Autó-Motor, 1993. július-december (46. évfolyam, 14-26. szám)
1993-11-09 / 23. szám
MOTOROS MADONNÁK ENDURO OB A szeptember 11-12-én Piliscséven megrendezett Madonna Kupát szervező Motex motoros klub vezetője, Sasvári Sándor a pálya kijelölésekor alaposan megemelte a szintet a tavalyihoz képest. Ennek érzékeltetésére talán a legjobb példa, hogy idén a másodosztályú endurósoknak is meg kellett mászniuk a piliscsévi krosszpálya siratófalát, ami a legkisebb géposztálybeliek közül többeknek nem sikerült. Az ebben a kategóriában Simsonnal versenyző Anda Csaba azonban nem ismert akadályt, s ha a gépe már nem bírta erővel, leszállt, és azt követően nem a motor vitte fel őt az emelkedőre, hanem ő a motort. A száraz időjárás miatt rendkívüli nehézséget jelentett a nagysomlyói emelkedő leküzdése. Egy kör alatt a közel száz gép úgy kikaparta a poros, köves, kiszáradt vízelvezetőt, hogy a második körben már derékig érő vágatban próbáltak feljebb jutni a versenyzők. Ha valaki elesett, bizony jó pár társát is feltartotta a haladásban. Emiatt szombaton a harmadik körre kivették ezt a szakaszt, és egy kis kerülővel folytatódott az útvonal. A szezon végéhez közeledve nemcsak a versenyzők, hanem gépeik számára is kemény próbát jelentett ez a futam. Nádor Attila az első napon nagyszerűen motorozott, harminckilenc másodperces előnnyel érkezett az utolsó krossz-különpróbára. Ott azonban egy kis baj történt, KTM-jének motorja dadogni kezdett, kihagyott. A teljesítményvesztés végül bukáshoz vezetett, Nádor Attila egy perccel több időt töltött a pályán, mint korábban. Ez nemcsak az első hely elvesztését, hanem a negyedik helyre való visszaesést jelentette számára. Másnap nagy riválisa, az osztrák Martin Weichenberger járt ugyanott pórul. Egy váltás alkalmával a kezében maradt a kuplungkar, s mivel tartalék nem volt nála, feladta a versenyt. Vasárnap Nádor Attila nyerte a nagy dübörgők viadalát és ezzel a Bajnokcsapat a la enduro. Már az utolsó verseny előtt megszerezte a csapatbajnoki címet a Motex. Álló sor balról: Kerekes György, Sasvári Sándor, Majnár Károly, Both Károly, Prommer József. Térdelő sor balról: Csősz Lajos, Pecsenka Zsolt, Nádor Attila Madonna Kupa is az ő birtokába került. Szintén műszaki hiba miatt úszott el Pecsenka Zsolt számára is a szombati futam. Egyszer csak arra figyelt fel, hogy a motorblokkból sivító, zúgó hangok törnek elő. Mintha olaj nélkül menne a váltó! Nem kellett sokat vizsgálgatnia, hogy megtalálja a hiba okát. Elvesztette az olajleeresztő csavart, s ezzel együtt a teljes olajkészletet is. Az olajat utántöltve kiderült, hogy a csapágyak és a fogaskerekek is épek maradtak, így EREDMÉNYEK Szeptember 11-12-én a győri gokartpályán rendezték meg az MMSZ Minimotoros Gyorsasági Országos Bajnokság befejező két futamát. Négy kategóriában 50 versenyző (a négyévestől a már felnőttnek számító szuperbike-kategória résztvevőkig) küzdöttek a futam, illetve a bajnokság legjobb eredményeiért. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság és a Győri Városi Rendőrkapitányság írta ki ezt a kupát, és biztatta az apróságokat a mindig biztonságos közlekedésre gyalog és kétkeréken egyaránt. Országos Baleset-megelőzési Bizottság Kupa: I. kategória: 1. Kovács Nikolett (Hungária Biztosító Rt.) Yamaha - 2. Jochen Rosett (Ausztria) Malaguti - 3. Balogh Csaba (Hungária Biztosító Rt.) Babetta II. kategória: 1. Laky Balázs Malaguti - 2. Kovács Nikolett Yamaha - 3. Laky Gergely, Yamaha (mind Hungária Biztosító Rt.) HL kategória: 1. Paitz Miklós, Kawasaki - 2. Magda Sándor, Yamaha - 3. Magda Attila, Yamaha (mind a Hungária Biztosító Rt.) TRFFF-X Kupa: 1. Magda Attila (Treff-X Team)-2. Szilágyi Zoltán (Kovax KKK) 3. Paitz Miklós (Treff-X Team) mind Yamaha West Kupa I. kategória: 1. Jochen Rotter - 2. Kovács Nikolett - 3. Balogh Csaba II. kategória: 1. Rizmayer Gábor (HPSE) Yamaha 2. Laky Balázs - 3. Kovács Nikolett III. kategória: 1. Platz Miklós-2. Magda Sándor-3. Rizmayer Gábor TREFF-X Kupa: 1. Szilágyi Zoltán - 2. Magda Attila - 3. Kovács Tibor (K.T. Team) Yamaha EREDMÉNYEK Enduro országos bajnokság, 1993. szeptember 11., Piliscsév Szombat I. osztály 125 cm3:1. Korponai Péter (KKK) KTM 2. Herman Gruber (A) KTM 3. Medgyesi Gábor (KKK) KTM I. osztály 250 cm3:1. Rudolf Pöschl(A) KTM -2. Christian Neumeister (A) KTM 3. Csősz Lajos (Motex) Suzuki 4 ütemű: 1. Martin Weichenberger (A) KTM - 2. Kari Handl (A) Husaberg - 3. Gebhardt Puntigam (A) KTM II. osztály 80 cm3: 1. Anda Csaba (Motex) Simson - 2. Nagy Zoltán (Cseke BT) Honda II. osztály 150 cm3: 1. Rapp Csaba (Kaposvár) Gilera 2. Belányi Levente (Kaposvár) Yamaha 3. Tóth László (Kaposvár) Yamaha I. osztály 250 cm3:1. Nádor Lajos (EC Pécs) Honda 2. Podonyi János (KEK) Honda Old Boy: 1. Karl Auer (A) Honda 2. Franz Ritter (A) KTM 3. Szecsődi Zoltán (Kaposvár) Kawasaki Vasárnap I.osztály 125 cm3:1.Pecsenka Zsolt (Motex) Kawasaki - 2. Korponai Péter- 3. Medgyesi Gábor I. osztály 250 cm3:1. Rudolf Pöschl-2. Christian Neumeister - 3. Csősz Lajos 4 ütemű: 1. Nádor Attila (Motex) KTM - 2. Kari Handl - 3. Gebhardt Pungstam II. osztály 80 cm3: 1. Anda Csaba II. osztály 150 cm3: 1. Rapp Csaba 2. Tóth László 3. Belányi Levente II. osztály 250 cm3:1. Nádor Lajos - 2. Podonyi János OH Boy: 1. Kari Auer - 2. Franz Ritter - 3. Szecsődi Zoltán vasárnap egy első hellyel vigasztalódhatott. Jól ment a negyedliteresek között Csősz Lajos, aki mindkét nap az egyik legnépesebb mezőnyben lett harmadik. A másodosztály hasonló kategóriájában Müller Lajosnak nem volt szerencséje, a porban nem vett észre egy követ, ami megdobta Yamahájának első kerekét s bukott. Kulcscsonttörése miatt idén valószínűleg már nem tud rajthoz állni. G. M. 1993/23 AUTÓ-MOTOR 75