Az Est, 1915. április (6. évfolyam, 91-119. szám)
1915-04-03 / 93. szám
4. oldal Hős Árvai Imre Kárpáti harctér, március hónap. (Az Est kiküldött munkatársától) Megírtam jó múltkor Árvai Imre kitüntetésének történetét. Árvai Imre megsebesült a lövészárokban, golyót kapott a karjába. Maga kötözte be, benn is mutatta orvosnak , tovább rakta a lövészárkot és tette a szolgálatot négy hétig. Aztán kapott még egy golyót a combjába. Ezt már egyáltalán föl se vette, még az éjszakán, hogy a comblövés érte, kimászott járőrbe négy társával. Meghalt, vagy valahai rosszat evett, hasmenésbe esett aztán, nem evett többé és ezzel már jelentkezett a kórházban. Mikor itt az orvosok látták két helyen eltört karsincsontját, megtalálták a golyót a combjában, nagy álmélkodással beszélték mindenütt ezt a bihari legényt, aki ilyen sebekkel hetekig harcolt még tovább. Kitüntetésre terjesztették föl és József főherceg, a hadtestparancsnok maga szállt ki a kórházba és föltűzte Árvai Imre ingére az ezüst érmet. Mikor a főherceg kiment a teremből, az utolsó tiszt is eltűnt mögötte az ajtóban és a sebesültek szeméből, akik fölültek volt az ágyukban, kialudt a figyelő kapták és visszavackolódtak feküdni, a gyógyszerész meg Árvai Imre közt a következő párbeszéd folyt le: — No Árvai Imre, tudod-e, ki volt ez ? — Valami nagy kapitány ...—Ez József főherceg volt.Tudod-e, kicsoda József főherceg ? — A király öcscse. — Örülsz-e ennek az ezüstpénznek ? Majd a faluban mutogathatod. — Nem leszek azért én más ember, mint aki voltam. — De a tizenöt koronának csak örülsz, ami vele jár ? — Lealább lesz az édesanyámnak, úgy se tudom, hogy élt szegény, mióta hazulról eljöttem ! — Aztán mondd, miért nem jöttél le a lövészárokból, mikor megsebesültél. Nem fájt, tovább akartál harcolni ? — Nem fájt nagyon, de meg megszoktam a bajtársakat,hát velek akartam maradni, kijárni velük patrullba. — A ma délutáni transzporttal elmegysz innen, Árvai Imre, hazavisznek. — Akkor tessék már adni nekem tisztát. Megint szennyes lett a ruhám, ne kerüljek így haza, szennyes ruhában.* ... Ha ma a lövészárokba látogatunk, senki se kérdezi többé, mikor lesz vége a háborúnak. Még két hónapja legendák és terminusok keringtek róla; a harctér minden környékének megvolt a maga jóslata, értesülése, amely egyszerre elterjedt és a miben sziklaszilárdan hittek. Népies külpolitikai kombinációk ragadtak emberről-emberre az árokban, és mikor a dátum elmúlt, senkinek se jutott eszébe ezért a tapasztalt csalódásért az új dátumban kételkedni. Ma már csak a trének és a törzsek tisztiszolgái beszélnek róla, mikor lesz vége a háborúnak. A fronton küzdő emberek számára a háború ma már állapot, ami természetes, és örök ; annak az embernek, aki most a lövészárokban guggol, a háborúnak nem lesz vége, mert mikor ő onnan eljön, már nem az az ember többé. A lövészárok és az erdőmélye puskás lakójának a háború az ő földmivelése és ipara és a Vérfeld a föld, amit ügyeim és gondozni és bejárni kell és haza onnan, a polgáréletbe nem ezek az emberek jönnek, hanem mások, a régi polgárok. Odakünn most nem bevonult, mozgósított földmivelők, iparosok és hivatalnokok feküsznek, hanem katonák. Ez a változás mostanában fejeződött be bennük, körülbelül két hónapja lett általános. A régi lelkük, a régi ember elsülyedt az alatt a nagy tömeg erős, új benyomás alatt, amelyek egymás után hullottak rájuk, míg a régi ember fölött egy másiknak építettek lakólelket. Az első, a régi alszik merev álmot és néha-néha földereng álmából. Elmennek például egy szőlő mellett és akkor odaszól egy katona a másiknak: — Nézzed komám, milyen hoszszúra eresztik itt a szőlő kocsányát, nem jó ez pedig . .. Vagy szakértő szemmel bírálják a földet és morzsolgatják kezükben a göröngyöt, amit fölvettek ... Ilyenkor talán meglátják egy percre a családjukat, az otthonukat, az istállót és a hazai gondokat. De világossá se válik ez az emlék, máris visszasülyed. Más emberek lettek most; egyetlen érdekük az a »Kate 614«, az az erdős domb előttük, amit új és új támadással addig kell akarni, amíg beveszik, vagy az a tisztás, ami előttük fekszik és amit hipnotizáló, feszült vigyázattal figyelni kell, mit akarnak, mire készülnek az oroszok. Ez most a munkájuk, létük egyetlen célja, és a mint otthon aratás idején emberfölötti munkabírásra, erőfeszítésre képesek, ha muszáj, úgy ebben az aratásban is, amit most vállaltak, minden lehetetlenre képesek. Fáradság, fájdalom, veszedelem nincs többé. Az az élet, amit nekik csináltak, hogy enni-inni kapnak, ami okvetlen szükséges, megkapják, minden pillanatukról, minden mozdulatukról egy felsőbb akarat intézkedik, amit nem ismernek, amihez semmi közük: egy álomba, hipnózisba sülyesztette őket, amelyben fáradsághoz, fájdalomhoz, veszedelemhez fokozatosan úgy hozzászoktak, hogy most már nem éreznek oly világosan, mint emberkorukban, nem látnak maguk előtt mást, mint a görcsösen kitűzött közvetlen célt és a munkát, amit a társakkal együtt, velük virtusban támogatva egymást, elérniük kell. Eljönni innen rosszul esik. A léleknek fáj teljesen állapotot cserélni, az embernek nagy kin lelket cserélni, ellene a lélek kézzel-lábbal tiltakozik. Innen van, hogy sok sebesült nem szívesen hagyja ott a bajtársakat és megy haza a családjához, és még az is, aki örül neki, hogy most pihenhet és tiszta lehet és feleségével lehet, az első néhány héten visszavágyik a társak közé, mindig arra gondol, mit csinálnak most a többiek, akiket otthagyott és csak hetek múlva ébred annyira föl a katonás varázslatból, hogy megint a régi lesz. Ez az állapot az, amelyben kilopták az emberek lelkét, amelyben veszedelmet és fájdalmat majdnem korlátlanul viselnek, amelyben a hősök születnek. A háború pedig főleg, mindenekfölött a pszichológia alkalmazott mestersége; minden egyébnél nagyobb szerepe van benne a jól megőrzött, pillanatokra eltalált lelkiekkel való művészetnek. Méri Fái. Új ausztráliai csapatszállítmány Európába London, április 2. Ausztráliából újabb 10.000 főnyi csapatot indítottak a nyugati harctérre. Ezzel együtt az ausztráliai segítség eddig 60.000 főre rúg. Róma, április 2. A Dardanellák ostromáról ezeket jelentik: Azok a hajók, amelyek a Sarosi-öböl felől tüzeltek a Dardanellák legszűkebb részén levő erődök ellen, legutóbb 92 lövést tettek és a nélkül hogy bombázásuk eredményéről meggyőződést szereztek volna, elhajóztak. Robeck tengernagy, aki Carden viceadmirálistól a parancsnokságot átvette, a Suffren-ről vezényelte az operációkat. A flotta most nagyon óvatosan dolgozik. A hajók ferde szögben sorakoznak egymás mögött és a leadott falvak után valamenynyien megfutnak, hogy a török ütegek találási biztonságát zavarják. A Dardanellák ostroma Fária, április 2. (Rómán át) A Havas-ügynökség hivatalos kommünikéje szerint a Kilid Bohr és a Dardanosz erődökben az ostromló hajók kisebb-nagyobb károkat okoztak és állítólag sikerült elhallgattatniuk az ezenkicsi ütegeket. Kidrági fia a cukrot — Az Est tudósítójától —Már több mint egy hónap óta általános a panasz, hogy a háztartáshoz való cukor is erősen megdrágult, sőt alig lehet kapni. E két baj közül az utóbbi volt a nagyobbik, mert ezzel járt a halmozás, üzérkedés, visszaélés és áruuzsora, szóval az ilyen élelmiszer-mizériák elmaradhatatlan kisérő jelenségei. Ok nélkül elhíresztelték, hogy fogytán a cukor s a fűszeresnél egy koronára, meg egy korona négy fillérre szöktették fel az árat. ■ A közönség beugrott ennek a mesterségesen kieszelt hírnek, cukorpánik lett s ugyanaz történt, ami annak idején a váltópénzzel, hogy a nagyközönség véka alatt gyűjtögette, amíg meg nem győzték róla, hogy van elég. Látva ezt a kereskedők, mindenféleképpen kihasználták a helyzetet. A nagykereskedő keveset adott a kicsinek, a kiskereskedő pedig nem lehetett olyan előzékeny vevőivel szemben, mint békeidőben. Koronánál nem kért többet érte, de volt olyan kiskereskedő, aki egy kiló cukrot csak úgy adott, ha a vevő teát is vásárolt hozzá vagy más ilyen, éppen nem szezonszerű cikket. Az illetékes hatóságok végre megsokalták a panaszt és tegnap a főváros olyan értelmű kommünikét bocsátott ki, hogy nem fogja tűrni a cukor árának folytonos emelését és felvilágosítja és utasítja a vásárhatóságokat, hogy 95 fillérnél állítsák meg a cukor árát. A szándék igen helyes, de bajos a kivitel, mert a főváros nem jó helyen fogta meg a dolgot. A vásárfelügyelő, vagy a rendőrközeg csak a kicsinybeni eladást ellenőrzi és csak az utolsó két manipulációját látja. Hogy azonban a cukor valódi értékétől az eladási árig miféle nyerészkedések vannak, arról a vásárbiztosnak, meg a rendőrnek fogalma sincs, oda az ő kezük el nem ér. A kiskereskedő nagyon könnyen kivágja magát. Budapesten talán egy fűszeres sem akad, aki számlákkal ne tudná igazolni, hogy a cukor kilóját 93, 94, sőt 91% fillérért is vásárolja. A nagykereskedő neki ennyiért adja, a cukorkarteltől pedig nem vásárolhat, mert az a detailistának nem ad, illetve csak egy vagyont ad. Marad tehát a fűszeresnek egy, legfeljebb két korona haszna egy métermázsa cukron. Ezért kell elszállittatnia, raktáron tartania, száz vagy kétszáz stanicliba csomagolnia lakbért fizetni, segédet tartani s ami ezen felül marad az az övé. Látnivaló tehát, hogy a krajzlerárás az árdrágításban nem, vagy legalább nem egyedül a hibás, ami viszont korántsem azt jelenti, hogy cukrot gyűjthet jobb időkre vagy tea gyertya és szappanvásárlás feltételéhez fűzheti a cukoreladást. A nagykereskedő a karteltől 90,5 koronáért kapja a cukor métermázsáját. Ő már sokkal többet nyer, mint a kisember, pedig kevesebb babrája van a portékával. Ebből mátel-lehetne csípni valamit a közönség javára. Ez annál is inkább indokolt lenne, mert békeidőben korántsem keresett ennyit az engrosista. De mi mindez ahhoz a nyereséghez képest amivel a hatalmas cukorkartel dicsekedhetnék, ha ugyan elég botor volna ezzel dicsekedni. Ismételten leszögezzük azt a tényt, ami elvitathatatlan és gyakorlatban mindig kimutatható, hogy : a kraszleros 2 fillért, a nagykereskedő 4 fillért nyer, ellenben a cukorkartel ennél sokkal többet keres a cukron. A főváros tehát, amikor a cukor árát limitálni akarja," forduljon a legnagyobb erélylyel e három közül ahhoz a forráshoz, amelyik a legkönnyebben engedhet néhány filért a hasznából és akkor nem lesz annyi zavar az agyonzaklatott kiskereskedő és a közönség között. Szombat, április 3- Szanatórium és uzgyony-Admin« intézet Vécsei, Leonnering | iljiseftb ^kényelem. lapunk fiókkiadóhivatala vf#2., Wipplingerstrasse 29., elfogad előfizetéseket és a megrendelt példányokat még a megjelenés napján kézbesítheti. Előfizetési ára: 1 hónapra 2 K, 3 hóra 5.50 K. Telefon 13568