Az Érdekes Ujsag, 1913. március-július (1. évfolyam, 1-19. szám)

1913-04-13 / 4. szám

38 A húsvéti mérkőzések egyik legszebbje az angol egyetemi hall­gatókból álló Oxford City és a Budapesti Torna Club között volt. A küzdelem váratlanul a magyarok győzelmével vég­ződött. Azért váratlanul, mert a játék kezdetétől fogva az angolok sokkal job­baknak bizonyultak és a közönség szív­­szorongva látta már előre, hogy egyik kedvenc csapatát súlyos vereség éri. Ámde a magyar védelem sokáig kitűnően ellenállt az angolok ostromának úgy, hogy azok minden igyekezete dacára sem jutott a labda a magyar kapu hálójába. A közönség látván a magyar fiúk elszánt ellenállását hangos biztatás­sal segítségükre sietett. Ennek azután meg is volt az eredménye, mert a magyar csapat nem csak hogy sikeresen véde­kezett tovább, hanem igazi magyar lel­kesedéssel támadásba ment át és hatal­mas ostrom alá vette az angolok kapu­ját. E hirtelen lelkes támadásnak az angolok nem tudtak ellenállni és így kétszer repült a labda az angol kapus hálójába. Képeink épen azt az időpon­tot örökítik meg, midőn a magyar csa­pat az angol kapu elé kerül és azt ál­landó ostrom alatt tartja. A keresztben csíkos ingű játé­kosok az angolok, míg a hosszúkás csíkosok a magyarok. Háttérben a Hungária-úti pálya zsúfolt kis tribünje látszik. A Budapesti Torna Club eme győzelmét rendkívüli szimpathiával fo­gadta a közönség, amelynek hangulat­­változását még a laikusnak is érdekes volt ezúttal megfigyelni. Mikor ugyanis a második félidő elején a hatalmas szél által is támogatott angolok telje­sen beszorítva tartották a magyarokat, a bekövetkezendő súlyos vereség biz­tos tudatában olyan halálos csend honolt a tribünökön, hogy még a lélek­­zetet is meg lehetett hallani. Csupán a magyar kapusnak, Ginzerynek né­hány csodás védése ragadta néha erős tapsra a közönséget. Ámde mikor elő­ször sikerült a magyar fiúknak kibon­takozni a szorongató gyűrűből és sikeres támadást intézni az angol kapu ellen, a nyomasztó csendből égi hábo­rúhoz hasonló zsivaj lett, amely való­sággal új életet öntött a magyar fiúkba és diadalra segítette őket. Az érzelmeknek eme impozáns kitörése és az annak nyomán keletkező hatás egyik legszebb emléke lesz a húsvéti mérkőzéseknek. I. Az angol kapu előtt: veszélyes támadás a jobboldalról. II. Az angol kapus nehezen véd egy magas labdát. I. III. Az angol kapu előtt, a jobboldalról magasan beadott labda leesését várják. Ottévész és Biró felveted.» -JRBEKESZ 4. szám

Next