Az Est, 1915. április (6. évfolyam, 91-119. szám)
1915-04-26 / 115. szám
Hétfő, április 26. Bombák a belforti arzenálra Genf, április 35. (Az lift kiküldött munkatársának távirata) Ma reggel Belfortból egy argentínai származású pilóta érkezett ide, aki a Belfort ellen intézett aviatikus támadásról a következőket mondotta el: — A múlt szombaton délelőtt tíz óra táján egy német aeroplán jelent meg Belfort felett. A franciák tudták, hogy a repülőgépen Vasnier ül, egy franciaországi származású avialikus, aki Németországban nőtt fel és most a német hadseregben szolgál. Vasnier kitűnően ismeri a helyi viszonyokat és e miatt támadásától a belforti helyőrség már régóta tartott. Vasnier valóban a legkitűnőbb célpontot választotta ki, négy bombát dobott az arxendana, amelynek balszárnyát két bomba rombadöntötte. Egy harmadik bomba az arzenál hátsó részében kilyukasztotta egy épületnek a tetejét, a negyedik bomba pedig felrobbantotta az arzenál löporvasárát. A lőporraktár felrobbanása alkalmával két katona, aki az épület mellett őrt állott, azonnal meghalt; az életét veszítette egy negyvenkét éves urinő is, aki a lőporraktár közelében az utcán járt; őt a lehulló tégladarabok és épületrészek ütötték agyon. A három áldozaton kívül tíz ember súlyosan, három pedig könynyebben megsebesült. Másnap, vasárnap Vasnier ismét támadást intézett a franciák ellen, ezúttal Montbéliard ellen, ahol egy hatalmas muníciógyár működik. Itt egy bomba a gyárhoz vivő vasúti sínpárul szétrombolta. A belfordi helyőrség parancsnoka plakátokon kihirdette, hogy ötezer frank jutalmat kap, aki Vasasért lelövi. Vészi Margit. Miért nem lehet bevenni a Dardanellákat? Az Est számára írta: Mirtl Ferenc tengernagy Oly időket élünk, amikor látszólag minden logikát halomra döntenek a tények : Anglia, a fehér faj uralmának előharcosa, most Japánnal szövetkezik. És a Dardanellák ? A hihetetlen dolgok felett sem szabad most csodálkoznunk : 1878- ban egy hatalmas angol flotta Konstantinápoly előtt horgonyzott s a már erősen megtépázott orosz seregnek San Stefanónál odakiáltotta: »Eddig és ne tovább!« És ma ? Ugyanaz az Anglia hajóit feláldozza, hogy Oroszország számára meghódítsa Konstantinápolyt . Addig, míg a törökök a hadviselő államok sorába nem léptek, egy angol tengerész-misszió vezette a török haditengerészet ügyeit; a misszió így abba a helyzetbe jutott, hogy Törökország tengeri haderejéről ugyanolyan pontos értesülése volt, mint maguknak az illetékes török köröknek. A Dardanellákban egy üteget nem lehetett úgy elhelyezni, hogy arról az angolok ne legyenek elég pontosan informálva. S ezt megtudhatták a nélkül is, hogy a hivatalos utat megkerülve szerezzenek róla tudomást. A misszió tagjairól egyáltalában nincsen okunk feltételezni azt, hogy a tudomásukra jutott dolgok titokban tartását becsületbeli kötelességüknek tekintenék. Nem hihetjük ezt egy olyan tengerész-miszszió tagjairól, mely addig, amíg a török tengerészet ügyeit intézte, minden erejét arra fordította, hogy a török flotta fejlődését minél jobban megakasssza. Ami tehát a Dardanellák ellenállási képességét illeti, kétségtelen, hogy addig az ideig, amíg az angol tengerészeti misszió működött, az angol admiralitás mindent jól tudott. Az entente hatalmasnak tehát, ha olyan nagy vágyat éreztek, hogy a Dardanellákat és Konstantinápolyt Oroszország számára meghódítsák, a hadüzenettel nem volt szabad sokáig habozniuk, mert attól kezdve, hogy a német befolyás érvényesülni kezdett, kétségtelen, hogy a Dardanellákban oly dolgok történtek, amikről az angol admiralitás már nem tudhatott. Az operációk megkezdése tehát sürgős volt, hogy Törökországnak ne maradjon idejemeglepetéseket készíteni elő, amelyekkel most az operációk kudarcát magyarázzák. Ha Törökországnak nem lett volna erre kellő ideje, úgy Angliára nézve most csak az volna a kérdéses, hogy a Dardanellák bevétele, tengeri háború útján mily áldozatok árán lehetséges ? A Dardanellák forszírozásánál, legmodernebb csatahajókból összeállított flottát véve a számítás alapjául, feltételezhetjük, hogy a nagy kaliberű hajóágyúk, különösen abban az esetben, ha a tüzérségi harcot nagy távolságra vívják, az esetben, ha az erődök régebbi típusú erődágyukkal volnának felszerelve, ezekkel szemben biztos fölényt jelentenének. Ily esetben az öbölbe csak annyi hajónak kellene behatolni, amennyi az erődütegekkel szemben a hajóágyuk fölényét biztosíthatná. Ha azonban a támadó flottának oly távolságokra kell küzdeni, amely az erődütegeknek megadja a módot, hogy kellő hatással tüzelhessenek, úgy az erődütegek stabil helyzetüknél fogva kétségtelen előnyhöz jutnak. Az erődütegek tüzének ellensúlyozására több hajót kell csatasorba állítani, s miután az operációs terület a Dardanellákban meglehetősen szűk, a hajók manőverképessége szenved, a hajók csak egymás mögött foglalhatnak állást s egymás tüzelését is befolyásolják. Tüzérségi fölényről itt szó sem lehet, mert a tűsokai itt minél több, annál kevesebb, mert minél több a hajó, annál kevesebbet tud mozogni, annál kevesebb akciót tud kifejteni. Egy pillantás a Dardanellák térképére mutatja, hogy a hajótüzérségnek fölényt csak a bejáratnál fekvő Sedil Bahr és Kum Kaleh erődökkel szemben biztosít a tenger. Kephes magasságában a helyzet alaposan megváltozik, mert a tengerszoros annyira szűkül, hogy Kilid Bahr és Csanak Kalesi erődök vonalában az ellenséges flotta kényszerítve van hosszú kóleiméba oszolva folytatni az útját s még csak ezután következik a tengerszoros legveszedelmesebb része, Bokali és Nagara között. Ezen a helyen a parti ütegek minden lövése meglehetős biztossággal számíthat arra, hogy találat lesz, s ezen a vidéken a védők a legszebb reménységgel eltelve számíthatnak a vízalatti védőfegyverekre , a tengeri aknákra és a torpedókra. A támadó flotta tehát elkészülhetne arra, hogy hajóinak jó részét az utón elveszti s a megmaradt és kétségtelenül sérüléseket szenvedett részszel a behatolás kierőszakolása után a sértetlen és ereje teljében lévő török flottával felvegye a küzdelmet. Feltéve hogy a támadó flotta még a török flotta ellen is sikerrel operálna, úgy a tengerészeti harcot túlélő hajók a Márványtengerbe, Konstantinápoly elé juthatnának. És mi történnék aztán ? Egy flotta, amely nagy és véres tengeri csatákat állt ki, s amely ezekben lövedék-és fűtőanyagának nagy részét felhasználta, élelmiszerkészletét elfogyasztotta, benn van a Márvány-tengerben, ahová a szállítóhajók ismét csak a Dardanellákon át juthatnak, pedig ezeket útjukban egy pár kisebb kaliberű ágyú is könnyű szerrel elpusztíthatja. A behatolt flottáról bátran elmondhatnék, hogy benn van az egérfogóban, ahonnan, amíg tud, gyorsan menekülnie kell. Ha ez a kézenfekvő okfejtés tartotta vissza az entente-ot attól, hogy rögtön a hadüzenet után megtámadja a Dardanellákat, úgy a későbbi idők folyamán a helyzet egyáltalában nem változott meg a támadók javára, mert hiszen a védők minden egyes napot kihasználhattak arra, hogy az angolok által ismert védelmi pozíciókat megváltoztatva, a támadóknak oly meglepetéseket készítsenek, amely az angolokat megfosztotta annak lehetőségétől, hogy ezt a partit nyílt kártyákkal játszhassák. A támadás halogatása tehát csak abban az esetben lenne érthető, ha az angolok idejüket egy kombinált tengeri és szárazföldi támadás alapos előkészítésére használnák fel. Természetesen ez sem volna oly egyszerű. A hosszúra nyúló Gallipoli félszigetet a legkeskenyebb részén meg lehetne szállni. Kiadós tüzérségi támogatás mellett ez nem is volna túlságosan nehéz feladat. Ezzel azonban a félsziget még korántsem volna a támadók birtokában, mert meredek és szakadékos sziklái a védőknek olyan kiváló terepet nyújtanak, amelynek minden egyes szakaszát csak nagy véráldozatok árán lehetne meghódítani. Anatólia felől is meg lehetne támadni a Dardanellákat, de ehhez előbb a háború színterét Kis-Ázsiába kellene áthelyezni, mert az itt partraszállított csapatok csak akkor volnának fedezve, ha a török haderő előbb vereséget szenvedne, mert ellenkező esetben a partra szállított különítmény a török haderő és az erődök tüze közé kerülne. Rózsás kilátásai ennek a vállalkozásnak sem lehetnek, ami azonban nem változtat azon a tényen, hogy a két útnak csak egyike járható : vagy a tenger felől meglepni mindjárt a háború kitörése után a Dardanellákat, vagy pedig szisztematikusan, lépésről-lépésre a szárazföld felől nyomulni előre. Mindezek helyett az történt, ami legkevésbé volt helyes: a támadók időt engedtek a védőknek az előkészületekre, ellenben ők semmit sem készítettek elő. Azok a kísérletek, amelyek a szárazföld felől történtek, oly hihetetlenül gyengék voltak, hogy szinte tréfás színben tűntek fel. Ahelyett hogy a tömegek már készen álltak volna, hogy abban a pillanatban akcióba lépjenek, amikor a külső erődök lövetésének hatása ezt megengedi, e helyett a csapatok lassan gyülekeztek az operációs bázisul szolgáló Lemnosz szigetén és akkor léptek akcióba, amikor a flotta kísérletei már rég kudarcot vallottak. A támadók tehát elkövették azt a hibát, hogy részint későn, részint korán próbálták felhasználni a rendelkezésükre álló erőket. Alapos vizsgálat után semmi okunk sincsen a Dardanellák elleni akció balsikeréért az akció vezetőit okolni, mert hiszen kétségtelen, hogy a terv nem az ő iniciatívájuk alapján került kivitelre. Ezt nemcsak az akciók balsikere, hanem a fentebbi okfejtés is kellőképpen megvilágítja. A Dardanellák elleni támadás valószínűleg nem volt egyéb, mint egy jónak vélt abszinielőadásé. Igen, ha a semleges nézők az előadás következtében indíttatva érezték volna magukat arra, hogy a szárazföldi háború magukra vállalásával a gesz- 3. oldal