Az Ellenzék, 1940 (28. évfolyam, 1-23. szám)

1940-03-04 / 1. szám

2. OLDAL Komolytalan hasáb Ús albérlő — Nagyon örülök nagy* ságos asszonyom, hogy ilyen kedves és művelt háziasszonyt találtam. — Én is örülök, de figyel* mezteten, hogy műveltségem csak addig tart, amig pon­tosan fizeti a házbért... Finom társalgás — Úgy ki vagy festve, mint egy képi — Egy képet is lehet sze­­rezni : — Igen, de akkor előbb akaszd fel magad. Az Illetlen Móricka A Móricka szomszédságá­ban ülő gyermekek figyel­meztetik a tanítót, hogy Mó­ricka illetlenül viselkedett, mire a tanító Mórickát kiuta­sítja a tanteremből. Az igazgató végigmegy a folyosón és mikor meglátja Mórickát, hogy az ajtó előtt áll, megkérdi: — Te mit csinálsz itt? — Kidobtak, — mondja Móricka nevetve. — Kidobtak és te még nevetsz is ? — Hát hogyne nevetnék igazgató úr, engem kidobtak, ők meg bennmaradtak a rossz levegőben. Riadalom a Konyhában A nagyságos úr: Mi volt az a lárma a konyhában,Mari? A szakácsnő: A szenes ember meg akart csókolni. A nagyságos úr : És maga tiltakozott ? A szakácsnő : Én nem ha­nem a postás. A vádló hazudik Tagbaszakadt, bikaerős hentessegéd áll a bíróság előtt. Súlyos testi sértéssel vádolja egy forradásos hom­­lokú, cingár kis ember, fog­lalkozásra nézve szabólegény. — Kérem, tekintetes bíró­ság — védekezik a hentes­segéd — súlyos testi sértés­ről szó nem lehet, mert leg­feljebb, hogy csak egy kicsit meglegyintettem azzal a szón­dás üveggel. — Micsoda? — pattant fel a szabólegény. — Meg­­legyintett? Nem meglegyin­­tett tekintetes bíróság, hanem nekem rontott a korcsmában és vagy hússzor teljes ere­jéből a fejemhez csapta a szódásüveget. — Tetszik látni — mondja most már diadalmasan a hen­tessegéd — hogy hazudik. Nem számolhatta meg, mert mindjárt az első ütés után összeesett és elájult! A tökéletes asszony Gratulálok! Hallom, hogy megnősültél és milyen töké­letes asszonyt kaptál. — Hát ez igaz is. A fe­leségem otthon van a zené­ben, a művészetekben, a tu­dományban, a sportban, csak otthon nincs soha. Orvosi rendelőben A betegsegélyezőben egy nincs felirva sem szenvedély, sem érzelem, sem áhitat, sem gyűlölet. Babonás hittel hit­tem, hogy a sok összeron­csolt emberi arc után majd találok, nem is egyet, melyet nem fogok megérteni. Száj­szöglete nem lesz sem da­cos, sem keserű ; szeme nem lesz sem sóvár, sem közö­nyös ; tekintete nem lesz sem szúrós, sem elhárító, sem ka­cér, sem álmodozó; teste nem lesz sem elnagyolt, sem állástalanná lett tisztviselő­nek azt mondja az orvos, vizsgálat után: Felirok magának egy szert, abból vegyen be minden órá­ban egy evőkanállal. Meg­értette ? — Megértettem doktor úr — feleli a beteg — de ké­rem, legyen szíves leírni egy evőkanalat is. Találós kérdés: Kiss a kávéházi törzsasz­talnál így szól Nagyhoz: radt könnyet és a még meg nem született kacagást. Mi­helyt megfejtem, mihelyt va­lakit a lelke mélyéig tudok, attól fogva alig érdekel. Azt keresem, akit soha nem tud­nék eléggé megérteni, aki mindig tudna valami újat, is­meretlent, váratlant mutatni, akiben mindig feszülnének új akarások. Kerülöm, akiket értek. Mert mert ezeket értem. Ránézek és értem. Értem aki sir, hogy — Hallom­ te okos em­bernek mondod magad, nos akkor mondjál olyan magyar szót, amelyben benne van ez: Graf von Spee. Nagy megrökönyödve bá­mul Kissre, majd hápogva így szól: — Hát, hát... nem tudom. — Na látod, én tudom — válaszol­ja Kiss — a tenger, mert jelenleg a Graf von Spee, a német zsebcirkáló a tenger fenekén van ... ELLENZÉK SÍRNI.. Az emberek két ősi hibája. Hogy vigak és szomorúak, örvendenek és búsulnak, nevetnek és sírnak Miért nem tud az ember talány maradni, titokzatos, megfejthetetlen, örök rejtély? Szenvtelen szép emberi arcát nem törné fintorba a léha­ság, káröröm, kéj, vágy, sem a harag, rosszindulat, undor, közöny. Olyan maradna arca, amilyennek a Teremtés szánta: átszellemült, értelmet sugárzó, emberi magaslatát érző, tisz­teletet parancsoló, zárkózott és erős. Lázasan kerestem mindig azt az emberi arcot, amelyikre összetört, félszeg, beszéde nem lesz sem csacsogás, sem színészet. Kerestem valakit, akit nem tudok majd meg­fejteni, elolvasni. Kerestem valakit, akit nem lehet ismert jelzőkkel jellemezni, hogy: ez ilyen és ilyen, hanem majd kényszerülök rámondani a legfelségesebb szót, amit is­merek : ember. De nem találtam. A körü­löttem élő társadalmi lénye­ket mind meg tudtam fejteni. Meglátom a rég felszá­vigasztalják; értem, aki kacag, hogy irigyeljék; értem, aki sír, hogy titkolja örömét, s azt is, aki kacag, hogy ne lássák könnyhullatását. Mindenkit értek. Értem a könnyűvérűt, az ármányost, a nagyratörőt, a szolgalelkűt, a modortalant, a gorombát, a dölyföst, a gunyorost. Megértem, mint lelki állapotot. De nem ér­tem meg, mint okozatot. Megértem, hogy kacagnak s hogy simák, vigadnak és jajgatnak. De nem értem, hogy miért ujjongnak, miért zokognak. Azt hiszem, sok benne a megszokás. Hiszen láttam már sírni olyankor, mikor mások nevetni szoktak és fedeztem fel könnyet olyan szemekben, melyek mosolyogni akartak. Nyilván rosszul szokták meg. Miért sírnak az emberek ? Mert valami elromlott ? Vagy mert elmúlt valami és soha nem tér vissza ? Mert lassan kiég a szívük és képtelen az érzelemre ? Mert agyunk nem képes többé mély gondola­tok fűzésére ? Mert szegé­nyek és nyomorultak ? Vagy mert gazdagok és szerencsét­lenek ? Mert elmúlik a nyár ? Ne sírjanak ! Ezért nem érdemes sírni. Nem tehetnek róla. Nem segíthetnek rajta. Felülmúlja képességeiket. Ezt csak tudomsul kell venni, el kell számolni, de rajta kese­regni oktalanság. Azon sírjanak, ha durva lelkűek, ha a finomabb dol­gok iránt érzéketlenek, ha a nagyszerű tervekért nem tud­nak vértanuságot szenvedni. Ámde ezért még senkit nem láttam sírni. A többiért pedig, higgyék el, nem érdemes. Nem ér­demes. És miért kacagnak az em­berek ? Mert van tavasz, van nyári nap ? Mert van szerelem ? Mert megtalálták egymást, akik keresték ? Mert sikerült a tervük, amit nagyon akar­tak ? Mert bekövetkezett, amire számítottak ? Mert egészségesek ? Vagy azért, mert nem betegek ? — nem nyomorultak ? Mert élnek. „DACIA” Révész Ernő tárgy-muresi főelárusító 1940. febr. 18-i húzáson a 34619 számú sorsjegy tulajdonosainak 3.000.000 leit fizetett ki . A játékosok: egy reghini keres­kedő, egy gheorgheni magánzó, egy tg.-muresi tisztviselő, egy baia-marei bányatisztviselő, egyen­ként 750.000 lejt kaptak ezen főnyereményből. Sorsjegyeket az egyetlen helyi főelárusítónál Révész Ernőnél vásároljunk

Next