Autó-Motor, 2005. január-június (57. évfolyam 1-13. szám)
2005-02-09 / 3. szám
csipetnyi mezőny alig távolodott el 60 km-re Monte-Carlótól. Az időterv pedig? Az első napon reggel 7-től este 19 óráig mindössze 4, azaz négy (!) gyorsaságit izzadtak ki magukból a folyton sokórás tétlenségre kárhoztatott versenyzők. Ez már inkább vicc, mint komoly verseny. Ezt a „szédítő” tempót csak vasárnap srófolták fel némileg, amikor 3 helyszínen reggel 7-től délután 2-ig már 6 gyorsasági tizedelhette a még keréken maradt néhány egységet. Elterelő hadművelet Sebastian Loeb az első pillanattól kezdve halálos nyugalomban alázta ellenfeleit, egy pillanatnyi esélyt sem engedve nekik. Ebben persze semmi különös nem volt, számítottunk rá. Ennél kellemesebb meglepetésnek bizonyult Duval tempója, mivel stabilan tartani tudta csapattársa mögött a második helyet, holott előtte még csak a teszteken ismerkedhetett a kocsival. Az osztrák Manfred Stohl a megmondhatója, hogy egy újoncnak mennyire nehezen uralható a Xsara, mivel a belga Kronos Team nem éppen vadonatúj gépével eleinte csak lábujjhegyen mert gurulni kanyarból kanyarba, annyira nem érezte az autót - amúgy elég sok WRC-t hajtott már és általános tapasztalatlanságára sem .a Autó-Motor 2005/3 • www.automotor.hu 79 ezúttal harmadikként végeztek. Ráadásul szakaszgyőzelemmel is megörvendeztették a gyémántos márkát, ami utoljára Jani Paasonennek sikerült a 2002-es új-zélandi futamon . MASCastroli A Fordhoz szegődött Toni Gardemeister eddigi legjobb eredményét érte el Monacóban. Roman Kresta is szerzett két pontot a csapatnak, így a kék ovál a Citroennel együtt vezeti a konstruktőrök versenyét, de Svédországban már Henning Solberg ül majd a másik Focus WRC volánjánál A hetedik speciálon a francia Alex Bengue leggyorsabb időt autózott a Fabia WRC-vel, kilencedik helye pedig egy konstruktőri pontot hozott a Skodának