Autó-Motor, 2010. július-december (62. évfolyam, 14-26. szám)

2010-07-21 / 15. szám

Sill TESZT CITROEN C5 3.0 V6 HDi remek a hátsó szellőző, a pohár­tartót is magába foglaló könyök­támasz, valamint a sötétítőroló is - ezek mind alapáron járnak a modellhez. Business autó hervasztó árral A sarkos kialakítású csomagtér szemre óriási, de az 505 literes ka­talógusadat bizony azt mondja, a vetélytársak e tekintetben, ha kevés­sel is, de jobban állnak. Ugyanakkor ötletességből nincs hiány: a cso­magtér oldalfalában ott „figyel” a kis zseblámpa és az akasztófal, ha pedig magas lenne a rakodóperem, gombnyomással lejjebb lehet en­gedni a hátsó futóművet. Bármennyire is meggyőző és ké­nyeztető a C5-ÖS ebben az összeállí­tásban, a 11 060 000 Ft-os ár sokakat elbizonytalaníthat, még akkor is, ha felszereltsége egészen pazar. Ekko­ra összegért több prémiumgyártó modelljei közül is mazsolázhatunk. Ugyanakkor felsorolni is sok lenne az autóhoz járó tételeket: többek között tempómat, kanyarkövető xenon fény­szórók, masszásfunkciós vezetőülés, bőrkárpitozás és sok-sok krómozott elem jár a csúcsverzióhoz. Az autó minden tulajdonságát egybevetve egyértelműen megállapítható, hogy akit nem gyötörnek kétségek a meg­bízhatóságot és a nagy értékvesztést illetően, az egészen biztosan boldog lesz a nagy Citroënnel. MIKLÓS-ILLÉS KÁLMÁN - helykínálat - kényelem - felszereltség - erőtartalék NEM TETSZETT - magas ár____________ - lassan kapcsoló váltó - indirekt kormányzás MK­i ÖSSZEGZÉS A C5-ösnek motortól függetle­nül megvan a varázsa, a V6-os dízel pedig kuriózummá teszi kategóriájában. Kár, hogy a 10 millió Ft feletti vételár miatt cseppet sem racionális, inkább érzelmi választás. A TESZTAUTÓ SZÁLLÍTÓJA: CITROEN HUNGÁRIA KFT., 1194 BUDAPEST, ANDRÉ CITROEN U. 1. TELEFON: 06-1-348-4848. Az alaphelyzetben 505 literes csomagtartó 1,5 m3-ig bővíthető Ügyes! Zseblámpa és akasztófülek a csomagtartóban Hátulról a dupla kipufogóvég a V6-OS modell ismertetőjegye Összlökettérfogat: 3.0 V6 HDi Exclusive 2992 cm3 Hengerek/szelepek: V6/24 Max. teljesítmény: 177 kW (240 LE) 3800/min Max. nyomaték: 450 Nm 1600/min Hossz./szél./mag.: 4829/1880/1491 mm Tengelytáv: 2815 mm Saját tömeg: 1838 kg Terhelhetőség: 530 kg Csomagtér: 505-14621 Üzemanyagtank: 711 Gyorsulás 0-100 km/h: 7,9 L Max. sebesség: 242 km/h Fogyasztás város/országút: 10,0/5,81/100 km Tesztfogyasztás: 9,21/100 km CO,­kibocsátás: 195 g/km A modell alapára (C51.8 Collection, 117 LE): 5 490 000 Ft A tesztelt verzió ára: 11060 000 Ft TESZT CITROEN C5 1.6 THP Van benne élet! Az 1.6 THP motorral 8,6 szekundum alatt gyorsul 100 km/órára a C5-ös A két dízellel ellentétben az új 1,6 literes, benzines turbó­motorhoz nem lehet rendelni au­tomata sebességváltót. A BMW- vel közösen kifejlesztett motor a Miniben és számos Peugeot modellben már bizonyított, de így is meglepetésként ért minket, hogy mennyire jól elboldogult a méretes karosszériával. A motor 155 lóerője egyenletesen épül fel, 240 Nm-es csúcsnyomatéka már 1400-as fordulattal rendelkezésre áll. A hatfokozatú sebességváltó hatodik áttételét igen hosszúra vették, így országúton nem ren­delkezik olyan rugalmassággal, mint a 2,0 literes dízel. Ami a zajszintet illeti, a benzines ma- A fehér fényezés különösen jól áll a C5-ösnek /­ gától értetődően egy fokkal diszk­­rétebb szintet képvisel. Mégis a vegyes üzemben elért 7,7 literes fogyasztás az, amiért az 1,6 lite­res turbómotor kőkemény konku­renciát jelenthet házon belülről a 2,0 literes gázolajosnak. A mo­dell alapára 6 320 000 Ft, de ha az összehasonlítás kedvéért ezt is Prestige Plus felszereltséggel kér­jük, akkor a 6 520 000 Ft-os ára 810 ezer Ft-tal jutányosabb, mint a dízelé. Nem kell hozzá sokat szá­molnunk, hogy rájöjjünk, a dízel­motor felára csak igazán maratoni futásteljesítménynél térülhet meg. 30 www.automotor.h­u-2010/15

Next