Az Est, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-03 / 62. szám

Szerda, március 3, MWMI—BWWWWW1IITWtlI■ III Ilim keskeny úton, a­hol a hajók úgyszól­ván csak libasorban vonulhatnak, az erődök védett helyzetben levő ütegei egymásután semmisíthetik vagy sért­hetik meg a hajókat, az aknák pedig olyan akadályt gördítenek a flotta útja elé, a­melyet nem lehet elhárí­tani, mert ott, a­hol folyton tüzelnek, sőt a­hol még a gyalogsági tűz is sike­resen érvényesül, az aknaszedők és aknarombolók nem érvényesülhetnek és az aknák felszedése vagy öreg hajók előreküldésével történő felrobbantása is teljesen lehetetlen. Gyors előre­­hatolás nem képzelhető, tehát a ha­jóknak éjnek idején is a tengerszoros­ban kell tartózkodniok. Ilyenkor azon­ban ki vannak téve tengeralatti hajók és torpedótámadásoknak is. Az olasz flotta, a­mely két év előtt, a tripoliszi háború idején behatolt a Dardanel­lákba, csak Magaráig jutott, azontúl meg sem kísérelte az előrenyomulást, jóllehet akkor még nem volt oly jól felszerelve a tengerszoros és az ola­szok az angolok titkos segítségére is számíthattak. A legbiztosabb sikert a száraz­földi támadás eredményezheti. Ha a félszigeten elég nagy haderőt tud Anglia partra szállítani, akkor hátból támadhatja a tengerszorost védő erődöket és szárazföld után juthat el Konstantináápolyba, illetve a szárazföldön teheti ártalmatlanná a szorost védő török szárazföldi és tengeri haderőt. Ahhoz azonban, hogy a szárazföldről nyomulhasson előre, legalább 2 — 300.000 főnyi seregre van szüksége, a­melynek kirakodása, élel­mezése, kiegészítése és a készletek utánpótlása úgyszólván elképzelhe­tetlen. Nem is szólva a legnagyobb aka­dályról, arról, hogy a szárazföldi török haderő javarésze itt van összponto­sítva. A bolgárok a Balkánháború idején szintén megkísérelték, hogy Gallipoli felé előnyomuljanak, azon­ban, mint tudjuk, a legnagyobb hő­siesség dacára sem voltak képesek az erődökkel és földvárakkal megerősí­tett szárazföldön előrejutni. Ez ma, a­mikor, ismételjük német vezetés alatt, az erődítések és mesterséges akadályok még kitűnőbbek, mint voltak azelőtt, teljesen lehetetlen. A Fekete-tengerre való behatolás pedig még akkor is a legnehezebb feladatok egyike, ha a szárazföldi akciónak megvolna az elképzelhetet­len sikere. Mer­t a Márvány-tengerből a Fekete-tengerbe csak az 1—2 kilo­méter szélességű B­zporus­zon át lehet jutni. Ezt az utat pedig, ha másként nem, öreg hajók elsülyesztésével úgy el lehet zárni, hogy ellenséges flotta még hónapok munkája árán sem tudja szabaddá tenni. Attól tehát, a­mitől sokan tartanak, hogy az angol flotta bejuthat a Fekete-ten­gerbe és egyrészt terrorizálhatja a balkán államokat, elsősorban Romá­niát és Bulgáriát, másrészt szabad utat nyithat a tengeren Oroszország­nak, a­mely most egészen el van zárva a külvilágtól, a legkevésbé kell tartani. És hogyha Anglia ennek ellenére heves akciót folytat a Dardanellák előtt, úgy ennek az említett politikai célokon kívül csak az az egyetlen stra­tégai oka lehet, hogy minél nagyobb török haderőt kössön le a Dardanellák védelmére és megakadályozza Enver pasát, hogy a mostaninál nagyobb had­erőt küldhessen Egyiptom ellen. József főherceg táboréiban Duklai harctér, február hó. /Az Est kiküldött munkatársától/ A facsaró szagú sár kétoldalt széles fekete tarajban csap fel, a­mikor a kis sárga hintó elszáguld az utón. Benne a négy fehér ló mint négy hattyú repül a fekete országúton .. . József főherceg most négyesfogaton járja a harcteret. Négy fehér ló van befogva a hin­tájába, úgy látogatja a csapatokat. A mostani folytonos, lassan szivárgó harcok közepette, a négy fehér ló és gazdájuk, a jóságos, csendes beszédű, mosolygó vitéz herceg, a­ki eljön mindenüvé a kínos, nehéz szol­gálatot tevő katonák közé a lövész­árokba, pukkanó shrapnellek, röp­ködő golyók közé, cigarettát és nyalánkságot osztogat a legények között, maga tűzi fel a kitünteté­seket, néven szólítja régi katonáit,­­mint egy valóra vált népmese, úgy jelenik meg. A négy fehér ló messziről vágtat: már tudják, benne ül a főherceg, mellette a vezérkari főnök és a lo­vakat egy huszárfőhadnagy hajtja, a hegy dukál József főhercegnek. A főherceg hadsegédje, Dettrich Gyula huszárfőhadnagy nem adja ki kezéből a négy lovat ezeken a megviselt rossz utakon ... Négy fehér lován elhajtat a fő­herceg addig, a­mig lehet. A merre elhajt, a falvakban lévő tartalékok, vonatcsapatok, ut mellett álló üte­gek mind rohanva sorakoznak és dübörgő éljen száll a vágtató négy fehér ló után. A mikor már nem megy tovább, a mikor már az után orosz shrapnellek hullanak, a fő­herceg kíséretével gyalog hág föl a hegytetőkre, lövészárkokba, megy völgyekbe, ágyúállásokhoz. Vannak a főhercegnek különösen kedves ezredei, a melyek vitézségé­ről, kitartásáról együtt vívott ke­mény harcokban meggyőződött. Ezekben az ezredekben már majd mindegyik katonával váltott néhány szót, a jobb figurákat, vagy azokat, a­kik kitüntették magukat, le­­fotografálta emlékbe. Nem is okoz olyan izgalmat, ha megjelenik, mint másutt a hadtestparancsnok sze­mélye, örülnek neki, minden arc kiderül, dörgő éljenzéssel fogadják, de úgy, mint egy megszokott kedves vendéget, a­kinek eljövetelére bár­mikor számítani lehet. Most a négy fehér ló Sz. községen át röpíti a sárga csétát. Leírhatatlan szemét, törmelék, kormos falak, a háború minden szennye és rendet­lensége maradnak el kétfelől az út mentén. Elol érünk egy nagy batyu alatt görnyedő bakát. A főherceg megállítja, mit visz, hová megy. — Hát csak itt voltam a faluban bevásárolni, fenséges uram. Viszek szalonnát kávét, teát fel a fede­zékbe .... . .. A főherceg egy ezüst forintost ad neki és tovább megyünk. Egy­szerre csak a falu elhagyott utcáján jön egy orosz, sáros barna köpe­nyegében, hosszú puskájával a ke­zében. Mintha odahaza volna, úgy ballag a mi falunkban. A főherceg veszi észre először és csodálkozva mutat rá. Az orosz vidáman moso­lyogva integet vissza. Bejött, hogy megadja magát, megmutatták neki, hol kell jelentkeznie és most nyugod­tan bandukolt a falu főutcáján, mint a tehén, a mikor este maga hazatalál."* ... Egy domb mögött, a vágásban gyülekezik az üteg legénysége. A fő­herceg egy oláh tüzért fog kitün­tetni. Néhány napja egy ágyú ve­szélyeztetve volt és a závárját el­ásták, hogy ha orosz kézbe kerülne, az ellenség ne használhassa. Az ágyút megmentették, de nem volt závárja. A tüzér most egy éjszaka felkerekedett, elmászott az orosz fedezékek közé, arra a helyre, a­hol a závárt néhány napja elásta, ki­kaparta a szerszámot és elhozta. Ezért most a főherceg maga tűzi fel neki a nagy ezüstérmet. Az üteg legénysége glédiában áll az ágyuk előtt. Elöl a kis savószinű oláh. A főherceg beszéddel adja át a kitüntetést. Kerek szép kis be­szédeket tud mondani József fő­herceg. Meg van benne az a képes­ség, a­mit Napóleon követelt a tá­bornokaitól, hogy jó szónokok le­gyenek. A magyar nyelvnek minden fordulatát és népies erejét ösztön­­szerűen természetesen bírja, sőt a­mennyire én megfigyelhettem, job­ban beszél magyarul, mint németül. A­mi természetes, hiszen magyar az anyanyelve. Környezetében min­denki igyekszik is magyarul tanulni. Vezérkari főnöke most vesz magyar leckéket Bárczy István dragonyos­­főhadnagytól, a­ki békében minisz­teri titkár... ... Az oláh tüzér meghatottan hallgatja a magyar beszédet, a­mi­ből egy szót sem ért. Tolmácsolják néki románul és ezt feleli rá ! — Bár még egyszer megtehetném. »át ... Háborított fensikon lövész­árok. Elöl, hátul az ároktól néha egy-egy shrapnell fehér felhője fecs­kendezi alá a golyókat. Időnkint az oroszok idegesek lesznek és okta­lan, bolond puskázás indul meg. A legénység kibújik a fedezékek­ből, leszáll kissé a lejtőn és a hegy­oldal fedezete mellett sorakozik., Jön fel a főherceg kíséretével. A csapat ezredese is köztük van és idegesen morzsolja kezét: »Jaj, csak most ide ne lőjjenek! Jaj, csak most ne lőjjenek !... Nem igen lőttek. A sorakozott, csapat dörgő éljennel fogadta a főherceget és a front előtt feszesen állt egy őrmester. Szálas, nagy em­ber, rövidre nyírt, fekete szakál­lal. Látszik rajta, hogy tanult, ur. — Itt ágyudörgés, fegyverül, kö­zepette — hangzik a főherceg csen­des, meleg hangja — adom át önnek a kitüntetést, a­melyet vészben és harcban becsülettel megérdemelt. Ő fel­ségének különös öröme az a joga és kiváltsága, hogy vitéz katonáit ki­tüntetheti. Tekintsék ezt a király üdvözletének, a­mit általam küld ide a­ harctérre. Ön pedig, őrmester, vi­selje egészséggel az érmet és szolgáljon társainak példaadásul. Kemény, hármas éljenbe veszett az őrmester válasza, úgy hogy csak a közelállók érthették: — Csak kötelességemet teljesítet­tem, fenséges uram ! Ez a »kötelesség« pedig a követ­­kező volt. Egy unalmas estén fel­­fegyverkezett az őrmester. Egyik kezébe egy oldal szalonnát, másik kezébe egy kenyeret fogott. Azzal átment az oroszokhoz. Integetett nekik, hogy ne jöjjenek. Mikor pe­dig ott volt a fedezéknél, szerbül hívni kezdte őket, jöjjenek át sza­lonnára, kenyérre. Az orosz tiszt puskát fogott és rálőtt, de elhibázta. Az őrmester revolverével leterítette a tisztet, mire az orosz fedezék le­génysége, nagy marha szibériaiak, mint a csalogatott állatok, átjöt­tek a szalonna után, a patkányfogó őrmester után. Ez az őrmester különben civilben bírósági jegyző. Két fivére tartalékos főhadnagy a hadseregben, ő pót­­tartalékos volt, azért vitte csak őr­­m­esterségig. A főherceg rögtön in­tézkedett, hogy nevezzék ki zász­lóssá. Azután végigjárta a főherceg a katonákat. Cigarettát osztogatott köztük, elbeszélgetett velük. Fel­tűnt neki egy zömök, barna, deb­receni legény, a­kinek még a fede­zékben is hegyesre volt pödörve a bajusza. Holott itten ugyancsak nem szokás tisztálkodni. Kiderült, hogy ez a legény a háború első napja óta szolgál és se meg nem sebesült, se pedig baja nem volt egy napig sem. — A­ki a háború eleje óta végig szolgált és semmi baja sem volt, az megérdemli a kitüntetést. És felíratta kitüntetésre. Ezt az esetet úgy írom le, a­hogy József főherceg mondta el nekem . — A minap áttelefonáltak­­ az egyik hadosztálytól, hogy küldjünk egy nagy ezüstérmet. Kérdem, ki­nek , egy legénynek kellett, a­ki két sebbel hetek óta harcolt és nem ment orvoshoz, végül gyomor­bajjal került a kórházba. "Magam vittem ki neki és adtam át a kór­házban. Igénytelen, kis vézna em­ber. Az első golyó itt ment ba­r­ aki a csuklója fölött és szétzúzta a karcsontját. Az egyik szárcsont, azt mondja az orvos, darabokban 3. oldal

Next