) A fényszórók menet közbeni rendsze­res tisztán tartásáról (gombnyomás­ra) mind több korszerű modellen a könnyen megrongálható fényszóró­­törlő helyett magas nyomású mosófú­­vóka-rendszer gondoskodik A szerző felvételei és gyári fotók Az autógyárak legjobbjaiban ma már külön ezzel a feladattal megbízott szakemberek munkálkodnak azon, hogy autónk ablaktörlője is a lehető legjobb legyen

Next