Autó-Motor, 2001. július-december (53. évfolyam 14-26. szám)
2001-12-11 / 25-26. szám
futóművének gyengéit: keresztfugákon (részben az erre a modellre húzott peresebb gumik miatt) ráz, úthullámokon pedig túlságosan ringat. A motorhang majdnem mindent feledtet: az öthengeres hátborzongató hangon muzsikál, s rekedtes orgánuma a csúcssebesség közelében sem tolakodó. A koncertre nem olcsó a belépő, de a fedélzeti számítógép által mért 11,7 literes városi fogyasztás így is a gyár által megadott érték alatt maradt. Spanyolnátha A Toledóban a motor mindenek fölött áll. Erről azok is meggyőződhetnek, akiket dinamikája nem hoz tűzbe: az indulást követően hiába állítjuk maximumra a fűtést, az elektronikus vezérlésű rendszer nem hajlandó hőt elvonni a még hideg motortól. Néhány kilométer után aztán a V5-ös eléri üzemi hőmérsékletét, s további öt perc elteltével már az utasok sem vacognak. Az ülésfűtés enyhíthetné a kellemetlenséget, de időbe telik, mire a hideg bőrhuzatot átmelegíti a fűtőszál - ennyit a mediterrán temperamentumról. A fűtéssel a későbbiek során is meggyűlt a bajunk. A kezelőszervek mélyre kerültek a középkonzolon, a gombok aprócskák, állításukhoz le kell vennünk szemünket az útról. Némely konkurens bumfordibb tekerőgombja szerencsésebb megoldás. Ezért legegyszerűbb, ha automatikus üzemmódra váltunk és fohászkodunk, hogy ne kerüljön elénk egy zöld kártyát még hírből sem ismerő Barkas. Vöröslámpás negyed Az utastér többi alkotóeleme már jobban imponál. A vastagon bőrözött, jó fogású kampány két irányban is állítható, de hiányzik róla a rádió ma már korántsem luxusszámba menő távirányítása. A középkonzol felét elfoglaló audiorendszer hatalmas képernyője könnyen leolvasható, különlegessége az éjszakai üzemmód, amelyben a kék-fehér háttér feketére vált - kár, hogy az autó temperamentumát idéző, parázslóan vörös műszerfal-világítást nem lehet „lopakodó üzemmódra” kapcsolni. A krémszínű bőrbe kötött fotelek minden irányban jól támasztják a testet, az ülőlap első és hátsó fele külön emelhető vagy süllyeszthető, s még a deréktámasz is tág határok között szabályozható, állítótárcsája menet közben könnyen elérhető. A térkínálat ezzel együtt is csak elöl jó, hátul a Golf IV padlólemezére épülő összes modellre jellemző szűkösség az úr. Ha párhuzamokat keresünk, a Seat Toledót leginkább macskához lehetne hasonlítani: szimpatikus és szeretnivaló jellemét néhány bosszantó apróság teszi felemássá. Ám ha egyszer elkezd dorombolni, mindent megbocsátunk neki... Palovecz GáborFotó: Honéczy Barnabás A hengerenkénti négy szelep bevezetése a plusz húsz lóerőn túl a karakterisztikára és a károsanyag-kibocsátásra is kedvezően hatott A tesztautóhoz ajánlott Arai motorolaj: Super Tronic 20W-30 Több, mint szuper. Adatlap Összlökettérfogat: 2324 cm3 Hengerek/szelepek száma: 5/20 Max. teljesítmény: 125 kW (170 LE) 6000/min Max. forgatónyomaték: 225 Nm 3500/min Hosszúság/szélesség/magasság: 4440/1740/1440 mm Tengelytáv: 2515 mm Saját tömeg: 1380 kg Csomagtér: 500 I Üzemanyagtank: 55 I Gyorsulá is 0-100 km/h: 8,6 s Max. sebesség: 225 km/h Fogyasztás városban/országúton: 12,4/7,71/100 km Tesztfogyasztás: 11,41/100 km A tesztút hossza: 623 km A modell alapára: 7 014 000 Ft A tesztautó szállítója: Porsche Hungária Kft., 1139 Budapest, Fáy u. 27. Telefon: 06-1- 451-5100. Ápolás, tisztítás: Shell Hungary Rt. 16. Töltőállomás, 1016 Budapest, Mészáros u. 56. Telefon: 06-1-225-0651. Az üzemanyagot az Aral Hungária Kft biztosította.