Az Ellenzék, 1930 (18. évfolyam, 1-50. szám)
1930-01-04 / 2. szám
XVlil. ÉVFOLYAM. TÄRGU-MURE$-MAROSVASARHEL¥, 1930 január 4. Kiadó és laptulajdonos Felelős szerkeszte: KOVÁCS ELEK DÉLI UJSÁG Szerkesztőség és nyomda. Plébánia épület Telefonszám 278. ________Ára 1lej._______ ninnminnnnniinninnonniininnnnnnninnii ELŐFIZETÉSI ÁRAK: egész évre 200-, félévre 100-, negyedév 50 Lei MEGJELENIK: kedden, csütörtökön és szombaton NAGY SAMU 2. SártM Nagyon nehéz a magyarságnak abban a kérdésben dönteni, hogy milyen magatartást tanúsítson a most következő községi választások alkalmával. Legtetszetősebb, legegyenesebb, de egyben az legszebb útt is volna, a önálló magyar lista. Nem is volna ennek semmi akadálya, ha a magyarságot erős egységbe lehetne tömöríteni. Ez esetben el lehetne érni azt, hogy a magyar lista akkora százalékban kerüljön be,hogy más jelöltek mind elbukjanak. Ez méltó válasz volna egyben arra, hogy a megyei öszszesen hat tanácstagságból a magyaroknak csak egy helyet juttattnak. Más kérdés, hogy okos dolog erőpróbákat rendezni, szembehelyezkedő a hatalommal, amely mégis csak érvényesíteni tudja a maga akaratát. Gondolkozzunk tehát egy paktum fölött. Ebben a pillanatban az uralmon lévő nemzeti párttal való megegyezés látszik a legelőnyösebbnek. De csak egy szempontból, t. i. annak az itteni vezető férfiaival szemben van a magyarságnak legtöbb kapcsolata, azokkal rokonszenvez s nem egy régi barátja van, az éleken. Egyéb aztán nincs is. A kormányzatnak és pártjának, mint ilyennek, a kisebbségekkel szemben tanúsított magatartása, törvényei, rendelkezései egy cseppet sem lelkesítik a polgárokat annak a kormánynak, vagy pártjának, népszerűsítésére, erősítésére. Itt aztán az is megfontolandó, vájjon érdemes-e a magyarságnak egy olyan párthoz kötni magát, a melynek a hatalmon léte napjai megvannak számlálva s semmi esetre nem húz ki még egy évet. Ha elmegy, mi következtetik más, mint tanácsfeloszlatás. Más olyan párt, a melylyel ma abból a szempontból lehetne paktumra lépni, hogy az a magyarságra erőt, vagy előnyt jelentsen, beszélni nem lehet. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy apró helyi előnyökért nem lehet kockáztatni általános politikai érdekeket. A kérdés minden előnyét és nehézségét megfontolva, két utat látunk, amely a magyarságnak minden szempontból legjobban megfelel. Az egyik az önálló lista, a másik egy pártközi megállapodás, városi kérdésekben a politika teljes kizárásával. A kérdés aktuális. Szóljon hozzá mindenki, aki érdeklődik a város dolgai iránt. Vita útján tisztázódnak a vélemények s e tekintetben nem is lehet más kívánságunk, mint hogy az győzzön, a melyik a legjobb. cák, Jánosi telep, Tüzér, Nagyállomás, Szigligeti Ede ucca. II. csoport: Bálint Józsefs. lelkész Tóth Sándor kántor. Vasárnap jan. 5 én fél 12-től fél 2 ig : Főtér jobb oldala, Ferencz József, Lázár Vilmos, Baross Gábor, Kossuth Lajos, Iskola uccák, Korzóköz, Mészáros köz, Kossuth L. u. folytatása, Malom u., Arany J. u, Mátyás király tér, Garai u., Lajos király u. Hétfő Vizkereszt ünnepén 6-án fél 12-től fél 2-ig: Szentgyörgy u. jobb oldal, Zrinyi-tér és Vörösmarty u. Fél 3-tól estig Jókay u., Knöpfler u., Rózsa u , Csillagköz, Sörház, Kinizsi u., Gázgyár, Szt.györgy-tér jobb oldalon. Kedd jan. 7-én 9-től fél 12-ig: Soós P., Bihari, Szt. László, Álmos uccák, Foreszta-gyár és telep, Gyár, Berek, Munkás, Aranka, Batthány, Leningen uccák. Fél 3-tól estig: Desewffy, Patak, Tompa, Nyár és Mező uccák, strekken túli rész, Andrássy u, Föld u., Uj u, Vágóhíd, Szerda jan. 8. Reggel 9-től estig : Béla király, Szövetség, Katona J., Kemény Zs., Vasgereben uccák, Cukorgyár és körüli részek. Sirek körüli rész. Csütörtök jan. 9. Reggel 9 től Hidvég. Ha valamely család véletlenül kimaradt, jelentse be a plébánián, hogy utólag pótolva legyen élően, melyet a közgyűlés tudomásul vett, amely után az elnök kéri az igazgatóság határozatához ragaszkodva a bizalom felett nyilvános szavazás megejtését. A közgyűlés elfogadta s a szavazás megtörtént, amelyből kitűnt, hogy a társulat nagy többsége, úgy az elnöknek, mint az igazgatóságnak bizalmat szavazott. Egyben a közgyűlés utasítja az igazgatóságot, hogy a legközelebbi választmányi ülésen vegye tárgyalásra a békebontók eljárását, pletykaságait, rágalmazásait, hazugságait s azt minden rendelkezésére álló eszközzel torolja meg, mert tűrhetetlen állapot egy szépen fejlődő intézménynek ilyen aljas cselekményekkel való kisebbítése, amely által nevetségessé tenné az egész társulatot egy pár beteg agyú ember cselekményeiért. Az 1929. év december 28 án tartott rendkívüli közgyűlés határozatából. Elnökség. A vízkereszti házszentelések sorrendje. I. csoport: Bikfalvy István s. lelkész. Vasárnap jan. 5-én d. e. fél 12-től fél 2-ig Főtér baloldala, Deák Ferenc, Régibaromvásár a Szanatóriumig, Köteles Sámuel, Bolyai uccák. D. u. fél 3 órától: Eötvös J., Régibaromvásár, Alsó, Deák—Farkas, Külső- Belső kutas, Verbőczi, Liszt Ferenc, Gecse Dániel uccák. Vizkereszt napjaban 6 d. e. fél 12 től fél 2 óráig: Petőfi tér, Kálvin-tér, Kazinczy, Borsos Tamás, Fürdő uccák. D. u. fél 3 órától: Klastrom, Bethlen Gábor, Apaffy, Tököly, Mentovich, Régikórház, Rákóczi uccák. Kedd jan. 7-én d. e. 9 órától: Szentgyörgy ucca páratlan oldala, Palás közt, Szentgyörgy tér páratlan oldal, Lavota ucca páratlan odal, Báthori ucca. D u. 2 órától: Kálvária ucca, Tisztviselő telep, Körösi Csoma Sándor, Gábor Áron, Széll Kálmán, Lehel ucca. Szerda jan. 8 án d. e. 9 órától : Szánthó, Teleky, Koronkai út, Téglagyár. D. u. 2 órától: Sándor János párosoldal, Bodonhegy, Weselényi, Dózsa Elek uccák, Köves domb, Petelei István ucca. Csütörtök jan. 9 én d. e. 9 órától : Szondi, Honvéd uccák, Kemény Zsigmond, Honvéd uccáig, Huszár, Gyulai Pál, Madách uc Közönség köréből. A Csizmakészítők Társulatában egy pár év óta két-három tag állandóan kötekedésszerűen viselkedett az igazgatóság határozatával szemben, de különösen az elnök ellen fejtettek ki ellenséges álláspontot, nem a rendes kritikát gyakorolták, hanem kimondottan mint ellenség viselkedtek és igyekeztek a társulat békéjét megzavarni. A legutóbbi időben a társulat házának bérbeadását kifogásolták akkor, amidőn úgy az igazgatóság, mint a közgyűlés egyhangúlag fogadta annak minden egyes határozatát, végül adatokat gyűjtöttek arra, hogy az elnök rosszul informált egyes pályázót és ezen ürügy alatt rendkívüli közgyűlés összehívását kérték. Az igazgatóság a rendkívüli közgyűlést összehívatta, amelyen felolvastatott az állítólagos kifogás és egy kolozsvári munkás újságban általuk kiírt hazugságok, amelyből kitűnt az aljas rágalmazás a maga egészében. Elnök előadta a reá vonatkozó adatokat az igazságnak megfele Akció a színház érdekében. Egy pár helyi régi újságíró, látva azt a nehéz helyzetet, amelyben a magyar színház itt él, ma, szombaton d. u. 5 órára, a magyar kaszinó társalgójában értekezletre kérte össze a város társadalmának több olyan vezető nő és férfi tagját, akik a színház iránt mindig érdeklődtek s akiknek közbelépésétől bizton remélhető a színház iránti érdeklődés széles körben való felkeltése. Előre kell bocsátanunk, hogy itt nincs szó gyűjtésről, pumpolásról, a közönség külön megterheléséről, egyszerűen arról, hogy mindazokat, akiknek anyagi körülményei megengedik, arra buzdítsanak, hogy járjanak a színházba. Ez a kérés jogos és indokolt. A társulat megfelel a mi igényeinknek. Az előadások jók. Az igazgató minden áldozatot meghozott, hogy művészi élvezetet nyújtson, most már rajtunk a sor, hogy ezzel szemben a társulat létét biztosítsuk. Tudjuk, hogy a viszonyok nagyon megváltoztak. Mindenki szegényebb lett, mecénások törtek le, ennek dacára azonban, ebben a régi híres színpártoló városban mégis kell legyen annyi áldozatkészség, hogy erre a rövid három hónapra fenntartsa a színházat. Jöjjön el a ma délutáni értekezletre mindenki, az is, aki nem kapott külön meghívót, de érdeklődik a magyar színészet iránt. SZÍNHÁZ. Nagy Imei a vásárhelyiek volt kedvenc primadonnája ma este, egyik legjobb szerepében lép újra közönségünk elé. A Frasquita Lehár operettet újítja fel ez alkalomból a színház Nagy Ancin kívül a főszerepekben : Palócz Vilma, Pálffy Zsuzsa, Keleti Árpád, Lukács Ede, Szakács, Kozma stb. Heti műsor: Szombaton d. u. 5 órakor : Pista néni, 10—30 tejes helyárakkal. Szombaton este 9 órakor Frasquitta operett. Nagy Anci felléptével. Hétfő d. u. 5 órakor: A nóta vége operettujdonság, mozi helyárakkal. Hétfőtől nagy premier: Szökik az asszony sláger operett. Nagy Anci, Véghelyi Iza, Sz. Katona Emmi, Keleti Árpád, Lukács Ede, Kozma Hugó, Mihályi Károly felléptével. Transsylvánia Filmszínház Szombaton, hétfőn és kedden 5 és 7 órakor itt a Minimate nagy keleti film 10 fev., képek az idegen légiók életéből, a főszerepben : Dorothea Wieck, Oscar Marion és Gustav Fröhlich. Este 9 órakor Szigorúan felnőtteknek ! Eroticon nagy szerelmi történet 10 felv., a főszerepben : Olaf Fjord, Ita Rina, Louigi Serveeti és Charlotte Suza, rendezte : Gustav Machati. VÁROSI MOZI szombat és hétfőn Harry Piel legújabb filmje és legbravúrosabb produkciója Csavarjók királya