Az Est, 1914. január (5. évfolyam, 1-27. szám)

1914-01-12 / 10. szám

c. oldal hírek — Az aradmegyei kivándorlás. Aradról Írja tudósítónk : Mint isme­ret­el, Sándor János belügyminiszter leiratot intézett a vármegyékhez, hogy hatósági és társadalmi akciót indítsanak a nagymérvű kivándorlás ellensúlyozására. Aradmegye tíz járá­sának főszolgabírója most küldötte be jelentését Dalnoki Nagy Lajos al­ispánhoz a mozgalom eredményéről és a kivándorlás különös körülmé­nyeiről. Baross Ferenc, az aradi járás főszolgabírája közli, hogy a járásából Amerikába vándorolt nép odakint jobbára megvagyonosodik és haza is sok pénzt küld. A legtöbb kivándorló évek múlva visszatér. Borsos Géza borosjenői főszolgabíró sze­rint az ottani népet a pénzszerzés vágya vonzza ki. Járásába 78.000 koronát küldtek haza az elmúlt évben. Csukász Gyula kisjenői főszolgabíró járásában nagy a munkahiány és ő a kormány­hoz már felterjesztést intézett munka­szerzés céljából. A magyarpécskai járásból alig van kivándorlás. Bolyos József borossebesi főszolgabíró szerint a járásbeli kivándorlók 90 százaléka visszatér. Az utóbbi időben a haza­­özönlés feltűnő. Mladin Miklós eleki járásbeli fős­olgabíró őszintén kije­lenti, hogy a kivándorlás ellen sen­kit se felet tenni. Ifj. Salacz Gyula, máriaradnai főszolgabíró javasolta az alispánnak, hogy vármegyei ankétot hívjon össze. Járásában nagy a munkahiány. A nagyhalmágyi járás­ban állattenyésztéssel foglalkoznak a románok és a hideg idő beálltával tömegesen tódulnak Amerikába. Eb­ben a járásban rendkívül szegény a nép. — Az asszony furfanoja. Ma dél­előtt megjelent a főkapitányságon Szluka György harmincnégy éves napszámos és gyerm­e gyilkosság címén feljelentette a feleségét. Szilber M M­áriát. A napszámos elmondotta, hogy három évvel ezelőtt vette feleségül Sziller Máriát, a­kivel két évig boldogan élt de egy év óta az asszony elh­idegült tőle. Ezért haragszik reá és ezért jelenti fel. A felesége áldott állapot­ban volt és minden pilanatban vár­ták az örvendetes eseményt. E hó­nap ötödikén azután az asszony el­ment Góly­a­ utca 31/b. számú ház­ban lévő lakásukról és nem is tért vissza. Sziuka azt hitte, hogy a fele­sége visszavonult valamelyik fővárosi klinikára és nyugodtan várta az ér­tesítést. E helyett azonban ma délelőtt megérkez­ett a fele­sége.Vidám volt és a napszámos boldogan látta, hogy az asszony szerencsésen túlesett a csa­ládi eseményen. Érdeklődve kérdezte: — Fiú-e, vagy leány ? — Semmi — válaszolt az asszony kurtán. — Hogyan? Hát hol a gyermek? — Nincs és ne is kérdezz tovább, mert nem mondok semmit. Sztuka egész nap töprengett a rej­telmes dolgon, azután elhatáro­za, hogy bejelenti a főkapitányságnak, mert az a gyanúja hogy a felesége újszülött gyermekét megölte. A fel­jelentés folytán detektívek vitték a főkapitányságra az asszonyt. A­mikor Sztukánéval közölték a vádat, az asszony felkacagott és nagy jókedv­vel állapította meg: — Bolond az az ember. Hát fel­adott ? A rendőrségen azonban minden­képpen a gyermekre voltak kiván­csiak és a szigorú kérdezősködésre a jókedvű fiatal asszony meglepő vallo­mást tett. — Hát, kérem, nincs gyerek. Nem is volt. Nem is lett volna. Csak be­csaptam azt a részeges frátert. Azután elmondotta, hogy az ura kár­tyás, iszákos,durva, amiért megutálta. Távol akarta tartani magától, azt hazudta hát, hogy anyai ör­mök előtt áll. Úgy ,s öltözködött, hogy Szlukát megtévessze. Most már nem lehetett to­­vább húzni a dolgot és ebből következ­tetett a gyerm­e­kgy­ilkosságra a becsa­pott férj. Kezdet­ben a főkapitányságon azt hitték, hog az asszony ügyesen védekezik, de a­mikor a rendőrorvos is megállapította, hogy még egyáltalán nem volt áldott állapotban, a fur­fangos napszámosnőt elbocsátották a főkapitányságról. — A pestvidéki fiatalkorúak bíró­sága. A pestvidéki büntetőtörvény­szék fiatalkorú bíróságának helyisé­geit a megyeház épületéből a Gerlócy­­utca 7. szám alá helyezték át. A fiatal­korúak bírája Rády-Végh István tör­vényszéki biró. — Halálozás. Özv. Pert Emilia ma Budapesten 72 éves korában meghalt. Temetése vasárnap délelőtt lesz a rákosi uj temetőben. — Elitélt tolv­aj banda. Endesz Ár­pádnak, a betörő­ királynak egyik ta­nítványa Wiesenberger Ferenc 25 éves házaló, a­ki lopás miatt már ötször volt büntetve. A fogházban ismerke­dett meg Traube József hétszeresen büntetett tolvajjal és Mank Béla óvással. A jó viszonyt fentartották a szabad életben is. A­mikor Wiesen­­berger utolsó büntetését kitöltötte, az Edison-moziban talált alkalmma­­zást. Egy detektív azonban Valóság­gal lehetetlenné tette tisztességes megélhetését, mert figyelmeztette gazdáját, hogy Wiesenberger Ferenc­­ben veszedelmes tolvajt vett magá­hoz. Erre Wiesenberger, a­ki pedig talán jó útra tért volna, megint fog­lalkozás nélkül maradt és a betöréses lopások egész tömegét követte el. A Zsákmányon osztozott Traube Jó­zseffel, a sok ezüstneműt pedig Műnk Bélának adta el. Az ügyészség Wiesen­berger Ferencet több rendbeli, hiva­tásból űzött lopással, Traubet és Műnk Bélát pedig Üzletszerűl­eg űzött orgaz­dasággal vádolta m­­eg. A büntető törvényszéken dr. Füzesséry Zoltán táblabíró tárgyalta a bűnügyet. A károsultak egész légióját hallg­­a ki a törvényszék, a­mely két é p - tartó bizonyítási eljárás után Wie­n­­­berge­rt öt évi­­egyházra, Traube J­ó­zsefet két évi börtönre, Mank Г él­t pedig három évi börtönre ítélte­­. A vádlottak fellebbeztek. A törvény­szék, miután Mank Béla 16.éva ko­rona kauciót tett le, elrendelte sza­badlábra helyezését addig, míg az ítélet jogerőre emelkedik. — Gyilkos rutén asszony. Mára­­marosszigetről jelenti tudósítónk: Egy jobbmódú rutén asszony, özvegy Spilka Ivánné régebb idő óta vad­házasságban élt Vaszilivec Vaszil­­jal. Két hónappal ezelőtt Vaszilivec eltűnt a faluból. Az asszony, a­ki azóta feltűnően nyugtalan volt, a kérdezősködőknek azt mondta, hogy férje megunta a falusi életet és el­ment másfelé. Az unokatestvérének sem mondotta meg az igazat. — Félek a zsidóktól és a csend­őröktől — szólott a bűnös asszony. — Miért ? — kérdezte rokona. — Mert azok nagyon furfangos emberek. Zubera Péter elmondta­ ezt a pár­beszédet Popovics István csendőr­­őrmesternek, a­ki megindította a nyomozást. A cse­ndőrőrmester any­­nyi terhelő bizonyítékot gyűjtött össze az asszony ellen, hogy valla­­tóra fogta. Elvitte az asszonyt a lakására, a­hol még nyomai voltak a vértócsának. Az asszony sírva be­vallott mindent. . A gyilkosságot egyedül követte el, de a holttest el­rejtésében segédkezett neki a fia is. Éjnek idején a Tarac folyóba dobták a holttestet, aztán színes ruhát vett fel és három napig nem tudott hazajönni. Később elment a kisbiróhoz s ott bejelentette, hogy az ura elhagyta. A gyilkos asszonyt és fiát letartóztatták. Ugyanazon a napon, a mikor a máramarosszigeti ügyészség fogházába kisérték őket, a Tarac folyó kivetette Vaszilivec Vaszil két hónapig rejtegetett holt­testét. — A vacsora miatt. Szombathely­ről írja t­udósítónk : Incéd községben Krants József 20 éves legény fejsí­ével agyonverte édesapját, mert vacsorát nem adott neki. Krantz Józsefet iz­gága természetű legénynek ismerte a vidék. A nyáron Csémben belőtt Fleischshacker György gazda ablakán, karácsonykor pedig Budapesten ve­szett össze egy kocsissal, a­kit vé­resre vert. A budapesti rendőrség h­azatoloncoltatta s azóta apjával zsörtölődött folytonosan. A 44 éves­­ Krantz Ferenc, ki a községnek egyik egvagyonosabb földbirtokos volt, teg­nap együtt dolgozott a gazdaságban fiával s közben összevesztek. A fiatal­ember otthagyta apját s elment a korcsmába, a­hol néhány társával borozni kezdett, majd két liter pálin­kát ittak meg. Ilyen előzmények után követte el gyalázatos tettét. — A bába bűne. Szombathelyről je­lentik : Bándoly községben működött régóta Takács Józsefné 82 éves szü­lésznő. Tegnap Glavanovics Júlia 18 éves leányhoz hívták, a­ki anyai örömöknek nézett elébe. Az agg szülésznő — kinek oklevele sincs — operációt végzett, de oly tudatla­nul, hogy a szerencsétlen fiatal anya elvérzett és meghalt. Jellemző, hogy Bi­­h­oly község körzetébe nyolc köz­ség tart­zik, még sincs a vidéken ok­leveles bába. — Királysértő mérnök. Szegedi tu­dósítónk jelenti: Csurog községben történt 1912­ novemberében a ka­szinó éttermében vacsorázás közben, hogy Zaicsek Ottó mérnök — a bal­káni háborúról lévén szó — sér­tően nyilatkozott a királyi család­ról. A sörözés­ közben forradalmáros­­kodó mérnököt Szőke Sándor mér­nök följelentette. Zaicsek, a­ki a vád következtében állását is elvesztette, azzal védekezett, hogy Szőke boszú­­ból jelentette föl. De­ a tanuk terhe­lően vallottak, mire a bíróság király­­sértésért egy hónapi fogházra ítélte a mérnököt. 1 — Tolvaj a vonaton. Vangel Fe­­rencné kispesti baromfikereskedő a múlt év őszén Örkénybe utazott. Út­közben elnyomta az álom és lefeküdt a vonaton a III. osztályú kocsi egyik padjára és a kosarát, a­melyben 600 korona aprópénz volt, feltette feje fölé a polcra. Figyelemmel kísérte mindezt Fi­kó Kálmán gyóri kőm­í­­vessegéd, s a mikor Vangelné elaludt, leemelte a pénzes kosarat, és a zsák­­mánynyal leugrott a vonatról. A pest­­vidéki törvényszék másfél évi börrtönre ítélte el Fikót, a­ki az ítélet ellen fe­le­t kezel­. — A vadkan és a vadász élethalál harca. Mohácsról jelenti tudósítónk . A Frigyes főherceg bellyei uradalmá­hoz tartozó izabellaföldi határban Saller Károly főerdész nagy hajtó­­vadászatot rendezett a felette elsza­porodott kártékony vadakra. Alig hogy kezdetét vette a vadászat, a főerdész előtt egy hatalmas vadkan ugrott fel. A vadász lőtt s a meg­sebesített vad a közeli nádasba ira­modva, eltűnt az ingoványok között. A főerdész erre elrendelte a nádas körülkerítését s a széleken megfelelő távolságban elhelyezkedtek a puská­sok, ezek között az uradalom egyik legfiatalabb erdőőre, Onsprung Fe­renc is. Néhány percnyi izgalmas várakozás után előugrott az üldözött vad s még mielőtt Onsprung fegyve­rét használhatta volna, rárontott, agyarai közé kapta a ballábait s a nádas sűrűjébe vonszolta. Kétségbe­esett küzdelem fejlődött itt ki állat és ember között s ha Saller főerdész idejében segítségére nem siet a sze­rencsétlen erdőőrnek, a vadkan szét­marcangolja, így is az egyik lábáról a szó szoros értelmében leszaggatta az izmokat s ha a mohácsi László­­közkórházban, a­hova súlyos sérü­lésével beszállították, még meg is tudják menteni az életnek, a lábát amputálni kell. A vadkannak sikerült a nádasban elmenekülnie s még ma sem akadtak nyomára. — A Medgyaszay-kabaré januári műsora : Molnár Ferenc jelenete : A s­zinház ; Kárpáti—Nádor daljátéka : Andersen ; Gábor Andor politikai s aktuális tréfái; Kőváry Gyula Bieder­meier-jelenete. Minden­­csütörtök és vasárnap délután fehér­ kabaré. — A számvevőszék uj szervezete. A hivatalos lap mai száma közli az állami számvevőszék szervezetének módosításáról szóló 1911. évi IV. tör­vénycikket. Az uj törvény szerint a számvevőszék neve a jövőben : »Ma­gyar királyi legfőbb­ számvevőszék«. Színházak és szórakozóhelyek: Szombat, január 10. OPERAHÁZ: A wak­tür___________________ 71/» órakor NEMZETI SZINHÁZ : A faun ............................1 Vj » VÁRSZÍNHÁZ: Nóra ......................................... ^ » VÍGSZÍNHÁZ: HértföldKöreH 1 Vz •» NÉPOPERA: Katonadolog 7'/1 » fővárosi orfeum_____________________ 8 „ ROYAL ORFEUM________________________ 8 „ ROYAL SURKABARÉ_____________________ 12 „ JARDIN D’HIVER nagy előadás___ 9­­2 „ MEDGYASZAY VILMA Kabaréja___________ 9'0 „ Vasárnap, január 11. A miniszteren nem fogadnak. Az országgyűlési néppárt értekezlete este 6 órakor a part klubhely­ségé­ben. Petőfi-ház (Bajza­ utca 21), nyitva 10—2-ig. Belépődíj Kedd kivételével 40 fit ér. A Műcsarnok nagy őszi tél­ tárlata. Nyitva 9—3-ig. Nyitva lévő тыхеиток г Nemzeti Múzeum összes tára 9— 12-ig. — Földtani Múzeum ny­ara 10— 12-i g. — Ernst Muzeum (Nagymező­ utca 8.) 9—4-ig. — Tan­szer Muzeum 9 -32-ig. — Széchenyi Muzeum 10—12- g. — Aquincum­ Muzeum 9—4-ig. — Néprajzi Muzeum 9—12. AZ ÁSZ tele­f­ott számai: Felelős szerkesztő Szerkesztőség _ _ Interurban ... „ 139—59 Nagyirdetések 112—45 123—51 Előfizetés, osztály 112—44 123—52 Apróhirdetések 50—39 123-53 FióH-ésadóhivatal 135—13 68—66 Globus-Ispeditió... 68—60 b/42 Sport,színház egyés 50—391 . Vasárnap, január 1 .

Next