Autó-Motor, 1998. január-június (51. évfolyam, 1-13. szám)
1998-01-27 / 2. szám
flsrf JXi. an született Budapesten, felesége Pogány Judit színművésznő. Egy gyermeke van, Gábor 25 eszten- kJJh^ ^ nős. A Rottenbiller Utcai Általános Iskolába járt, ahol Antal Imre édes- J9Mik, apja vo^ az énektanára, későbbB oVjt•• pedig a Barcsay utcai Madách Gimnáziumban tanult tovább. Az mv - érettségit követően másfél esztendedeig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola padjait koptatta, ám az egyre szaporodó utóvizsgák miatt búcsút intett a „műintézménynek", majd - rövidke szünet után - a Színművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Pártos Géza tanár úr „keze alatt" 1968-ban diplomázott, s még azon melegében - úgy 25 évre - a kaposvári színház társulatához kötötte életét. A dunántúli városban töltött esztendők után tulajdonképpen már csak amolyan szabadúszóként dolgozott, játszott a Vígszínházban, a szolnoki, a pécsi és a veszprémi színházban, a mozikban és a televízióban pedig az Indul a bakterház, az Egészséges erotika, a Csók, Anyu!, a Csapd le, csacsi! és a Nagy generáció című filmekben láthattuk. A Sose halunk meg, a Szamba és A miniszter félrelép című alkotásokban - a főszerepek mellett - rendezői „tudományáról" is tanúbizonyságot tett. Jelenleg a József Attila Színházban a film alapjául szolgáló A miniszter félrelép című színdarabban láthatjuk, de ezzel párhuzamosan már egy újabb film előkészítésén munkálkodik. Szakszemmel Peugeot-nál pedig úgy, hogy kisgedett határokat. Magával az arise gyakrabban kapkodtam a fotóval egyébként a használaton kijein a traffipaxok után. Mnit semmit nem kéne tenni, az úgy jó, ahogy van. Szerintem kellőképpen divatos és nem hivalkodó, ami az autólopások korában cseppet sem elhanyagolandó tény. - Ezzel a Citroennel mit kéne ten- A motorja a hazai útviszonyok támtámasztotta követelmények mind- Az eddig megtett kilométer egyikének megfelel, de jómagam rek tapasztalataiból kiindulva kíváncsi lennék a Xsara turbódízel könnyű helyzetben lennék, változatára is, ugyanis az autó két külön kajak- Megérkeztünk. Jászberény, terv masinaként használható. Alá- filmszínház. A mozi előtti egyetcsonyabb fordulatszámon tartva kényelmesen, amúgy öregurasan lehet vele haladni, ám a gázpedálra lépve hamar elszabadulnak az indulatok. Ha nem figyel oda az ember, könnyen átlépheti a megenlen üres parkolóhely láttán oldalba böktem kollégámat, de a cinikus taps helyett egy sima beállás vetett véget a találgatásoknak. Utazásunk első felvonását egy igen korszerű technikai betétszám zárta, ugyanis Koltai Róbert előhalászta táskája mélyéről kopottas rádióját, majd nekiesett a sporthíreknek. Hiába, egy mániákus totórajongó még a filmbemutatója küszöbén sem cáfolhat rá szombat délutáni menetrendjére. Szabó RóbertFotó: Balogh Róbert A nélkülözhetetlen világvevő. Na ja, a totóeredmények megismerését semmi sem gátolhatja meg Közönségtalálkozó a jászberényi moziban: „Meg ne kérdezzék, hogy hová tűnte et a hulla!" ÁÉK „Csak arra kérem, ne beszéljünk egyszerre!"