Az Ellenzék, 1933 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1933-01-03 / 1. szám

ARAI IEJ RIPO­R HflP ARA I LEJ­­MWM.­.nJtramWI» WIHIMHH11 111 1 «n»»""^1 innrn—ww—— «n««— FeielQS szerkesztő és laptulajdonos: NAGY SAMU Boldog időt kívánunk lapunk minden ol­vasójának, az összes munka­társoknak, barátainknak és minden jó embernek s mind­azoknak is, akik lapunkat húsz éves fennállása ideje alatt bármilyen módon tá­mogatták. Nehéz idők vihara, meg­próbáltatása szántotta keresz­tül ezt a húsz évet. Mun­kánkat sokszor megakasz­totta, szinte lehetetlenné tette a felsőbb helyről jött sok intézkedés és olyan idő is volt, amikor bátor sza­vunkért megjelenésünket hosszabb időre betiltották. E hasábokon minden be­tűnk e város polgárainak érdekében íródtak s minden alkalommal sikra szálltunk s igyekeztünk megvédeni min­den polgár érdekét s ha va­lakit sérelem ért annak ügyét pártolólag karoltuk fel. Lapunk a polgári társada­lom szószólója volt s az óhajt a jövőben is lenni. A szélsőséges elvek szolgálatát nem vállaltuk s a jövőben sem célunk szolgálni. Mun­kánkat azonban az utolsó évek súlyos és mindenkire kiterjedő gazdasági válsága legyengítette. Megjelenésünk számát folytonosan csökken­tettük s az elmúlt évben he­tenként csak kétszer jelen­hettünk meg. A most beállott év sem biztat semmi jobb kilátással. Még mindig nehéz, nyo­masztó köd ül a lelkeken. Bármerre tekintünk minden Csak a magyar egység megterem­tése után szerezheti vissza a város polgár­sága azokat a jogokat, amelyek megilletik — mondotta dr. Barnád­i György újévi beszédében Marosvásárhely. Újév első nap­ján délelőtt mozgalmas élet ural­kodott a Városi Polgári Párt Bolyai­ utcai helyiségében. Itt gyülekezett a polgárság, hogy legnagyobb vezérét dr. Bernády Györgyöt az újév alkalmával üd­vözölje. Pál Gusztáv els­őlt újévi üdvözlése Az egyesület helyiségében folyt le Paál Gusztáv elnök üd­vözlése. Krón Ernő keresetlen őszinte szavakkal kívánt boldog újesztendőt s kérte az elnököt, hogy a kispolgárság érdekében úgy mint a múltban is tette, kö­vessen el minden lehetőt s mun­kájára az Isten áldását kérte. Paál Gusztáv megköszönve az üdvözlést ígéretet tett, hogy mindent megtesz arra, hogy a Pártot és annak tagjai érdekét szolgálja. Felhívja a polgártársakat, hogy a párt Bolyai­ utcai helyiségeit délutánonként 5 — 8 óra között szeretettel látogassák, ahol egy­más bajait, a segítés módozatait megbeszélhetik s az egymással való érintkezés czéljából sakk, dominó, s más szórakoztató játé­kok valamint megfelelő mennyi­ségben hírlapok is állanak a ta­gok rendelkezésére. Kérte a pol­gártársak szeretetteljes érdeklő­dését. Dr. Bernády György üdvözlése dr. Bernády Györgyöt Szent- György utcai lakásán üdvözölte. Szorongásig megtelt a dr. Ber­­nády lakása az üdvözlő polgá­rokkal. Itt Paál Gusztáv tanár a Polgári Párt elnöke tolmácsolta a polgárság jókívánságait, amire dr. Bernády hosszabb beszédben válaszolt. A válasz első és mind­végig vezérlő motívuma a város polgárainak, egységbe való tö­mörítése volt. Kérte, hogy ezt az egységet, minden körülmények között teremtsék meg, mert csak ennek megteremtése után juthat­nak hozzá azokhoz a jogokhoz, amelyek a polgárságot megilletik. Hiszen olyan nagy érdekek fo­rognak kockán, hogy együttes fellépésre van szükség. Kiemelte, hogy az új közigazgatási beosz­tás szerint megszűnnek a vár­megyei beosztások, helyett a köz­­igazgatási kerületeknek megal­kotása éppen a magyarság be­leszólása nélkül, vagy a magyar­ság érdekei ellenére fog megal­kottatni, ha idejében és kellő súllyal nem hallatja szavát. Meg kell teremteni az egységet azért is, hogy egy olyan paktum ne legyen köthető, mint a­milyet a M. P. jelenlegi dirigensei a nem­zeti párttal a városi tanács vá­lasztására kötöttek. Olyan ebé­det kell megegyünk, amelynek az elkészítésébe legtávolabbról sem engedték a beleszólást. Az Isten segítségét kérte a polgár­ságra, családjaikra s ezzel az üdvözlés végetért. A tetszéssel fogadott beszéd után az impozáns tömeg elindult az egyesület helyiségéből, hogy­­ütt csak a bizonytalanság, a szeretetlenség, az irigység és a gyűlölködés uralkodik. Pedig amíg ez a szellem Prágából jelentik. A Szlo­vák közli a tót néppárt és a tót nemzeti párt trencséni autonomista naggyűlésén el­fogadot­ határozatot. A ha­tározat a következőképpen szól: A tót nemzet egyéni jel­lege megköveteli önálló jo­gainak elismerését és ezzel politikai életünk felelős fel­uralja a világ vezetőit, hiába várjuk sorsunk jobbrafordu­­lását, máját. Ilyen forma csak egy van: Szlovenszkó önkor­mányzata. Követeljük a tót országgyűlés összehívását, Pozsonyban, törvényhozó ha­taimat minden önkormány­zati kérdésben, az iskola­ügy átalakítását, tót tan­könyveket, Pozsonyban az egyetemi tanárok tótul ta­nítsanak, a pozsonyi nem­zeti színház felosítását és hogy Szlovenszkó valameny­­nyi hivatalban és iskolái­ban a hivatalos nyelv tót legyen. 11 ■——a— A tót néppárt Szlovenszk­ó autonómiáját szöveteli Megérkeztek friss újévi és téli áruink úgyszintén fűszer, liszt és csemege spurger forrás” hihetetlen olcsó árban. ”

Next