Autó-Motor, 2008. január-június (60. évfolyam 1-13. szám)

2008-01-09 / 1. szám

páratlan tradíciói mellett a jelenkor történései­ből, vívmányaiból és a közlekedéssel összefüg­gő információkból is a legtöbbet nyújtja! Ezt írtuk 1948-ban Halálos merényletet követtek el Mahatma Gandhi elleni, függet­lenné vált Ceylon, megalapították Izrael államot, Vittorio de Sica pedig leforgatta Biciklitolvajok című klasszikusát. Hazánkban ugyanebben az esztendőben ala­kult meg a Magyar Dolgozók Pártja, melynek vezetésével nyá­ron államosították az iskolákat, s zajlott a közép- és kisüzemek álla­mosítása, hogy majd a kiskereske­delem, a lakások, szinte minden tulajdon és vállalkozás e sorsra jusson. Nem mellékesen ekkor kezdték építeni az Úttörővasutat, s Puskás Ferenc 50 góllal gólki­rály lett a Kispest színeiben. Átlagos év - mondhatnánk így hat évtized távlatából! A XXI. szá­zad, az Internet korában tulajdon­képpen egy csendes hétvégén megtalálja az embert annyi hír, amennyihez akkoriban egy-egy hónap is kevés volt. Különösen a szintén akkortájt született vasfüg­göny ezen oldalán! Az eltelt évti­zedekben sok minden történt, hogy mást ne mondjunk, az MDP helyére más pártok léptek, köztük olyanok is, melyek vezetésével vé­gül társadalmi és gazdasági rend­szert válthatott az ország. Lapok szűntek meg, s keletkeztek újak, de az Autó-Motor állta a versenyt - s remélhetően a későbbiekben is állja majd. A minap végzett közvéle­mény-kutatásunkból kiderült, ol­vasóink hozzánk hasonlóan ked­velik Ezt írtuk című visszatekintő rovatunkat, mely 2008-ban a lap­pal együtt újabb mérföldkőhöz ér­kezett, hiszen immáron hatvan éve megjelent írásokból és képek­ből szemezgethet. A kerek évfor­duló jegyében az eddigi tematikus összeállítások mellett idén min­den lapszámunkban megidézzük az indulás évét, 1948-at. Elsőre az akkor éppen közlekedésügyi mi­niszterként ténykedő Gerő Ernő szavait választottuk, melyeket az első Autó számára írt egyfajta ver­bális hamuba sült pogácsaként: „A feladat, amelyet a közleke­désügyi minisztérium maga elé tűzött, egyszerű és világos, jobb és megbízhatóbb, a tömegek számá­ra anyagilag hozzáférhetőbb köz­lekedést teremt, megelégedett, lel­kes, a demokrácia iránt odaadó dolgozókkal hozzájárulni (sic!) az új, demokratikus, népi Magyaror­szág minél gyorsabb, minél ered­ményesebb és minél teljesebb fel­építéséhez.” A miniszteri beköszöntő mellett az első szám jelentőségét hangsú­lyozta az aktuális miniszterelnökkel (akkoriban sűrűbben és főleg várat­lanabbá váltották egymást e tiszt­ségben), Dinnyés Lajossal készített interjú is, mely érdekes módon a moszkvai közlekedési helyzetről szólt­­ magyar olvasóknak: „Négy napig voltam Moszkvá­ban. Bejártam a várost, de egész idő alatt összesen két lovat láttam: egyet az Operában, a másikat ki­tömve a Haditechnikai Múzeum­ban” - ezzel a humoros bevezetés­sel kezdte nyilatkozatát Dinnyés Lajos miniszterelnök, amikor Moszkvából való visszatérése után megkérdeztük, milyennek látta a moszkvai utcák forgalmát. - Első benyomásom - folytat­ta ezután Dinnyés Lajos - az a nyugati értelemben vett hatalmas forgalom volt, amely Moszkva ut­cáin hullámzik. A főutakon 6-8 soros oszlopokban száguldanak az autók. Ha egy kereszteződés­nél rövid időre leállítják a forgal­mat, pillanatok alatt annyi autó gyűlik össze, mint amennyi ná­lunk egy futballmérkőzésen. - Taxi van? - Eleinte azt hittem, hogy nincs. Később rájöttem, az a sok luxusautó, amely a forgalmas he­lyeken várakozik, mind taxi, abból ismerhetem meg őket, hogy olda­lukon vékony kockás csík van. Én magam nem utaztam taxin, de a delegáció többi tagjától tudom, hogy Moszkvában olcsóbb taxin utazni, mint Budapesten. - Tulajdonképpen kinek van autója Moszkvában? - Mondhatnám annak, aki­nek éppen jól esik. Egy igen jó személyautó ára körülbelül 12 ezer rubel. Ennyit minden mun­kás össze tud gyűjteni. A személy­autókkal kapcsolatban érdekes azt is megjegyezni, hogy elsősor­ban nagy kocsikat látni, s hogy az autók kifogástalan állapotban vannak. Horpadt sármentőt vagy rosszul fényezett kocsit alig látni. - És motorbicikli? - Motorkerékpárt egyáltalán nem látni Moszkvában. Ez Orosz­országban a vidéki városok és fal­vak közlekedési eszköze. Az ol­dalkocsis motorkerékpár ismeret­len fogalom. - Úgy hallottuk, meglátogatta a moszkvai autógyárat... - Ennél csodálatosabbat alig láttam életemben. Gondolja el, a futószalag egyik végén lát egy al­vázat kerekek nélkül. 300 méter­rel odébb pedig beindítják a mo­tort és kijön a kész autó. Ötper­cenként egy teherautó készül el. A gyárban több mint százezer em­ber dolgozik. Ennél többet, azt hi­szem, nem mondhatok az orosz automobilizmusról - fejezte be nyilatkozatát Dinnyés Lajos mi­niszterelnök.” egykor majd újabb sikeres éveket, évtizedeket ünnepelhessünk. Önök pedig mindig olyan AUTÓ-MOTORT tarthassanak kezükben, amely ► Bevezető TÖRTÉNELMI FORDULÓPONT Idén igazán neves évfordulóhoz érkezik lapunk, két hónap múlva ugyanis betölti 60. életévét, újabb mérföldkövet állítva ezzel a hazai médiá­ban. Az 1948 márciusában AUTÓ néven indult, akkor abszolút egyedinek minősülő sajtótermék az évtizedek során nevezetes történelmi és jár­műtörténeti események tanúja, tudósítója volt. Generációkat informált a közlekedéssel és a technikai fejlődéssel kapcsolatos tudnivalókról, és egyátalán ablakot nyitott az autós-motoros vi­lágra. Az egészben az a legszebb, hogy mindez a mai napig mit sem változott, az AUTÓ-MOTOR toronymagasan a legolvasottabb lap a maga kategóriájában. Most lendületet veszünk, hogy

Next