Az Érdekes Ujsag, 1914. január-június (2. évfolyam, 1-27. szám)
1914-01-04 / 1. szám
1. szám feltolható rácsok védik, hogy ki ne pottyanjanak, sorjával állanak a hálótermekben, akár a kaszárnyákban. Minden ágyacskának tartozéka az alája tolt kis zsámoly, amelynek fontos szerepe van. Erre ülnek le a dadák, amikor a kicsinyeket táplálják. Rendszeresen megszokott időközökben történik ez az aktus, amelynek elkövetkezését nem egyszer hangos türelmetlenséggel várják az apró kosztosok. A türelmetlenség természetesen sírásban nyilvánul meg, amelytől gyakran hangos a menhely. Sok kicsi a fürdetésen is csak sírással tud keresztülmenni, de azután megbékül valamennyi, amikor fürdetés után langyos, napos helyre ültetik őket a lepedő-strandra száradni. Azután visszakerülnek a kis ágyacskákba s több-kevesebb biztatás után alszanak. Ez a három esemény a nap változata a kicsinyek között : alvás, táplálkozás, fürdés. A korral — tele hónapokkal — azután megnövekszik ez a napi Programm. A táplálkozás a tej egyhangúsága után változatosabb lesz, majd séták is kezdődnek már, gondot, sőt néha súlyos gondot adnak az új fogak és így tovább. Azután már szellemi szükségletek is következnek. A menhely növendéke iskolába kezd járni, a legszükségesebb iskolai tanulmányokat — ha csak nincsen valami szellemi fogyatékossága — minden fiúval, minden leánnyal elvégeztetik. A jó tanulók, a kiválasztottak azután a középiskolába is eljuthatnak s utat nyitnak számukra a tudományos pályák felé is. A menhelyről kikerült úgynevezett hatvanezres gyerekekkel az iskolák tájékán sűrűn találkozunk. Elárulják őket tipikus, szürke egyenruhájuk. Mindez másképen van azonban — s ez nagyon gyakori eset — ha a menhelyre kerülő gyermek beteg, esetleg halálos kór csiráit hordozza magában. Akkor már semmi gondosság és rendszer sem mentheti meg. Elpusztult volna a fonnyadt bimbó kinn is s elpusztul — lassabban a menhelyen is. Ha hamarabb került volna be, lehetett volnasegíteni rajta, igen ám, csakhogy a szülői szeretet sokszor hamis utakon jár s a nyomorba jutott anya ott kuporog egészségtelen odújában beteg, gyermekeivel s nem adja a menhelyre. Néha megvárja, amig a kaszás ember jön el érte, néha azonban az utolsó percben erőt vesz magán, a menhelyre bízza a gyermeket, de akkor már késő. Hiszen sok méltányolnivaló van abban a ragaszkodásban s, ezért a törvény is meglehetősen tehetetetlenül áll vele szemben. Egyelőre küzdelmet vív a szülő és az állam joga s ez a küzdelem mindjobban enyhül, amint a nép szélesebb rétegeiben is megismerik a menhelyek életét s amint ezeknek a menhelyeknek élete mind tökéletesebbé válik. Mert tagadhatatlan, sok jogos aggodalom állhatott fenn különösen régebben a menhelyen levő gyermekeknek dajkaságba való kiadásával szemben. A kiadott gyermeket nem lehetett kellőképen ellenőrizni s bizony sok gyermektartó embertelenségén száradt egy-egy kialudt életlángocska. A gyermekügy intézői azonban mindent elkövettek, hogy azon a bajon segítsenek s a gyermekek kiadása körül is egyre megnyugtatóbb a helyzet, egyre több kipróbált dajka áll rendelkezésre. Miután pedig mind több bizalommal át lehet adni a gyermek sorsát az államnak, felmerült az a terv is, hogy már a szülést megelőzőleg kellene gondoskodni az eljövendőéletről. A jövendő generáció megerősítése, testi épségben tartásának egyik kitűnő eszköze kínálkozik ebben a tervben. A megoldás azonban nagyon nehéz, amiként nehéz a gyermekmentésnek az az ideális formájú keresztülvitele is. Leányanyák sziesztája. (A debreczeni menhelyről)] Egy mintamenhely gazdasági udvara. (A nagyváradi állami menhelyről.) 15