Autó-Motor, 2011. január-június (63. évfolyam, 1-13. szám)

2011-04-27 / 9. szám

birkózik feladatával és megfelelően mozgatja az autót. Már alul sem érezni vérszegénynek, de 1800-as fordulattól húz igazán, nyomatékos­ságának köszönhetően (túltöltéssel ideiglenesen 285 Nm) bátran lehet előzni, autópályán pedig akár a 150 km/óra is kényelmes utazósebesség lehet(ne). Önmagában a start-stop rendszer is elismerést érdemel, mert egészen finoman állítja le és villámgyorsan (0,4 másodperc) in­dítja újra a motort - az egyik leg­jobb, amivel eddig dolgom volt. Akkor mégis mi az, ami komp­romisszumot igényel? Nos, a leg­gyengébb láncszem egyértelműen a robotváltó. Addig szép a törté­net, hogy mentesít a kuplungolás és a sebességváltás feladata alól, de a szerkezet lassan és vontatottan cseréli az áttételeket, miközben az utasok nagyokat bólogatnak - per­sze lehet ezen finomítani, ha váltás közben elvesszük a gázt, de a XXI. században azért elvárnám, hogy az autó alkalmazkodjon hozzám, s ne fordítva. Szóval, meglehetősen darabossá teszi a vezetést. A kor­mány mögötti billentyűk ezúttal nem is az élvezkedést szolgálják, hanem lehetőséget nyújtanak ar­ra, hogy belenyúljunk a kapcsolási programba, s így biztonságosabbá tegyük az előzést: előtte ugyanis ér­demes manuálisan visszagangolni, máskülönben eltart egy darabig, mire erőre kap a C4-es. Kuplung­pedál híján viszont a start-stop automatikát nem tudjuk befolyá­solni. Lassításkor már 8 km/órás sebesség alatt beáll a tetszhalott ál­lapot, s a rendszer csak akkor élesz­ti újra a motort, amikor lelépünk a fékpedálról. Akármilyen intelligens is a programozása, a gyakorlatban számtalanszor előfordul (dugóban vagy körforgalomhoz araszolva, parkoláskor), hogy egy pillanat­tal a „lefulladás” után megint fel­berreg a négyhengeres. Ez néha bosszantó - igaz, gombnyomásra kikapcsolható a rendszer. Egyébiránt a kompakt Citroennél ugyanaz a minőségi ugrás figyelhető meg, ami a kö­zépkategóriás C5-ösnél, elődjével összehasonlítva jóval komolyabb és igényesebb autó. A helykínálat is rendben van, a tesztfogyasz­tással számolva pedig akár 1100 kilométert is megtehetünk egyhu­zamban. Ehhez remek partner a C4-es! Noha könnyű és tökéletesen steril kormányzása, valamint lágy futóműhangolása miatt a vezetése nem jelent különösebb élményt, cserében kényelmesen és bizton­ságban utazhatunk. Izzs Formában és minőségben a C5-öst idézi a belső. A kormány temérdek gombja miatt szökni kell a kezelést x ______________________________| Ha idegesít, itt lehet kikap­csolni a start-stop rendszert Többféle indexhang és műszerfal-világítás közül lehet választani Alaphelyzetben sem szűk a csomagtartó, csak a küszöb magas kicsit. Egyszerű a bővítés, de utána marad egy lépcső a padlóban A robotváltó választókarja és az elektromos kézifék FOTÓ: HILBERT PÉTER / EURO-NCAP TÖRÉSTESZT Kötelező gyakorlat Az új személygépkocsik biztonságát vizsgáló független szervezet értéke­lése szerint a C4-es felnőtt utasai 90, míg a gyerekülésben utazó csöppsé­gek 85%-os védettséget élveznek. KI­EMELKEDŐEN JÓNAK SZÁMÍT A VEZE­TŐTÁMOGATÓ RENDSZEREK 97%-OS MINŐSÍTÉSE, a gyalogosok viszont jobban járnak, ha menekülnek a C4-es elől, mert e téren csak 47%-ot teljesí­tett a Citroen. Mindent összevetve per­sze A FRANCIÁK HOZTÁK A KÖTELEZŐ ÖTCSILLAGOS EREDMÉNYT, a kategóri­ában pedig csupán az Alfa Giuliettának (felnőtt: 97%, gyerek: 85%, gyalogos: 63%, vezetőtámogatás: 86%) és a VW Golfnak (97/84/61/71%) sikerült jobb eredményt elérni. -szerény fogyasztás - minőségérzet - rugalmas ás kulturált motor - finom és villámgyors start-stop NEM TETSZETT - robotizált sebességváltó_____ - túlzsúfolt multifunkciós kormány a HSSi A C4 e-HDi bizonyította, hogy tényleg keveset fogyaszt. Kézi váltóval és az étvágycsökkentő trükkök nélkül 250 ezer fo­rinttal lehet olcsóbb a C4-es, de a 90 lóerős HDi-vel már 5 059 000 forinttal is elérhető. A TESZTAUTÓ SZÁLLÍTÓJA: CITROEN HUNGÁRIA KFT., 1194 BUDAPEST, ANDRÉ CITROEN U. 1 TELEFON: 06 -1 -348-4848­ ­ CITROEN C4 11.6 e-HDI Összlökettérfogat: 1560 cm3 Hengerek/szelepek: S4/8 Max. teljesítmény: 82 kW (112 LE) 3600/min Max. forgatónyomaték: 270 Nm 2000/min Hossz./szél./mag.: 4329/1789/1489 mm Tengelytáv: 2608 mm Fordulókor: 11,2 m Saját tömeg/teherbírás: 1365/460 kg Csomagtér: 380/11831 Üzemanyagtank: 601 Gyorsulás 0-100 km/h: 11,2 S Maximális sebesség: 190 km/h Gyári átlagfogyasztás: 4,21/100 km Tesztfogyasztás: 5,11/100 km CO­-kibocsátás: 109 g/km A modell alapára (1.6 VTi 95): 4 499 000 Ft A tesztelt modell ára: 5 929 000 Ft 2011/9 ■ www.automotor.hu 29

Next