Autó-Motor, 1995. július-december (48. évfolyam, 14-26. szám)
1995-07-04 / 14. szám
I MOZAIK A Peugeot autógyár Franciaországban a reklámkártyák egyik legnagyobb megrendelője. Most az 1992-es és 1993-as Le Mans-i győzelmük alkalmából kiadott sorozat második tagját mutatjuk be. Az ötvenegységes kártyán látható a Peugeot 905-ös versenyautó 93-as, Évolution 2 jelű változata. A győztes konstrukció 80 fokos, V10-es, atmoszferikus motorja körülbelül 700 lóerős, amit 3,5 literes lökettérfogatból csaltak ki. Az erőforrást hosszirányban, a hátsó tengely elé építették be, és a transzverzális, 6 fokozatú nyomatékváltón keresztül a hátsó kerekeket hajtja. Csakúgy, mint a váltó elhelyezése, a hátsó kerékfelfüggesztés is megváltozott a 92-es típushoz képest. A szénszálas karosszéria a repülőgyártásáról ismert Dassault cégnél készült, ennek is köszönhető, hogy a 905- ös tömegét sikerült 750 kg-ra csökkenteni. A hármas rajtszámú Peugeot, a Brabham-Bouchut-Helary legénységgel első lett 1993-ban, 375 kört teljesítve 24 óra leforgása alatt a 13,6 km hosszú Le Mans-i pályán, ami 213,358 km/h átlagsebességet jelent. TALÁLKOZNAK A SUZUKISOK Július 8-9-én Suzuki márkatalálkozót rendez a Magyar Suzuki Rt. a veszprémi katonai repülőtéren. A kétnapos rendezvényen különböző programokkal - túrával, színpadi műsorokkal, vetélkedőkkel - várják a Suzuki autók és motorok tulajdonosait. Bővebb információkkal és részletes programmal a márkakereskedők állnak az érdeklődők rendelkezésére. AUTÓ-MOTOR 1995/14 ŐSZTŐL ÚJ VECTRA Dinamikusabb külső, biztonsági és kényelmi berendezések sora jellemzi az új Opel Vectra generációt, amely idén ősszel, a frankfurti autószalonon mutatkozik be. Először a négy- és ötajtós változatok kerülnek piacra, s egy évvel később várható az új Vectra-variáns, a kombi. A motorkínálat hattagú, a teljesítményskála az 1,6-os 75 lóerőstől a 2,5 literes 170 lóerősig terjed. MEGALAKULT A BMW KLUB Május utolsó hetében újjáalakult a szép hagyományokkal rendelkező Magyar BMW Klub. Az 1960-as években rendkívül sikeres szervezet újbóli létrehozásában jelentős szerepe van dr. Bernáth Zoltán elnöknek, aki reméli, hogy sikerül a hazai BMW-tulajdonosokat aktívan bevonni a klubéletbe, s akkor a taglétszám akár a 12 ezret is meghaladhatja. A BMW Klub segítséget nyújt a tagoknak új és használt jármű vásárlása esetén, karbantartási, javítási tanácsokat ad, ismeretterjesztő és szórakoztató programokat, bel- és külföldi túrákat szervez, valamint sportolási lehetőséget is biztosít. A kedvezményekre természetesen a családtagok is jogosultak. Bővebb információt a BMW Klub titkárától Müller Sándortól kaphatnak a 120- 8625-ös telefonszámon, valamint írásban az 1139 Bp., Lomb u. 36. címen. ROZSDAFALÓ Mióta a gépkocsik fafelépítményét felváltotta a vas-, illetve acéllemezből készült karosszéria, autóink legnagyobb ellensége a rozsda. A közúti gépjárművek korrózióvédelmére egészen a közelmúltig csak különféle bevonatokat alkalmaztak, amelyek a fejlett gyári technológia eredményeként mindaddig megfelelőek, amíg a védőbevonaton nem keletkezik sérülés. Ez a seb már nem gyógyítható tökéletesen, a sérülés helye a korróziós folyamatok gócpontjává válik. Szakmai körökben régóta ismert az ún. „aktív katódos korrózióvédelem" elve, ami a hajó- és hídépítésben már a gyakorlatban is eredményesen vizsgázott. A próbálkozás, hogy az eljárást közúti járműveken is alkalmazzák, mindeddig kudarcot vallott, mert a berendezések áramfelvétele akkora volt, hogy 2-3 hetes állás alatt teljesen lemerítette a gépkocsik akkumulátorát, beszerelésük a karosszéria megfúrásával járt, amit új autó esetében a gyártók nem néztek jó szemmel (átrozsdásodási garancia). Az USA-beli Elcorpo System Inc. által gyártott Rozsdafaló kiküszöböli mindezen problémákat. Áramfelvétele egy digitális óráéval azonos, felerősítése ragasztással történik. Használt autóba szerelve megállítja a már elindult korróziós folyamatot, új autóba beépítve a gyár által vállalt átrozsdásodási garanciát a gyártó 10 évre egészíti ki. Autócsere esetén a Rozsdafalótól nem kell megválnunk, könnyen és gyorsan átszerelhetjük legújabb szerzeményünkbe. Magyarországon kizárólagos joggal forgalmazza (áfával együtt 18 500 forintért) az Inox Hungária Kft., 1119 Bp., Fehérvári út 44. Tel.: 166-7644/174,411. Fax.: 185-2983.