Autó-Motor, 2017. július-december (69. évfolyam, 14-26. szám)

2017-09-20 / 19. szám

2006-2014 A Genfi Autószalonon tartotta az Európa szá­mára fejlesztett SX4-es premierjét a Suzuki, azon­ban olyan hatalmas siker lett a típus, hogy aztán világszerte kínálták azt, Esztergomban még Fiat Sediciként is gyártották. 2007-ben debütált a lép­csős hátú változat, ame­lyet hozzánk Japánból szállítottak. Az alapmotor 1,5-ös benzines (98 LE) volt, amit az 1,6-os (106, később 118 LE) követett, dízelből 1,6 literes Peu­geot (90 LE) és 1,9-2,0 literes Fiat (118-133 LE) blokk állt a vásárlók ren­delkezésére. Másfelé 1,3- as Fiat dízellel (90 LE) és 2,0 literes benzinmotorral (150 LE) is elérhető volt. 32 www.automotor.hu 12017/19 Hanoi József évtizedek óta a Tolnai Népújságot teríti a megyében, mun­kájából kifolyólag éjjelente 219 km-t tesz meg, majd reggel a felesége ül a volán mögé, aki munkahelyére 70 km-t autózik, majd délután ugyan­ezt a távolságot teszi meg. Hétvé­gén a szokásos utak mellett gyakran előkerül az utánfutó is, barátnak-ro­­konnak segít építkezéseknél ez az SX4-es. Ami igazából szükségmeg­oldásként került a családba, miután az előző autó - 1,3-as dízelmotorral felszerelt Wagon R+ - egy baleset­ben megsemmisült, szerencsére senkinek nem lett baja. Azonban gyorsan kellett egy kis fogyasztású autó a családnak, a paksi márka­­kereskedéssel ápolt jó kapcsolat révén az ottani bemutatómasinát vették meg, egy 1,6-os Peugeot dí­zellel felszerelt SX4-est, 84 km-es futásteljesítménnyel. Ekkor még a válság előtt jártunk, sok sorstársá­hoz hasonlóan ezt az autó is hosszú lejáratú hitelkonstrukció keretében vásárolták, mire lejár a törlesztés, meglesz a 900 000 km-es futás is. Jelenleg még nem tartunk ott, au­gusztus 30-án érte el a 800 000 km-t az autó, de három nappal később, látogatásom idején már 801 364 km-t mutatott a digitális számláló... AZ ELTÉRŐ SZÍNŰ első lökhárítót leszámítva csak a bal hátsó sár­védő sérülése szembeötlő. Előbbi a beletörődés következménye, az éjjeli műszak Tolna megye útjain veszélyes, csak az utóbbi hónapok­ban vaddisznóval, őzzel és borzzal találkozott az autó, egyszerűen fe­lesleges pénzt költeni új - akárcsak bontott - lökhárítóra addig, amíg a régit vissza lehet csavarozni a he­lyére. A bal hátsó sárvédő sérülését József magára veszi, egy téli tola­táskor egy hóbuckában megakadt az utánfutó kereke és bebicsaklott, akkor karistolta össze a karosszé­riát. Csak egy helyen fedeztek fel rozsdát a karosszérián, a jobb első sárvédő kerékjárati ívén pattant le a fényezés egy körömnyi felületen. Ezek után kiváncsi vagyok az utastérre is, hiszen leginkább ott kell meglátszania a váltott sofőrrel megtett hatalmas távolságnak, de csalódnom kell. Pontosabban di­csérném a Suzuki fejlesztőit, mert nagyon jó minőségű anyagokból rakták össze a belső teret. Aztán felvilágosítanak, hogy szép ugyan a kormány, de eredetileg rücskös volt a karimája, ami mára simára kopott, a küllőkön még látszik az eredeti mintázat. Ezenkívül még a volán közepén lévő márkajelzés fé­nye kopott meg, és a hangerőállító gombokról kezd eltűnni a festés. Az ülés kényelmes, nincs „kiül­ve”, a kárpit sem szakadt, később tudom meg, hogy az első üléseket már cserélték bontott darabokra - ezekben még csak 350 000 km van. Egy ismerősük pár hónappal utánuk vett egy ugyanilyen dízel SX4-est, amelyet nemrég összetört, onnan származnak az „új” dara­bok. A hátsó ülések még a gyáriak, ezeket alig használják, megkértek, hogy a csomagtartót ne fényképez­zem a rendetlenség miatt; a meg­szokott KRESZ-tartozékok mellett pár flakon motorolaj és néhány gyorskötöző van - tudják, a vadgá­zolások, am­i HASZNÁLT AUTÓ SUZUKI sx41.6 ddis X.V- t ' ... '■ ' : l^y--84 km-rel vették, most már 800 000 felett jár ez a kilencéves Suzuki. A sok vadgázolás miatt egyszerűen nem éri meg bontott­­ lökhárítóra költeni, amíg ||| |■M menthető a fent lévő darabjai Bevált a Ilyen volt!

Next