Az Est, 1911 (2. évfolyam, 58-228. szám)

1911-03-09 / 58. szám

Budapest, 1911 * Csütörtök * Előfizetési árak: Egész évre­­.■*** ** 16*— korona, Félévre ****** — ~ 3*— korona Negyedévre ** *. 4*— korona Egy hóra ........­­ 1*40 korona Egyes szám­ára a fővárosban és a vidéken 4 fillér Politikai napilap X. Felelős szerkesztő : Miklós Andor Megjelenik * naponként délután » Szerkesztőség és kiadó« hivatal ült., Miksa­ u. 8. Johenneanupalota Paduk egy képviselő neve, osztrák-len­­a­gyei képviselőé. Furcsa neve az által lett híres néhány nap alatt, hogy képviselői inkorrektségek derültek ki róla. Kijárt a regény feje. Pénzt vett föl a galíciai zsidó korcsmárosoktól azzal, hogy elvesztett italmérési joguk vissza­szerzéséért exponálni fogj­a magát. Paduk azonban egyszerű pa­raszt ember, paraszt-képviselő. A politika pedig úri huncutság, nem parasztnak való. Szegény Padu­­kot tehát leleplezték és most vizsgálóbizottság elé állítják. De a bizottság működésére tulajdon­képpen már nincs is szükség, mPl'f l-w ! (i xihgj jJllilli. A bizottságnak egész n­as dugu­k lesz, mint a sz­egény Paduk viselt dolgait firtatni. Sokkal, fontosabb dolga, a­mely nagy és ravasz politikai gyakorlatot követel. El kell ugyanis tussolni a panamá­ban résztvett többi képviselő­nek az ü­zelmeit, a­kik nem pa­rasztok, a­kik nem hagyják ma­gukat olyan könnyen megfogni és a­kik a szegény Padukot bűn­baknak dobták oda, hogy a botrányéhes közvélemény felfalja. Az ilyen kis ablakok, mint ez a Pacuk-ügy, igen jók arra, hogy az ember bemutathasson az igazi politika mögé. Azért mert nem írjuk ki folyton, azért mi igen jól tudjuk, hogy az ország előtt hangosan kiabált jelszavak a képviselők háromnegyed része szá­mára csak szavak, a­melyeknek az ő külön politikai nyelvükben egész más6 jelentőségük van. Az egyik jelszó például igazgatósági tagságot jelent, a másik apósa birtokán való vasutat, a harma­dik ügyvédi karriert s a legtöbb pedig kis ldjárási jutalékokat. Ki hiszi például, hogy a leg­­fölháborodottabb ellenzéki és a legnőiesebb kormánypárti kép­viselőket, össze-vssza, azért le­het naponta minisztériumok elő­­szobáiban találni, hogy ott is politi­káról folytassanak eszmecserét!.. .. . Csakhogy a mi Padukjaink, a­kik tán nem is sokkal kevésbé parasztok a szegény Paduknál, leleplezésük után is, mindörökre, a­míg a halál nem jön, hogy meghatott és komolyan méltányló nekrológokat hozzon a számukra, tekintélyek maradnak ténykedé­sük mezején, mert még a lelep­lezett üzelmeik is csak a súlyu­kat növelik. Azt mondják róla­! Ez aztán az okos, ügyes ember* március 9* Március 14. — március 21. — A Képviselőház szünete. — A képviselőház folyosóján a kor­mánypárti képviselők ma azt beszél­ték, hogy a Ház március 14-től 21-ig nem tart ü­lést. E szokatlan és hosszú szünetelésnek érdekes politikai oka van. A szünet idejére esik ugyanis két nemzeti ünnep : március tizenötödike és Kossuth Lajos halálának évfor­dulója, március 20. Ellenzéki részről bizonyosan indítványoznák, hogy a Ház e két napon ne tartson ülést. A kormány el akarja kerülni az ebből származható vitákat és úgy oldja meg a kérdést, hogy a­ Ház üléseit március 14-től 21-ig szünetelteti. A fiumei választás­ zlás zavartalanul folyik. Tizenkét órakor a szavazatok ari­mja ez volt: Dr. Viv A­ntal (munkapán) 310. Zanella Richárd (pártonkivüli) 203. Szerecsen holttest a gyapot közt. Páris, már eins 8. (Az Est tudósitójától.) Castróben a gyapotraktárban a mun­kások figyelmeztették a felügyelőt, hogy rettenetis hullaszag van a helyiségben. Egymásután bontották ki a bálokat és az egyikben egy szer­ecsennek teljesen feloszlott hulláját találták­. Új katonai léghajó, Bécs, már­cius 8. (Az Est tudósítójától.) A Lebaudy-léghajó ma szállott fel­­ először. Reggel hét órakor indult el Fischam­endből s néhány gyönyörű kanyarodó után biztos irányt tartva a simmeringi mező fölött elröpült­­ Bécsbe. A fővárosban­­rengeteg kö­zönség nézte a haltom­lájú katonai léghajót, a­mely a harmadik és má­sodik kerület házai fölött manovííro­­zott, majd kilenc órakor visszatért kiindulási helyére. Félóra múltán a Lebaudy ismét Bécsbe röpült s ezút­tal a nyugati kerületek fölött végzett­­ pompás evolúciókat. Hogy porm­ásia. (Az Est tudósítójától.. .a belügyminisztérium utasítására a­­ kereskedelmi kormány megvonta a posta­­szállítás jogát a budapesti Union iro­­­­dalmi vállalat könyvjegyzékétől, a­mely­nek címe: Könyvkatalógus műbarátok­ számára. Ez a jegyzék a legszemen­­szerzettebb pornográfia. Milyen idő várható? — .1 meteorológiai intézet jelentése.­­ Egyelőre lényegtelen hőváltozás, semmi, vagy kevés csapadék és ké­­sőbb hőemelkedés várható. 11 déli hőmérséklet 4° C. • TŐZSDE ■ BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE. Irányzat: Nyugodt. BUDAPESTI GABONATŐZSDE. Irányzat: Csendes BÉCSI ÉRTÉKTŐZSDE. Magyar hitel.................................................................... Osztrák hitel.................................................................. 4.1/6-os koronajáradék ................................................ Államvasút....................................................................... Jelzálogbank.................................................................... Leszámitolóbank............................................................ Hazai Bank....................................................................... Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság Rimamurányi ............................................................... Salgótarjáni ................................................................... Közúti Vasút.................................................................. Városi Villamos............................................................ Adria................................................................................. Atlantica.......................................................................... Belvárosi Takarékpénztár.......................................... Budapesti Bank ............................................................ (50 kilogrammonkini.) Búza áprilisra............................................................. Búza májusra ................................................................ Búza októberre.............................................................. Rozs áprilisra ................................................................ Rozs októberre.............................................................. Tengeri májusra............................................................ Tengeri júliusra............................................................. Zab áprilisra.................................................................... Zab októberre................................................................ Osztrák hitel................................................................. Magyar hitel................................................................... Államvasut....................................................................... Alpesi ............................................................................... Déli vasút .................................­................................... Osztrák járadék ............................................................ Irányzat: Barátságos. Március 7 Mai árfolyamok zárlat 11 óra 1 óra 862 50 863*— 862*50 672*— 672*75 672*50 01*70 01*75 01*75 745*— 745*50 403*50 493*— 493 — 594*50 505*50 505* — 304*50 305*— 305­ 73100 732-731*50 678*— 678*75 078*50 661*— 661 50 661 — 763*— 762 — 761*50 300*50 390*50 390 — 105*—_ 312 — 070*—_ 524 —­­11*40 11*54 11*50 11*28 11*31 11*28 10*63 10*05 10*61 8­01 8*04 8*03 7*83 7*85 5*70 5 72 5*52 5*87— _ 8*50 8*60 8*58 7*24 7*25 7*27 672*25 673*— 673*25 862*50 86­2— 86 V-746*— 746 — 746*50 802*50 709 — 799*50­­ 11*50 112*50 112*50 03*— //, évfolyam * 6S* szám I ' • ''o V A banktörvényt megszavazták Újoncvita a napirenden A képviselőház ülése Január 11-től tartó folytonos tár­gyalás után a képviselőház ma be­fejezte a bankvitát. Nyolc hétig tartott a harc, a­mely hangos puska­­ropogtatással kezdődött, de komoly­­ bajt nem idézett elő. A küzdelem első perctől kezdve céltalannak lát­szott és a pé­nzügyrein is... nem is .... .... Ta­­lat egyetlen betűjén sem enged vál­toztatni, mert hisz a javaslat az osztrák kormánynyal kötött meg­egyezésen alapul és minden betű megváltoztatásához az osztrák kor­mány beleegyezésére volna szük­ség. A pénzügyminiszternek pedig éppen eléggé szomorú tapasztalatai voltak, semhogy újból tárgyaláso­kat kezdjen az osztrák kormány­­nyal. Az ellenzék azonban kötelességé­nek tartotta, hogy legalább a zászló becsületét megvédelmezze és a siker minden reménye nélkül ment bele a küzdelembe. Ez volt az oka annak, hogy a harc nem tudott visszhangra találni az országban és hogy az ellenzék egyes frakciói is csak foly­tonos ostorcsapásoktól ösztökélve folytatták a harcot. A néppárt egy­általán nem vett részt a vitában, a Kossuth-párt csak akkor, ha nó­gatták és csak a Justh-párt dolgo­zott minden emberével. De még Justhék is letörtek a részletes vitá­nál és a bankvita eme része gyilkos közönybe fulladt. Most vége a csatának. Ma még Polónyi sütötte el fegyverét a hátra­levő három szakaszra, és aztán min­dennek vége volt. A munkapárton zajos éljenzés tört ki, tapsoltak, éljeneztek a miniszternek, az előadó­nak és a kormánypárt boldogan lélegzett fel, hogy ezt a veszedelmes­nek hirdetett ösvényt végre maga mögött tudta. Délben már az újoncok megajánlá­sáról beszéltek és vagy két hétig e körül folyik majd a harc.

Next