Az Est, 1915. július (6. évfolyam, 183-213. szám)
1915-07-18 / 200. szám
4. oldal. Vasárnap, július 18 Százezer angol és francia pusztult el a Dardanelláknál Bulgária nem támadja meg Törökországot. Olaszország közbelépése esztelenség. A konstantinápolyi olasz nagykövet érdekes nyilatkozata Konstantinápoly, július 8. (Az Est rendes tudósítójától) — Meddig tart még a Dardanellák Szárazföldi és tengeri ostromlása ? E kérdésre az egyik neutrális hatalom itteni képviselője, ki kormánya révén jól van informálva az entente szándékairól, azt felelte : — A békekötésig. Valóban úgy látszik, hogy az angol nyakasság nem riad vissza a további áldozatoktól sem, holott m£ost már nemcsak a londoni admiralitás és hadvezetőség, hanem maguk a Gallipoli-félszigeten küzdő angol tisztek is tisztában vannak, hogy hiábavaló minden kísérletezés , a törökök ellenállását nem képesek megtörni. Jellemző az a levél, melyet egy elesett tiszt zsebében találtak. Edinburgba volt címezve a nagybátyjához. Azt írta benne : »Engem nem fognak viszontlátni, mert mindannyian, kik itt partraszállottunk, el fogunk pusztulni. Olyan erő áll velünk szemben, melylyel nem birunk. .Azok az átkozott (damned) németek úgy megerősítettek minden pontot és a törökök olyan fanatizmussal harcolnak, hogy lehetetlen előrejutni. Ma is ott vagyunk, ahol két hónap előtt voltunk. A flotta tőlünk vár sikert, mi a flottától. De az én reménységem már megszűnt, s készen állok, hogy egy újabb rohamnál életemet veszítsem.« E levél desperált hangja megérteti, hogy a büszke Albion miért hízelkedik, Ígérget és fenyegetőzik olyan országokban, minek Bulgária és Görögország. A Dardanellák megvívásához nem elegendő az angol és francia erő. Az európai parton levő várakat és erődítményeket csak abban az esetben foglalhatnák el, ha a félsziget északi része felől is egy erős, legalább százezer főből álló hadsereg operálna. Erről az oldalról azonban csak Bulgária léphet akcióba, miként a balkáni háború folyamán történt. Most azonban teljességgel kizárt dolog, , hogy a bolgárok a törökök ellen forduljanak. A magai közönség ismeri a bolgár kormány álláspontját, melyet leghatározottabb formában maga a miniszterelnök, Radoszlavov juttatott kifejezésre. Bulgária nem adja oda magát eszköznek, hanem a szerint cselekszik, amint saját nemzeti érdekei , megkívánják. A bolgár aspirációk és a követendő politika felől nyár decemberben alkalmam volt beható megbeszélésekre Markov tábornok berlini és Tosev bécsi követekkel, azonkívül Dorev budapesti főkonzullal, egykori török képviselővel, ki egyike a legtalentumosabb bolgár politikusoknak. Legújabban Kulcsov képviselő, a bolgár parlament legtekintélyesebb tagja, kit közel 30 éve van szerencsém ismerni, tisztelt meg azzal, hogy itt idézése alatt bizalmas eszmecserét folytatott velem a helyzet és a bekövetkezhető eshetőségek felől. Mindazt, amit e vezető diplomaták és politikusok fejtegettek, abban foglahatom össze: Bulgária előreláthatóan meg nem támadja Törökországot. Így tehát nyugodtak lehetünk, hogy a Dardanellák továbbra is legyőzhetetlen akadályt fognak jelenteni a nyugati hatalmak és Oroszország közt. Lehetséges, hogy Anglia rákényszeríti flotta és csapatok küldésére Olaszországot, de ez a segítség sem fog sokat használni. A Gallipolifélsziget déli csücskén bármennyi katona szálljon partra, meg nem birkózhat a természet nyújtotta nehézségekkel és a török csapatok csodás ellenállásával. Az angolok és franciák március óta több mint százezer embert vesztettel halottaiban, és súlyos seb...., besöltettbeil. Tetemes Véráldozatot hozotta török hadsereg is, de míg az ostromlók csak rendkívüli nehézségek közt tudják pótolni az elvesztett emberanyagot, addig a török hadvezetőség a tartaléknak oly bőségével rendelkezik, hogy akár megháromszorozhatja a védősereget. . A háború kitörésekor az entente azt hitte, hogy a törökök hamarosan kifogynak a lőszerekből. Ez a remény is szétfoszlott, mert a gyorsan kibővített és legmodernebb gépekkel fölszerelt lőszergyár kellő mennyiségben állítja elő nemcsak a puskagolyókat és patronokat, hanem a shripnelleket és gránátokat is. E percben a török közvélemény csak arra kiváncsi: beleugrik-e Itália a Dardanellák elleni akcióba ? Általában az a vélemény, hogy Salandráék ezt az esztelenséget nem fogják elkövetni. Ezért a sajtó most még tartózkodóan nyilatkozik az olaszokról és a kormány nem akadályozza meg az olasz hadkötelesek hazautazását. Nyílt titok, hogy Gorroni marquis nagykövet nem helyesli Olaszországnak a hármasszövdségből történt kilépését. Garzoni hive és személyes barátja Giollttiak. Szerette volna, ha Salandráék elfogadják a monarchiaprepozícióit és Olaszország nem lép ki a semlegességéből. Mikor a hadüzenet megtörtént, igy.. fakadt ki s " . — Nem csodálkozom, hogy sokan infámiának nevezik a mi viselkedésünket. Igazán meggyőződésből beszélt igy, vagy csak szinészkedett, azt nehéz volna eldönteni, mert hát a marquis úr is — telivér olasz. Itteni honfitársai végtelenül csöndesek. A tiroli és isztriai harctérről érkező híreket hosszú orral olvassák, de megnyúlt az ábrázata az entente többi barátainak is. Annál derültebb és bizakodóbb a törökök hangulata. Galíciai győzelmeinknek mi sem örülhettünk igazabb szívvel, mint ők. Valahányszor újabb sikert jelent" a távíró, ragyogó arccal gratulálnak nekünk utcákon, vendéglőkben nemcsak a személyes ismerősök, hanem egész ismeretlenek is. Az egész moha-" medánság érzi, hogy sorsa egybeforrott a mienkkel és a németekével A mi győzelmünk az őgyőzelmük is. Barabás Albert.. 0 ® © o ® ® o ® Hogyan tanítanak írni-olvasni a budapesti katonakórházakban Öreg sebesült népfelkelő katona ül a kórházi szoba asztalánál s mosolyogva néz más munkához szokott ügyetlen ujjaira, melyek közt ceruza szerénykedik. A ceruza lassan és óvatosan lépeget előre a vonatozott papiroson s nyomában bizonytalan szarkaláb betűk támadnak : az ír urri. A kedves kisasszony, a ki a katona írása felett őrködik, állandóan bátorítja, biztatja emberünket, a ki biztosan nagyobb önérzettel rohant neki a gorlicei sáncoknak, mint annak a feladatnak, hogy ezt az irkát teleirja. De tele fogja írni s egykét hét múlva már sajátkezüleg ir haza levelet — végtelen büszkeséggel és boldogsággal.. A budapesti kórházakban ugyanis rendszeres oktatás folyik, az analfabéta katonákat tanítják írni-olvasni. És a kórházban töltött idő alatt ezek az emberek majdnem kivétel nélkül megtanulják az ábécét. Nagyon fontos volna, hogy ez a tanítás országos legyen, hogy minden város minden kórházában bejelentsék az analfabéta katonákat s küldjenek ki hozzájuk önkéntes tanítókat és tanítónőket. A budapesti példa azt mutatja, hogy ezek a katonák rendkívül fogékonyak, bámulatosan rövid idő alatt megtanulnak írni-olvasni. A háborúnak annyi kára, rombolása, veszedelme van, hogy mohón kell megragadni mindazt az alkalmat, amikor valami hasznunk is lehet belőle. Ilyen haszon ez a tanítás. Nem lehet szebb ajándékot adni a beteg katonának, mint az írásolvasás tudományát. Végigjártunk a kórházakon, ahol az oktatás folyik, és van annyi emberség bennünk, hogy ha azt látnák, hogy ez a tanítás valami erőszakolt dolog, amit az emberekre kényszerítenek, azt mondanánk : hagyják szegényt békén, hadd pihenjen inkább, csatából jött, csatába megy, ne zaklassák és fáraszszák most tanítással. Talán szégyelli is, hogy úgy foglalkoznak vele, mint az öt-hat éves kisgyerekkel. De nem így van. Azt az érdekes tapasztalatot tettük, hogy ezek az emberek, ezek a béresek, földművesek, kovácsok, bognárok, — sőt cigányok is, szeretnek tanulni, szegények, hogy boldog lázba hozza őket a tanulás, hogy leírhatatlan az örömük, mikor az első leveleket fogalmazzák, és ha visszakerülnek a harctérre, állandóan küldözgetik a hálaadó leveleket a tanítónőjüknek. Csak innem magyarázhatók a példátlan eredmények, amiket az analfabéta katonák oktatása terén elértek. Egy 38 éves béres hét-nyolc óra alatt megtanult írni-olvasni, persze olyan igyekezet volt benne, hogy még álmában is folyton írás-olvasással foglalkozott s minden kezeügyébe eső tiszta papirt teleirt a ceruzájával. Egy bognár szintén egész nap ir. »Ebből még püspök • •lesz, —• mondja nevetve a másik “kórházi:-ágyon egy katona — mert a mint reggel kinyitja a szemét, mán kezibe a könyv.« Egy boldog magyar azt mondja, hogy »nem adom száz pengő forintért, hogy megtanultam írni«. Sartner György nevű magyar »saját kézivel« azt írja a kisaszszonynak, aki tanította, hogy kint, a fronton is tovább gyakorolja az Írást, s »már alig is várta, hogy megtanuljon, mert a szeretőjének mindig más írta a levelet, de mióta megtanul irni minden nap hat levelet is ir neki, töbet Mariskának mint Juliskának«. Hát ez a köszönőlevél nem kedves : »két hete tanultam irni olvasni és ezenel köszönetét fogadom ő nagyságától öreg létemre Kovács István, születés Zemplén megye, Sárospatak«. Vagy ez: — »Ma van a tizenötödik órám, amit írás olvasásból kapok ismerem már egy-két nagybetű kivételével az összes betűket, olvasni már mindent jól tudok. Szép, hogy ilyen hasznos dolgokra tanítanak én Szerbijában sebesültem meg a lábamba kaptam sly apnellövést és még mindig nagyon sántítok, olvasni valót kérek ha volna. Poraázi Szilveszter«. Vagy ez: — »Két hét óta tanulok irni olvasni még két hétig tanulok azután megint verem a muszkát Lázárcsik One íré«. ■. Vagy az :jP •