Autó-Motor, 2002. január-június (54. évfolyam 1-13. szám)
2002-04-03 / 7. szám
A kívül-belül megújult geat Boxer most a második legnagyobb, 12 köbméteres raktérfogatú lemezeit furgon változatban bizonyította képességeit szerkesztőségünknél. Használati értéke, sok gyakorlatias megoldása, minősége és gazdaságossága egyaránt meggyőző, apró hibáit könnyű megbocsátani z ésszerű ipari együttműködés eredményeként a Citroennel és a Fiattal közösen, az olaszországi LEVEL üzemben gyártott könnyű haszonjármű család Peugeot tagja, a Boxer rögtön az 1994-es bemutatót követően megkedveltette magát. Több mint 300 ezer darab kelt el belőle, s Magyarországon is közel 12 ezer vevőre talált, amivel 12,5 százalékos piaci részesedést szerzett. Tulajdonosai elsősorban a kedvező költség-érték arányt, a nagy szállítókapacitást és a kellemes vezetőhelyet értékelték. Szépnek viszont csak jóindulatú túlzással volt mondható a tömpe orrú, kissé suta formájú jármű. Most viszont itt az új kiadás, amely megőrizte az előd valamennyi előnyös tulajdonságát, még jobb minőségű és funkcionálisabb lett, korszerű felszerelési tételekkel gazdagodott, amelyek között egy jelentős világújdonság, az év folyamán később megrendelhető holttérkamera (lásd előző számunk Járműtechnika rovatában) szerepel és még meg is szépült. A szélvédő vonalát folytató gépháztető dinamikusabb hatást kelt, az átlátszó burájú fényszóró pedig (amellett, hogy sokkal erősebben világít a réginél) szembeötlően jelzi, hogy a Peugeot halad a korral. Mindent a helyére! A nagy ajtón kényelmesen beszállva elsőként a kéziféket vesszük észre, amely maradt a vezetőülés bal oldalán. Itt nem zavar, nem foglal értékes helyet, de ezért némi veszéllyel fizetünk: nem fér hozzá a kocsikísérő, ha netán gurulni kezdene a leállított jármű, vagy hirtelen rosszul lenne a sofőr. A háromszemélyes fülke az átgondolt tervezés mintaképe. Minden holminak, tartozéknak megvan a maga helye. Sorban haladva: a bal ajtózseb nagy üdítős palackot fogad be, a műszerfalon négy kisebb-nagyobb rekeszt találtunk (az egyiket a rádió helyén), a váltókarhoz képest szimmetrikusan elhelyezett mélyedésbe a mobiltelefont vagy a poharat rakhatjuk, a zárható kesztyűtartó felett nagy, mély tálca használható sokféleképpen. A papírokat a középen felül feltámasztható írótáblára lehet csíptetni, az autó KRESZ- és egyéb tartozékai az ülések alá költözhetnek, dzsekinket pedig ruhahorog várja a sarkokban. Itt aztán nem nehéz rendet tartani! Az örökké elégedetlen újságíró persze találna még tökéletesítenivalót: ebben a magas járműben jól elfért volna egy tágas, kíváncsi tekintetek elől rejtett tetőpolc. Ergonómiából jeles Minden változatban széria a négyféleképpen állítható ülés és az állítható magasságú volán, így nem nehéz megtalálni az alkatunknak és szokásainknak megfelelő testhelyzetet. A kormánykeréktől félarasznyira kiálló, kurta Termes kocsi . A műszerfal nemcsak célszerű, hanem tetszetős is