Autó-Motor, 1988. január-június (41. évfolyam 1-12. szám)

1988-03-21 / 6. szám

­ Az országos utak a Közúti Igaz­gatóságokhoz tartoznak, ezek szerve­zett, központosan irányított, gépesí­tett és mérnökök vezetésével műkö­dő komoly szervezetek. Az is lénye­ges, hogy költségvetési szervek — az a dolguk, hogy az utak a lehető leg­jobbak legyenek, a pénzt ennek érde­kében minél hatékonyabban használ­ják fel. A tanácsok önállóak, a pénzüket ar­ra költik, amire jónak tartják. Kis­városokban, falvakban nem telik elég az utakra, nincs megfelelő apparátus, szakember sem. A vállalatok, ame­lyek az utakért felelősek, minél na­gyobb hatékonyságra törekszenek. Az eredmény-érdekeltségben gyakran épp a lényeg vész el, a cél, amiért létre­hozták őket. — Erről már korábban, a ben­­mondva — nem méltók egy vi­lágvároshoz. Rozogák, elhanya­goltak, ahogy a főutakról leté­rünk. — Nem szabad sem a tanácsi, sem a magyar útállapotokat azonosítani a budapestiekkel. Szombathelyen, Ka­posváron, Székesfehérváron például lényegesen jobb a helyzet, ott — és még sok helyen — kevésbé kátyúsak az utak. ■ — Ez csak pénz kérdése lenne? — Nem. Az is persze, de elsősor­ban az emberektől — hozzáállástól, szakértelemtől — függ minden. A ki­sebb közösségek jobban megőrzik ér­tékeiket, mint a nagyobbak. A kü­lönbségek csak részben vezethetők vissza objektív okokra. — Maradjunk egy kicsit az anyagiaknál. — Az utak, hidak értéke több száz milliárd forint. Megóvásuk nagyon fontos, és hatalmas összegeket emészt fel. Hogy milyen az úthálózat álla­pota, karbantartása, az a mindennapi élet része. Az üzemeltetési színvonal korábban nagyjából elérte a közép­európait, és nagyon fontos lett volna, hogy ezt megtartsuk. Már csak azért is, mert a veszteség, ami a mostani állapotok — rossz utak, gépkocsi rom­lása, eljutási idő nagysága, kerülő­utak, többletüzemanyag-fogyasztás, hidak hiánya stb. — miatt ér bennün­ket, az rengeteg: évi 30 milliárd fo­rint. — A bevétel sem­ kevés, ami a közlekedésből származik. — Ez is 30 milliárd forint, ami a gépkocsik, alkatrészek, üzemanyag árából származik elsősorban. — Mennyit kapunk ebből visz­­sza útépítésre és -fenntartásra? — A kettőre együtt évente 15 mil­liárd forintot. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet a teljes bevételt visszajuttatni. Az országos úthálózat fenntartására ebből 5 milliárd forint jut. Kiszámoltuk, hogy az országos utak még éppen eltűrhető színvonalá­nak megtartására, vagyis arra, hogy ne romoljanak tovább, minimum 7,5— 8,0 milliárd forint kellene évente. De ennyi nincs, a két összeg különbsé­gével, 2,5 milliárd forinttal halmozó­dik a hiány évről évre. — Hogyan lehetne legalább a mostani állapotokat megőrizni, a romlást megállítani? — Csak azt tudjuk elképzelni, hogy az autósok, akik már eddig is sokat áldoztak és áldoznak a közlekedésért, még valamivel többel járuljanak hoz­zá a költségek viseléséhez. — Erről már korábban, a ben­­zináremelésnél is szó volt, de nemigen láttuk az eredményét. Hogyan és milyen címen várják tőlünk a hozzájárulást? Erre szolgálna az újabban sokféle vál­tozatban emlegetett autópályadíj is? Egyáltalán, van a szóbeszéd­nek valamilyen alapja? — Az autópályadíj bevezetéséről va­lóban van szó. Kizárólag autópálya építésére lehetne felhasználni az ilyen címen befolyt összeget, és ezt elkülö­nítve kezelnék. Évente 6—700 forint­ra gondolunk, ezt az összeget valószí­nűleg vállalnák az autósok akkor, ha egy konkrét programot támogatnának vele. Ez nem lenne kötelező, csak azok számára, akik az autópályákat választják utazásaikhoz. A külföldiek is fizetnek, persze. Egyébként autó­pályadíjat igen sok országban szednek, ez nem lenne idegen a gépjárművel közlekedők számára.­­ És az útfenntartásra ebből­­ nem költenénk? — Nem, arra szolgálna az útalap. Szeretnénk elérni, hogy a fenntartás­ra a forgalommal arányos összeget fordíthassuk. Ha például az elfogyasz­tott üzemanyagból származó állami bevételek egy bizonyos százalékát az utakra költhetnénk. Ez lenne az út­alap, ami objektív és automatikus is is lenne egyben. Természetesen az ál­lami bevételekből, mert az utak fenn­tartása alapvetően állami feladat. A javaslatokat — az autópályadíjra és az útalapra is — kidolgoztuk, és a kormány elé kerül. Javaslataink, ter­veink minden esetben megalapozottak, objektív felmérésen alapulnak. — Milyen felmérésekre hivat­kozik? — Amikor 1979-ben az olajválság hatásait mi is kezdtük érezni, és az utakra fordítható pénzt visszafogták, akkor dolgoztuk ki az országos utak, hidak minősítési rendszerét. Ebben a munkában minden útügyi szakember részt vett, az egyetemek, főiskolák, vállalatok, intézmények, a miniszté­rium legjobb mérnökei. Az utak min­den kilométerének felvettük az adatait , teherbírását, szélességét, hullámos­ságát, érdességét, vízelvezetését, pad­kaminőségét, vagyis mindent, ami jel­lemző az útra. A változásokat regiszt­ráljuk, az adatokat évről évre felfris­sítjük. A felmérés összesen 4 millió adatot tartalmaz. Ezekből látszik, hogyan változtak, mennyit romlottak az utak, hogy ez pénzben pontosan mit jelent, s hogy milyen értéket képvisel ma az orszá­gos úthálózat. Azt is mutatják, hogy mennyit kellene ráfordítani ahhoz, hogy jó legyen. Azaz, hol kell aszfal­tozni, hidat építeni, padkát rendbe­hozni. (Folytatjuk) ZSITVA KATALIN

Next