Az Est, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-03 / 62. szám
Szerda, március 3, MWMI—BWWWWW1IITWtlI■ III Ilim keskeny úton, ahol a hajók úgyszólván csak libasorban vonulhatnak, az erődök védett helyzetben levő ütegei egymásután semmisíthetik vagy sérthetik meg a hajókat, az aknák pedig olyan akadályt gördítenek a flotta útja elé, amelyet nem lehet elhárítani, mert ott, ahol folyton tüzelnek, sőt ahol még a gyalogsági tűz is sikeresen érvényesül, az aknaszedők és aknarombolók nem érvényesülhetnek és az aknák felszedése vagy öreg hajók előreküldésével történő felrobbantása is teljesen lehetetlen. Gyors előrehatolás nem képzelhető, tehát a hajóknak éjnek idején is a tengerszorosban kell tartózkodniok. Ilyenkor azonban ki vannak téve tengeralatti hajók és torpedótámadásoknak is. Az olasz flotta, amely két év előtt, a tripoliszi háború idején behatolt a Dardanellákba, csak Magaráig jutott, azontúl meg sem kísérelte az előrenyomulást, jóllehet akkor még nem volt oly jól felszerelve a tengerszoros és az olaszok az angolok titkos segítségére is számíthattak. A legbiztosabb sikert a szárazföldi támadás eredményezheti. Ha a félszigeten elég nagy haderőt tud Anglia partra szállítani, akkor hátból támadhatja a tengerszorost védő erődöket és szárazföld után juthat el Konstantináápolyba, illetve a szárazföldön teheti ártalmatlanná a szorost védő török szárazföldi és tengeri haderőt. Ahhoz azonban, hogy a szárazföldről nyomulhasson előre, legalább 2 — 300.000 főnyi seregre van szüksége, amelynek kirakodása, élelmezése, kiegészítése és a készletek utánpótlása úgyszólván elképzelhetetlen. Nem is szólva a legnagyobb akadályról, arról, hogy a szárazföldi török haderő javarésze itt van összpontosítva. A bolgárok a Balkánháború idején szintén megkísérelték, hogy Gallipoli felé előnyomuljanak, azonban, mint tudjuk, a legnagyobb hősiesség dacára sem voltak képesek az erődökkel és földvárakkal megerősített szárazföldön előrejutni. Ez ma, amikor, ismételjük német vezetés alatt, az erődítések és mesterséges akadályok még kitűnőbbek, mint voltak azelőtt, teljesen lehetetlen. A Fekete-tengerre való behatolás pedig még akkor is a legnehezebb feladatok egyike, ha a szárazföldi akciónak megvolna az elképzelhetetlen sikere. Mert a Márvány-tengerből a Fekete-tengerbe csak az 1—2 kilométer szélességű Bzporuszon át lehet jutni. Ezt az utat pedig, ha másként nem, öreg hajók elsülyesztésével úgy el lehet zárni, hogy ellenséges flotta még hónapok munkája árán sem tudja szabaddá tenni. Attól tehát, amitől sokan tartanak, hogy az angol flotta bejuthat a Fekete-tengerbe és egyrészt terrorizálhatja a balkán államokat, elsősorban Romániát és Bulgáriát, másrészt szabad utat nyithat a tengeren Oroszországnak, amely most egészen el van zárva a külvilágtól, a legkevésbé kell tartani. És hogyha Anglia ennek ellenére heves akciót folytat a Dardanellák előtt, úgy ennek az említett politikai célokon kívül csak az az egyetlen stratégai oka lehet, hogy minél nagyobb török haderőt kössön le a Dardanellák védelmére és megakadályozza Enver pasát, hogy a mostaninál nagyobb haderőt küldhessen Egyiptom ellen. József főherceg táboréiban Duklai harctér, február hó. /Az Est kiküldött munkatársától/ A facsaró szagú sár kétoldalt széles fekete tarajban csap fel, amikor a kis sárga hintó elszáguld az utón. Benne a négy fehér ló mint négy hattyú repül a fekete országúton .. . József főherceg most négyesfogaton járja a harcteret. Négy fehér ló van befogva a hintájába, úgy látogatja a csapatokat. A mostani folytonos, lassan szivárgó harcok közepette, a négy fehér ló és gazdájuk, a jóságos, csendes beszédű, mosolygó vitéz herceg, aki eljön mindenüvé a kínos, nehéz szolgálatot tevő katonák közé a lövészárokba, pukkanó shrapnellek, röpködő golyók közé, cigarettát és nyalánkságot osztogat a legények között, maga tűzi fel a kitüntetéseket, néven szólítja régi katonáit,mint egy valóra vált népmese, úgy jelenik meg. A négy fehér ló messziről vágtat: már tudják, benne ül a főherceg, mellette a vezérkari főnök és a lovakat egy huszárfőhadnagy hajtja, a hegy dukál József főhercegnek. A főherceg hadsegédje, Dettrich Gyula huszárfőhadnagy nem adja ki kezéből a négy lovat ezeken a megviselt rossz utakon ... Négy fehér lován elhajtat a főherceg addig, amig lehet. A merre elhajt, a falvakban lévő tartalékok, vonatcsapatok, ut mellett álló ütegek mind rohanva sorakoznak és dübörgő éljen száll a vágtató négy fehér ló után. A mikor már nem megy tovább, a mikor már az után orosz shrapnellek hullanak, a főherceg kíséretével gyalog hág föl a hegytetőkre, lövészárkokba, megy völgyekbe, ágyúállásokhoz. Vannak a főhercegnek különösen kedves ezredei, a melyek vitézségéről, kitartásáról együtt vívott kemény harcokban meggyőződött. Ezekben az ezredekben már majd mindegyik katonával váltott néhány szót, a jobb figurákat, vagy azokat, akik kitüntették magukat, lefotografálta emlékbe. Nem is okoz olyan izgalmat, ha megjelenik, mint másutt a hadtestparancsnok személye, örülnek neki, minden arc kiderül, dörgő éljenzéssel fogadják, de úgy, mint egy megszokott kedves vendéget, akinek eljövetelére bármikor számítani lehet. Most a négy fehér ló Sz. községen át röpíti a sárga csétát. Leírhatatlan szemét, törmelék, kormos falak, a háború minden szennye és rendetlensége maradnak el kétfelől az út mentén. Elol érünk egy nagy batyu alatt görnyedő bakát. A főherceg megállítja, mit visz, hová megy. — Hát csak itt voltam a faluban bevásárolni, fenséges uram. Viszek szalonnát kávét, teát fel a fedezékbe .... . .. A főherceg egy ezüst forintost ad neki és tovább megyünk. Egyszerre csak a falu elhagyott utcáján jön egy orosz, sáros barna köpenyegében, hosszú puskájával a kezében. Mintha odahaza volna, úgy ballag a mi falunkban. A főherceg veszi észre először és csodálkozva mutat rá. Az orosz vidáman mosolyogva integet vissza. Bejött, hogy megadja magát, megmutatták neki, hol kell jelentkeznie és most nyugodtan bandukolt a falu főutcáján, mint a tehén, a mikor este maga hazatalál."* ... Egy domb mögött, a vágásban gyülekezik az üteg legénysége. A főherceg egy oláh tüzért fog kitüntetni. Néhány napja egy ágyú veszélyeztetve volt és a závárját elásták, hogy ha orosz kézbe kerülne, az ellenség ne használhassa. Az ágyút megmentették, de nem volt závárja. A tüzér most egy éjszaka felkerekedett, elmászott az orosz fedezékek közé, arra a helyre, ahol a závárt néhány napja elásta, kikaparta a szerszámot és elhozta. Ezért most a főherceg maga tűzi fel neki a nagy ezüstérmet. Az üteg legénysége glédiában áll az ágyuk előtt. Elöl a kis savószinű oláh. A főherceg beszéddel adja át a kitüntetést. Kerek szép kis beszédeket tud mondani József főherceg. Meg van benne az a képesség, amit Napóleon követelt a tábornokaitól, hogy jó szónokok legyenek. A magyar nyelvnek minden fordulatát és népies erejét ösztönszerűen természetesen bírja, sőt amennyire én megfigyelhettem, jobban beszél magyarul, mint németül. Ami természetes, hiszen magyar az anyanyelve. Környezetében mindenki igyekszik is magyarul tanulni. Vezérkari főnöke most vesz magyar leckéket Bárczy István dragonyosfőhadnagytól, aki békében miniszteri titkár... ... Az oláh tüzér meghatottan hallgatja a magyar beszédet, amiből egy szót sem ért. Tolmácsolják néki románul és ezt feleli rá ! — Bár még egyszer megtehetném. »át ... Háborított fensikon lövészárok. Elöl, hátul az ároktól néha egy-egy shrapnell fehér felhője fecskendezi alá a golyókat. Időnkint az oroszok idegesek lesznek és oktalan, bolond puskázás indul meg. A legénység kibújik a fedezékekből, leszáll kissé a lejtőn és a hegyoldal fedezete mellett sorakozik., Jön fel a főherceg kíséretével. A csapat ezredese is köztük van és idegesen morzsolja kezét: »Jaj, csak most ide ne lőjjenek! Jaj, csak most ne lőjjenek !... Nem igen lőttek. A sorakozott, csapat dörgő éljennel fogadta a főherceget és a front előtt feszesen állt egy őrmester. Szálas, nagy ember, rövidre nyírt, fekete szakállal. Látszik rajta, hogy tanult, ur. — Itt ágyudörgés, fegyverül, közepette — hangzik a főherceg csendes, meleg hangja — adom át önnek a kitüntetést, amelyet vészben és harcban becsülettel megérdemelt. Ő felségének különös öröme az a joga és kiváltsága, hogy vitéz katonáit kitüntetheti. Tekintsék ezt a király üdvözletének, amit általam küld ide a harctérre. Ön pedig, őrmester, viselje egészséggel az érmet és szolgáljon társainak példaadásul. Kemény, hármas éljenbe veszett az őrmester válasza, úgy hogy csak a közelállók érthették: — Csak kötelességemet teljesítettem, fenséges uram ! Ez a »kötelesség« pedig a következő volt. Egy unalmas estén felfegyverkezett az őrmester. Egyik kezébe egy oldal szalonnát, másik kezébe egy kenyeret fogott. Azzal átment az oroszokhoz. Integetett nekik, hogy ne jöjjenek. Mikor pedig ott volt a fedezéknél, szerbül hívni kezdte őket, jöjjenek át szalonnára, kenyérre. Az orosz tiszt puskát fogott és rálőtt, de elhibázta. Az őrmester revolverével leterítette a tisztet, mire az orosz fedezék legénysége, nagy marha szibériaiak, mint a csalogatott állatok, átjöttek a szalonna után, a patkányfogó őrmester után. Ez az őrmester különben civilben bírósági jegyző. Két fivére tartalékos főhadnagy a hadseregben, ő póttartalékos volt, azért vitte csak őrmesterségig. A főherceg rögtön intézkedett, hogy nevezzék ki zászlóssá. Azután végigjárta a főherceg a katonákat. Cigarettát osztogatott köztük, elbeszélgetett velük. Feltűnt neki egy zömök, barna, debreceni legény, akinek még a fedezékben is hegyesre volt pödörve a bajusza. Holott itten ugyancsak nem szokás tisztálkodni. Kiderült, hogy ez a legény a háború első napja óta szolgál és se meg nem sebesült, se pedig baja nem volt egy napig sem. — Aki a háború eleje óta végig szolgált és semmi baja sem volt, az megérdemli a kitüntetést. És felíratta kitüntetésre. Ezt az esetet úgy írom le, ahogy József főherceg mondta el nekem . — A minap áttelefonáltak az egyik hadosztálytól, hogy küldjünk egy nagy ezüstérmet. Kérdem, kinek , egy legénynek kellett, aki két sebbel hetek óta harcolt és nem ment orvoshoz, végül gyomorbajjal került a kórházba. "Magam vittem ki neki és adtam át a kórházban. Igénytelen, kis vézna ember. Az első golyó itt ment bar aki a csuklója fölött és szétzúzta a karcsontját. Az egyik szárcsont, azt mondja az orvos, darabokban 3. oldal