Az Én Ujságom, 1899. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1899-08-06 / 32. szám
! 32 szám. AZ ÉN ÚJSÁGOM Fölsóhajt a barázdákból Őseidnek hamva, Himnusz hallik a sírokból Fölfelé suhanva. ... Oh, én népem ! Látod-e már Szolgaságod végét? Látod-e már a dicsőség Rád mosolygó képét? Gyere velem! Nem vagyok már Mezők pacsirtája! Hallod, hallod, hogy suhog a Turulmadár szárnya ! Kivont karddal, lobogóval Kövesd szárnyam röptét: Tornyosodó felhőkön túl Ott vár az örök lét! Vár az Isten... ölébe vesz Balzsamosztó karja... Bilincsvágta sok sebedet Mind begyógyítgatja. Rajta, rajta, ha a szégyen, Mint tüzes vas, éget, Mert az Isten nem szereti, Csak a szabad népet!“ .. .Zúgva zúg a turulmadár Viharokon által, Szaggatja a fellegeket Nagy suhogó szárnynyal. Kivont karddal, lobogóval Ront a nép utána , Meg-megharsan győzedelmi, Zengő harsonája. Arany szárnya ki-kicsillan Fekete borúból, Csattogással ráfonódó Villámkoszorúból. Egyre jobban lelkesedve Ront a nép utána... Piros tollat, véres tollat Hullat az útjára. Hallja még a magasságból Szárnya suhogását, De nem látja a felhők közt Tolla ragyogását. Lehanyatlik a lobogó, Kettétörik kardunk... Egy gyászos, nagy ravatalnál Zokogva virasztunk. Hol vagy, hol vagy, turulmadár! Eltűntél az égbe? Talán ép az égő napnak Szíve közepébe ? Ugye, leszállsz a sugárral, Mikor szórja csókját! Te is végigcsókolod a Hegyet, völgyet, rónát! Hallod e, hogy tör feléd a Hívogató százat? Szállj le, szállj le tűzlakodból! Kapd föl lobogónkat! Füröszd meg a magasságnak Csillagtengerében ! Lobogtasd a szabadságnak Diadalmaképen! Pósa Lajos: 87