Az Aszfalt, 1995 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1995-09-01 / 3. szám

lábánál mutatkozó esetleges talaj­egyenetlenségeket követni anélkül, hogy összeköttetésük megbomlana. A zúzott kőből készült gát belső oldala nincs fel­töltve aszfalttal, és így lehetőséget kínál a vegetáció fejlődésére. A gáton szabályos távolságra, a szint csökkenésével bevágásokat hoztak lét­re, hogy biztosítsák a jó vízcserét a csa­torna és a víz alatt álló területek között. Ezek a bevágások egyben életteret bizto­sítanak a faunának is. A kőgát mögötti víz alatt álló terület­nek a csatorna felőli oldala meredek partszakasz 1 : 2 meredekségű lejtővel, amely ívási és táplálkozási helyként szol­gál a halaknak. A föld felőli részén a víz alatti terület fokozatosan emelkedik. A medret mind­két irányban a geotextília fölé lefektetett 0,20 m vastag nyitott zúzalékos aszfalttal borították, amelyre egy 0,20 m vastag talajréteget tettek. Ennek a védőkonst­rukciónak a könnyen rongálódó termé­szetes partot kell védenie a hullámok, az áradások és az esővíz ellen, amíg a parti növények teljesen ki nem fejlődnek. A zúzalékos aszfalt nyitott szerkezetének köszönhetően a part mögötti részről ér­kező túlzott nyomást el lehet kerülni. A geotextília alátét segít megelőzni a talaj­részek kimosódását. A kivitelezés idejére a csatorna víz­szintjét csökkentették, s így az aszfalt­­konstrukció legnagyobb részét a szára­zon lehetett kivitelezni. SIKERES TAPASZTALATOK Hasonló konstrukcióval korábban a belga Leile-nél megvalósított projekt be­bizonyította, hogy mind a vízmederben, mind a partszakaszon jó lehetőségek nyílnak a biológiai növekedés előtt. Kide­rült, hogy az ilyen módon megvalósított, elég széles vízmeder parti szakaszán a víz természetes öntisztítási képessége meg­növekszik. Az alacsony zúzottkő-gát ki­váló hullámtörő. Ezáltal a vízmeder fel­színe nyugodt marad, és a vízi közleke­dés sem zavarja. A vízmederben és a parton néhány hónapon belül virágzás­nak indult a vegetáció: nád, sárga nőszi­rom, gyékény ütötte fel fejét. Ha kedvező időpontban és megfelelő klimatológiai körülmények között egy csomag élete­rős gyökérmegtartó talajt visznek a terü­letre, akkor a nád, a sás és más parti növények jól tudnak fejlődni a parton. Az előzetes próba pozitív tapasztalata vezetett a Leie-partnak közel 1 km hosszúságú szakaszban a Bitumar N. V. által megvalósított környezetbarát ren­dezésére. KÖRNYEZETBARÁT A benövési lehetőség mellett fontos szempont az alkalmazott anyag környe­zethigiéniai minősége. Jelenleg a Vízi Közlekedés Technikai Tanácsadó Testü­letének megbízásából részletes tanul­mányozást folytatnak a szakiro­dalomban már publikált eredményekről a vízi építményeknél alkalmazott aszfalt oldódása és összetétele tekintetében. Ennél fontos szempont a PAK jelenléte. Az elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a bitumenben és a vízi építkezések­nél használt aszfaltkeverékekben talál­ható PAK koncentrátum olyan csekély, hogy nem jelent veszélyt a talaj és a felszíni vizek környezethigiéniai minősé­gére. Mindezt a RIVM/RIZA által a jövő­beni „Építőanyagokról hozott határozat” keretében végzett vizsgálat is alátá­masztja. A közeljövőben a TAW publikál­ni fogja az elvégzett vizsgálat eredmé­nyeit. VÉGEZETÜL Mindkét ismertetett projekt bizonyítja, hogy az aszfaltanyagok használatával le­hetőségünk nyílik egy civiltechnikai part­konstrukció megvalósítására, amelynél elegendő lehetőség nyílik a környezetbe teljes mértékben beilleszkedő flóra és fa­una virágzására. Az ehhez hasonló konstrukciók eleget tesznek azoknak a kívánalmaknak, hogy a partnak egyrészt védenie kell a hullámok és az áradás ellen, másrészt pedig érdekes környeze­tet kell kínálnia az ember, az állat és a növény számára. A fordítást lektorálta: dr. Tóth Ernő 4. ábra. Környezetbarát parti konstrukció aszfaltban A 3. ábra. Bemélyedés a vízcsere elősegítésére Az Aszfalt 95/3

Next