Az Én Ujságom, 1890. június-december (1. évfolyam, 27-52. szám)
1890-07-27 / 31. szám
« | 31. szára. iiiiijiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii ---------Aj© AZ ÉN ÚJSÁGOM. ©*- a nagy magyar költő, 1849 julius 31-én esett el a szabadságharczban, a segesvári ütközetben ; e napokban van tehát az ő halálának 41-ik évfordulója. Ez alkalomból közöljük itt most arczképét s életének főbb eseményeit. Petőfi dalait szerte hangoztatják az országban, szép költeményei közül néhányat megtanulnak már a kis iskolás gyermekek is; nevét tehát ismeri minden magyar gyermek. De nem elég csak nevét ismernetek. Elmondom itt, milyen volt ő kis gyermekkorában; hogy igyekezett később tanulni, magát képezni; hogy szerette szüleit, hogy élt és halt meg hazájáért. Nem született fényes palotában, sőt gazdag úri lakban sem: szülői munkájuk után élő s munkájuk után elég jó sorsban lévő emberek voltak. Atyja mészáros, majd kocsmáros volt az Alföldön s e mellett kis birtokán gazdálkodott is. Mint fia mondja róla: Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt. Alig tudta számát ökrének, lovának. De aztán rossz idők következtek rá s elszegényült a jó öreg kocsmáros. .. Mikor Petőfi 1823. január 1-én született, szülei akkor még jó módban éltek s ott Kis-Kőrösön laktak. Még ma is meg van ott az a szalmafedeles ház, melyben a költő született, s hogy a ki ott jár, könnyen ráakadjon, márványtáblával van megjelölve. Születéséről alig értesült más, mint a legközelebbi ,szomszédok s rokonok, s mialatt 26 éves rövid pályáját megfutotta, oly hírnevet szerzett magának, mely bejárta az egész művelt világot. Szülei később Félegyházán telepedtek le. Itt töltötte a kis Sándor boldog gyermekkorát. Itt szerette meg korán az alföldi szép nagy rónaságot; itt lovagolt fűzfasípot fújva szilaj nádparipán ; itt hallgatta fogékony lélekkel a szép népdalokat s dajkája altató dalát: «Cserebogár, sárga cserebogár.» Méla, hallgatag, félrevonuló természetű kis fiú volt. Maga mondja egyik versében, hogy míg társai esténként a hazatérő tehéncsordát kergették, ő meghúzta magát udvarukon a nádkúp oldalánál s onnan szemlélte némán a szárnyukat próbáló kis gólyafiakat. És elgondolta ilyenkor, hogy miért is nincs az embernek szárnya, hogy fölrepülhetne a magasba, mint a madár. Már ekkor kitört belőle nagyratörő lelke. Ezért volt, hogy mikor felkerült az iskolába, igen szorgalmasan tanuit. Még akkor is a könyveket bújta, mikor rokonaik látogattak el hozzájok s azokkal kellett volna beszélgetnie. s llllllllllllllllllllllllllllllllllllílll 73 1 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiniiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiüiii