Az Est, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-08 / 67. szám

c. olda macskák, vagy nevezzük akárhogy a rudakhoz erősített csont- és bőr­­halmazt, mondom, hogy ezek valami hatással lehetnének a kocsik terv­szerű mozgatására. Sokkal inkább hiszem, hogy az őrmester káromko­dása, a kocsis fohásza, az ostor pat­togása és a mi idegeink megőrlődé­­sébő­l keletkező villamos energia moz­gatja előre a járműveket és az eléjük fogott lovakat. Mintha nem volna elég akadály a félméteres sár, még ilyen nagy csomó nyers lóbőr, ropogó csont is van a kocsi előtt, hogyan menjünk hát előre ? Úgy látszik, a lovak is ezen töprengenek, mikor Indítás helyett negédesen egymás fejére hajtják nyakukat. Kettőjük­nek együttvéve egypár szemük van, de viszont éveik száma megüti a fél-­­ százat. S míg egy tartalékos trón­­hadnagynál huszonöt esztendő a leg­szebb legénykor, a lovak ezt az időt rendes körülmények közt már a nyerges kirakatában élik meg, mint bőrműtárgy és egyebek. No, aztán a kocsis, ő is csak hozzá­tartozik a járműhöz ! Életkora 16 és 70 év közt váltakozik, ruhája hazai zsinóros szűk nadrág, bőrmellény, vá­rosi kiskabát és oláh szőrsüveg szín­padi keverékéből áll. A mellett agya­rában mindig ott a pipa s hívják bár Sándor öcsémnek, János bátyám­nak, vagy Pista bácsinak, — kora szerint — mindig okosabb, mint a földkerekség többi halandói, a kik körülötte élnek. Mikor helységben táborozunk, első útja a korcsmába vezet, lova szőréből egy afrikai szá­mum pora dől és levelei mindig így kezdődnek : »A . .. harctérről. ..« és félül okvetlenül a meg van írva, mi­lyen nagy és halálos veszedelemben forognak állandóan. A­kik harminc kilométerrel előttük, rajvonalba fej­lődve, tényleg halálos veszedelem­ben vannak, korántsem tudják a helyzetet olyan meggyőzően ecse­telni, mint ezek a front mögötti ci­vilek. Hát ez az a társaság, melylyel ne­kem előre kell jutnom naponta átlag húsz kilométerrel. Indulás reggel hét órakor, Sie, Wachtmeister, aber alles soll gestellt sein ! Igenis, hadnagy úr, tehát ébresztő négy órakor, mer­t Úgyis lesz félhat, mire felhaszmálód­­nak, megetetik a lovakat és tetszik nekik kisétálni a kocsihoz. Van fél­nyolc, mire tényleg indulhatunk, gyű, hajrá, gyahá, hahó , de az első kocsi nem indul. — Előre, te gazember ! — Nem indít, hadnagy úr, nem indít ! — mondja kétségbeesett po­fával az illető s lazsnakolja a lova­kat. Pedig nem az a baj, első pilla­natra lehet látni; a lovak azért nem indulnak, mert a sok ostorozás és rángatás csökönyössé tette őket; ellenben a kocsi azért nem tud meg­mozdulni, mert a kereke az éjszaka befagyott a sárba s a lókötő kocsis lusta volt kiemelni a fagyott rögből, pedig meg volt parancsolva. — Szállj le, emeld ki! — Egy boxer az őrmestertől és a kocsi már megy is. Jön a második, a harmadik már trappol, a negyedik galoppot, elől az első megijed, ő már egyenesen ver­senygaloppot szuggerál vén macs­káiba. Orditás, sipolás, hohó, hab­, lépés, ki parancsolta, hogy trapp, te istenátka te, ne tessék haragudni Jürer úr, azt hittem, nem árt egy kicsit a lovacskáknak. Ne gyerünk tovább, induljon a többi is, mi van magával, maga öreg ott a hatodik kocsinál, gyerünk, gyerünk ! Nem megy ez a nyerges, pedig a másik nagyszerűen huzna, gyi, gyi ! De a lovak nem mennek, egy melankólikus kis szürke s egy elkeseredett pej, olyan hosszú lábakkal, mintha eme­letről nézne le. A pej ráhajtja fejét a szürke nyakára és eszeágában sincs megmozdulni, az öreg ostorozza a szürkét, a­mely huzna is, de egyedül nem bírja a kocsit és a vén szamár a bakon nem veszi észre, hogy a per a hibás. Szegény szürke kínlódik, aztán a hátsó két lábára áll, majd lezuhan és a kocsi mégse megy. — Az Isten verje meg a fajtáját! — dörmögi Pista bácsi és lemon­dóan ereszti le gyilkos ostorát. — Leszállói, vezetni ! Dörmögve leszáll, a ló fejéhez áll, kezdi cibálni a zablát, no, hálisten­­nek. Alig tesz öt lépést, otthagyja a zablát és fel akar ülni, a lovak azonban megállnak, a legmélyebb kátyúban. Megint káromkodás, te vén szamár, te, az embert elfogja a méreg, jobb nem odanézni. Lássuk inkább a többi kocsit ! Itt sem sok­kal örvendetesebb az indulás, egy tucat istráng kiszakadt, két rúd el­tört, a legtöbb kocsit úgy kell tolni, lovastul, mert másképp nem megy előre. Suhog a nádpálca, öreg nagy­apákon vágok végig, de muszáj, nem megy másképp , ezek az emberek érzéketlenek minden jó szó, minden tanítás és szidalom­ iránt, csak a verés segít. Már fél kilenc és egy ko­csis még csak most jön a két lová­val. Hol voltál ? Kérem alásan, messzi a kvártély, sunyit alázatosan, de látszik, hogy egész éjjel ivott és most elaludta az időt. Muszáj ló­hátról nyakonvágni , ki leszel kötve, részeg disznó; igenis hadnagy úr, gyű,­gyűl Nincs emberi ideg, a mely kibírja a további indítást, én majd előre­megyek,Wachtmeister, sie bleiben zu­letzt, jawohl, Herr Leutnant. — Anschliessen, felzárkózni, ne aludjatok, az Isten szerelméért, em­berek ! — Gyű, k­ohá ! — és belecsapnak ostorukkal a gebékbe, megint pokoli zűrzavar, összevisszaság, egyik jobbra, másik balra hajt, belefordulnak az árokba, egymásba hajtanak és aztán megáll az egész társaság. Gyorsan előre, mi baj, miért álltok ? — Elől megálltak — mutatnak előre mind. Csakugyan, elől két kocsi megy, de a harmadik áll. No, mi az ? Hát pipára gyújt a Pista bácsi, a gyufa nedves, a szél is fúj, nem akar égni, verje meg az Isten, már tudniillik a pipát, hát közben meg­álltak a lovak és megállt a har­madik kocsi mögött pont száznegy­venhét. — Hajtasz rögtön előre ! — Hát jó, jó, na, gyű, gyű, ismét nem indul, nem fog indulni megint egy se, kezdődik újra az egész komé­dia, mind e miatt a rossz pipa miatt és még fejbe sem lehet vágni Pista bácsit, mert ponyva van a kocsija fölött és alája bujt. Közben egy más trénkolom­ utolért, a kocsik össze­keverednek, ki tudja, nem mennek-e az idegen kolonnái a mieink, hi­szen olyan korlátoltak, hogy azt sem tudják, hova tartoznak. Rettenetes ez, kinek vannak hozzá idegei, gye­rünk inkább előre, az utat rekognosz­­cirozni, mert hallom, nagyon rossz és biztosan elakadunk. Gyű, há, gyű, ordítanak és csattognak mögöttem, egy reccsenés, ez biztosan a Pista bácsi kocsirudja ... Uram, atyám, teremtő jó Istenem, miért is lettem trén ? ~rd.— Az angolost nem várnak gyors siker a Dardanelláknál Rotterdam, március ] (Az Est rendes tudósítójának ávirata Az az optimizmus, a­melylyel az angol lapok és az angol közvélemén­y Dardanellák elleni akciót a bombázás első napjaiban kisérte, már eltűn Az angol lapok most egymásután hangoztatják, hogy ez az akció nem­ feladatot ró az egyesült flottára. A Daily News például ezeket írja : Az az első öt mértföld, a­melyet a Dardanellákba behatoló flottána meg kell tennie, igen veszedelmes út. Minden hajó, a méh Kephezböl a Nagara fok felé merészkedik, a hét legnehezeb török üteg támadásának van kitéve. A Dardanella e része azonkívül a legsűrűbben van telehintve aknákkal. Itt s­e­m a körülmények között sem várható gyors siker. Tan­­y Rotterdam, már­cius | Az Est rendes tudósítójának távirati A londoni jelentések szerint a szövetséges flotta Gallipoli fé szigeten a tengerszoros előtt egy megfigyelő állomást elpusztított. A fran­cia hadihajók tovább bombázták a Boc­air-erődöt és a Kaacs hidat elpusztították. Más hajók bombázták az Adramiti-öblöt , állítólag több ágyút megsemmisítettek. (Az Adramiti-öböl a Dardanelláktól délre Kisázsia egyik öble, szembe Mytilene szigetével.) Van Dy Egy szemtanú a Dardanellák bombázásáról Berlin, március 7. (Az Est jelentései A B. Z. am Mittag alkalmi tudó­sítója, a­ki jelen volt a Dardanellák­nak az ellenséges hadihajók részéről történt legutóbbi bombáztatásánál, azt jelenti, hogy a hadihajók akciója teljesen negatív eredménynyel járt. A török ütegek teljesen sértetlenek maradtak és emberélet sem esett áldozatul. Az angol és francia hadi­hajók nem tudják megtalálni a török ütegek állásait és a bombázás ilyen­formán csupán a környék polgári la­kossága körében okozott nagy nyug­talanságot. A hangulat változatlanul bizakodó. Bécs, március 7. (Az Est jelentése) Milánóból jelentik. Az Italia című lap haditudósítója jelenti, hogy az angol és francia flotta naponként átlag háromezer lövést adott le a Dar­danellák régi erődeire. Ezek közül körülbelül tizenöt találta el a cé pontot. A törökök ütegei már nin­csenek többé benn az erődökben , ezért a nagy ágyúzás ellenére sem szenvednek veszteséget. A török ü­t­gek átlag száz lövést tesznek napon­ként a hadihajókra. A levelező az hiszi, hogy a Dardanellák forszíri­zása teljesen lehetetlen. A török­ a tengerszoros mindkét partján nag csapatokat koncentráltak és nem­ tüzérséget állítottak fel. (Zeit.) Nagy francia kitüntetés French tábornoknak Rotterdam, március 7. (Az Est rendes tudósítójának távirata) Delacroix tábornok e hó 4-én adta át French angol főparancsnoknak a katonai érmet. French az egyetlen angol, a­ki eddig ezt a francia kitün­tetést megkapta. Kívüle még csak egy külföldi, Albert belga király ré­szesült ebben a kitüntetésben. De­lacroix beszédet intézett az angol hadvezérhez, dicsérte az angolok vitézségét és kitartását és ama meg­győződésének adott kifejezést, hogy a szövetségesek győzni fognak. French válaszában természetesen a franciák hősiességét dicsérte. — Büszke vagyok arra, — úgy­mond —­ hogy a franciák oldalt harcolhatok és biztos vagyok a győz­­emben. Delacroix ezután a becsülettel nagykeresztjét nyújtotta át Wi­cohs tábornoknak, az indiai csapat­ vezérének, továbbá Allenby és Pi­­teney tábornokoknak. Tan­k% Hétfő, március 8 Oroszországnak nincs egyezség Konstantinápolyra Milano, március­­Az Est tudósítójátó­l quirináli orosz követ attasés kijelentette, hogy Oroszorszé és szövetségesei k­özött nini egyezség Konstantinápoly­­s vendő birtokára vonatkozólag Rövid idő múlva Midiánál oros haderőket hajóznak ki, hogy francia és angol csapatokat Kon­stantinápoly ellen való útjukba megelőzzék. Kigyulladt angol cirkáló Rotterdam, március­­Az Est rendes tudósítójának távirat A londoni lapok csak most ismer be, hogy a Kent angol cirl , a Falkland-szigeteknél tivott te­geri csatában majdnem a levegő röpült. A hajó gránát-rakománya felro­hant, a cirkáló kigyulladt és a tűz csak nehezen lehetett eloltani. T. 1

Next