Autó-Motor, 2014. július-december (66. évfolyam, 12-24. szám)

2014-12-17 / 23-24. szám

am IDŐSZERŰ 2015-ÖS IMPORTŐRI TERVEK, AKTIVITÁSOK­­:­WI 1564 db, 2,55%, +319 db Salgó András vállalati kommunikációs vezető „A BMW Group 2014-ben minden idők legmagasabb magyarországi értékesí­tését éri majd el, a sikert elsősorban magyar vásárlóink bizalmának kö­szönhetjük, melyre nagyon büszkék vagyunk! Természetesen 2015-ben is folytatjuk modelloffenzívánkat, számos újdonságot bemutatva itthon is, így a jövő év főbb feladatai között ezek sikeres piaci bevezetése szerepel majd. Már idén decemberben érkezik az új X6-os, illetve az új év első ré­szében jön a BMW 2-es sorozat cabrio kivitele is, így az ünnepi időszak előtt és után is számos nóvummal jelentke­zünk. Ugyanakkor kiemelten fontos a vállalat számára a november elején elindított BMW f almárka hazai sze­replése is, mely 2015-ben, első teljes piaci évében reményeink szerint további vevőket hozhat a BMW szá­mára. Az előremutató BMW i3-as és i8-as modellek magukban hordozzák a hosszú távú fenntarthatóság üzene­tét, az egyedi dizájn, az igazi prémi­umminőség és technika minden BMW­­ modellünk alapfelszerelése, mellyel új fejezetet nyithatnak a hazai elekt­romos autózás történetében is.” N­LNH­ifiMI 1347 db, 2,19%, +355 db Kovács Pál márkaigazgató „A Hyundai élete 2015-ben újra a mo­dell bevezetésekről, a megújulásról szól majd. Rögtön az év elején érkezik a vadonatúj i20-as, de még a nyár be­köszönte előtt két kiemelten fontos termékünk, az i30-as és az i40-es is ráncfelvarráson esik át. A jövő év má­sodik felében megérkezik az új ix35-ös, és komoly esélyt látunk arra is, hogy márkánk visszatér a hazai haszongép­járműves piacra. Természetesen jövőre folytatjuk a küzdelmet a WRC világában, reményeink szerint az első év sikereit sikerül túlszárnyalnunk 2015-ben.” HYLHIDRI Mercedes-Benz 1277 db, 2,08%,­43 db Hesz Tamás kereskedelmi és marketingigazgató „A Mercedes-Benz 2015-ben a minded­dig rendkívül sikeres modelloffenzíva folytatásával kívánja megerősíteni pozí­cióját. Az év során összesen hét model­lel bővül a termékpaletta, melyek közül öt teljesen újat, kettő pedig felfrissített modellt jelent. A kompakt szegmenstől egészen a legfelsőbb osztályokig ké­szülünk újításokkal. Elég csak a Kecs­keméten gyártott immáron harmadik modellt, a CLA Shooting Brake-et meg­említeni, illetve azt, hogy 2015 az SUV-k éve lesz az Mercedes-Benznél: a jelenle­gi GLE új generációja (új nevén GLC), az M-osztály modellfrissített változata (új nevén GLE) mellett egy teljesen új típus­sal, a GLE kupé változatával elégítjük ki a vásárlók igényeit. A bővülés és az értékesítési folyamatok fejlesztésének segítségével szeretnénk jövőre növeke­dését elérni." Smart 7 db, 0,01%, +5 db „A Smart márka tekintetében a 2015- ös év igen izgalmasnak ígérkezik. Az év elején Magyarországon is megje­lenik a smart fortwo legújabb generá­ciója, valamint a gyakorlatilag teljesen új forfour. Így tulajdonképpen két új, a városi mobilitási igényekhez tökélete­sen alkalmazkodó autót mutatunk be. Ráadásul a nyár folyamán Budapest ad otthont a 2015-ös smart világtalál­kozónak. Mivel a márka ekkora figyel­met kap az év során, kiemelkedő növe­kedést várunk az eladások terén.” 32 www.automotor.hu 2014/23-24 Citroen 1544 db, 2,51%,­­32 db Balkányi György ügyvezető igazgató „A 2015-ös év a jelenlegi modell­kínálat megújításának jegyében zajlik a Citroennél és a DS-nél. Az első félévben várható a C4- es, a DS 5-ös és a Berlingo mo­dellek frissítése, amely a külső megjelenést, a felszereltséget és a motorválasztékot is érinti majd. Az év végén pedig érke­zik a DS 4-es frissítése. Mindkét márkánál folyamatos a motorfej­lesztés, így az év során egymás után jelennek meg a kínálatban az Euro-6-os PureTech és e-THP turbó benzinmotorok, valamint a tiszta üzemű és a korábbiaknál nagyobb teljesítményű BlueHDi dízel erőforrások. Az elsőként a C4 Picassóban bemutatkozott érintőképernyős telematikai rend­szerek új fejlesztésű verziói egyre több Citroen-modellben lesznek elérhetők. A szolgáltatások terü­letén a tervek szerint 2015-ben a már meglévő Citroen Casco és Citroen Taxi Casco kiegészül a flotta Cascóval, érkezhet a kötele­ző gépjármű-felelősségbiztosítás márkásítása, valamint folytatódik a karambolos Assistance szolgál­tatás bevezetésének előkészítése is. Folyamatosan fejlődik az ügy­felekkel történő kapcsolattartás is: a márka központilag értesíti a Citroen- és DS-tulajdonosokat az első műszaki vizsga időpontjáról (4. év) és az éves karbantartás esedékességéről."

Next