Autó-Motor, 2004. január-június (56. évfolyam 1-13. szám)
2004-02-11 / 3. szám
Teszt ! VOLKSWAGEN GOLF V 1.9 PD TDI COMFORTLINE Ne ítélj elsőre! Messzemenő következtetéseket semmiképpen ne vonjanak le az ötödik generációs Volkswagen Golf formájából! A szolid külső változások alapján sokan úgy gondolhatják, hogy maga az autó is csekély mértékben változott, pedig a második nemzedék után a Golf éppen most tette a legnagyobb lépést. Amikor átvettem az új Volkswagen Golf tesztautót, arra számítottam, hogy a következő hetem igazán kemény lesz. Nehezen tudok majd kitörni a kíváncsiskodók ostromgyűrűjéből, akik ha nem is ölelnek keblükre, mint azt a reklámfilmben teszik, de mindenféle furfangos keresztkérdésekkel bombáznak majd. Nos, a történet egészen másképpen alakult. A két kezemen meg tudnám számolni, hányan bámulták meg alaposabban az ötös Golfot, még kevesebben tudakozódtak felőle, de legnagyobb megdöbbenésemre maguk a Golf-tulajdonosok sem mutattak élénk érdeklődést az autó iránt. Bizony, a Volkswagen formatervező részlegénél kissé óvatosan bántak a ceruzával - a design finoman szólva is hagyománytisztelő, így aztán a vadonatúj Golf nem a legfeltűnőbb jelenség. Azért el kell ismerni, az átszabott köntös korszerűbb és elegánsabb színben tünteti fel a kocsit, például a Phaeton luxuslimuzin által inspirált fényszórók és hátsó lámpák, valamint a tükörházakba integrált irányjelzők némi emóciót is csempésznek az egyébként sallangmentes vonalakba. Mindenesetre a vetélytársakkal összehasonlítva biztosan nem nyerne szépségversenyt az alsó-középkategóriás Volkswagen. Ám mindez korántsem jelenti azt, hogy az új Golf ne lenne figyelemre méltó! A haladás iránya A legfontosabb újítás, hogy a csatolt lengőkaros hátsó futóművet végre teljesen független, négylengőkaros rendszerű váltotta fel, miközben az első MacPherson felfüggesztéseket jelentősen továbbfejlesztették. A módosításoknak köszönhetően a Golf menettulajdonságai és rugózási komfortja nagymértékben javultak. Kanyarban a kocsi téli abroncsokkal is sokáig ragaszkodik az úthoz, majd enyhe alulkormányozottsággal figyelmeztet, amikor képességeinek határához érkezünk. Vezetői hibákra és terhelésváltásokra szinte immunis a gép, nem könnyű feladat kihozni a béketűrésből. Igaz, a futómű hangolása kissé feszesre sikeredett, mégis magabiztosan egyengeti el az úthibákat, a nagyobbak sem képesek valódi „megrázkódtatást” okozni a Golfnak. A hagyományos szervokormányok általában érzékletesebbek az elektromos rásegítésű szerkezeteknél, s precízebben is irá- Elődjénél korszerűbb és elegánsabb is az ötös Golf designja, az autó jellege azonban maradt, amilyen volt. Vajon az óvatos újítás előnyére vagy hátrányára válik a Volkswagennek? w I ! ff nPrJ