Az Est, 1917. október (8. évfolyam, 244-269. szám)

1917-10-10 / 251. szám

2. oldal A háború milliós szállításai — az Est tudósítójától — Módunkban van jegyzéket hő­kölni arról, hogy kik azok a ter­melők, gyárosok, kereskedők, a­kik a háború első két esztendejében a legtöbbet szállítottak a hadsereg­nek. Érdekes ez a jegyzék nemcsak azért, mert közgazdasági termelő­rétegeink összetételére világít rá, hanem azért is, mert végre hitelesen tájékoztatja a nagyközönséget arról, hogy a háborús konjunktúrák rend­kívüli haszna legnagyobb mennyi­ségben hova jutott.­­ Hangsúlyozni sem kell, hogy azok, a­kiknek a neve a jegyzékben elő­fordul, túlnyomórészt becsületes mun­kát végeztek és tisztességes kereset­hez jutottak. Sőt azt is el kell ismerni, hogy sikereink nagy része főleg an­nak volt köszönhető, hogy termelő-, gyáros- és kereskedő-osztályunk a háború váratlanul megnövekedett igényeit képes volt állandóan és sz­avartalanul kie­légít­en­i.­­ "Aztánban épp oly nyíltsággal és­­őszinteséggel kell kiemelni azt is, hogy vannak ebben a jegyzékben olyan nevek is, a­melyek csak ebben a jegyzékben fordulnak elő, de soha­sem szerepelnek akkor, a­mikor a haza és a társadalom érdekében a­ háború okozta nyomorúság enyhíté­sére kellene adakozniok. • Az érdekes jegyzék, a­mely a múst év végéig likvidált hadiszállítások összegei szerint csoportokba sorozza ■a hadser­egszállítókat, a következő: 100 millió koronán felüli összeg­ben szállítottak­­a hadseregnek a követ­kező cégek: Hadi 'Term'ntj r.-t.; Hafner Radi­­voj mnarhaszállító (Karlovác); Schmitt és társai, kelenföldi bőr-h­adifelszere­­lési ifiteket (Budapest); Kisjenői fő­­hercegi uradalom haszonbérlete r.-t.; Magiyar Élelmiszerszállító részvény­­társaság; Magyar Földbérlők Szö­­vetkezete; Nemzeti Egyesült Textil­­­hüvek külön és­ két-két csoportban egyesülve a magyar pamut- és vászon­­áruk szállító társaságával, valamint : a­ magyar posztószállítók társaságá­val; Weisz Manfréd konzervgyára; Weisz Manfréd lőszergyára;­­ Volfner Gyula és társai bőrgyáráb­ól)—100 millió korona közötti összegben szállított: Magyar Általános Hitelbank (cu­­trief» gabona, zsír és szén); Ganz és Társa »Danubius« gépgyár, vagon­és­ hajógyár r.-t.; Fegyver és Gépgyár r.-t.; Hittenbergi töltény, gyutacs és fémárugyár r.-t. (Magyaróvár); Fa­­llagó Lajos marhaszállító (Túra). 20—25 millió korona összegben szál­lított : Budapesti Álatvásárpénztár r. t.; Grünfeld Adolf marha­szállító (Ko­márom) ; Székely Gazdák Szövetke­zete (Marosvásárhely); Liptói K­is Társa lőszergyár; Magyar gyapjú­dia, katonaposztó és takarógyár (Zsol­na) • Magyar Mezőgazdák Szövetke­­zde ; Sc­hlick- Nicholson r. t. (tölté­nyek és gépek); Osztrák-Magyar Ál­­lamvasut társaság; Concorrt gőz­­- irtatomá­r Drucker Mór és fia egyen­ruha szállító ; Kártorusgömő ipar r. t.; Magyar Textilipar r. t.; Ma­gyar vagon és gépgyár (Győr); Ri­­mamurányi vasmű; Fiumei torpedó- g­yár. 10—20 millió korona összegben szállított: Baruch Jeremiás gabona- és ter­­ményszállitó ; Braunstein Testvérek marhaszállitók (Győr); Szegedi cipő­csizma- és papucsipari szövetkezet; Freund Antal és Fülöp gabona- és terménykereskedő (Budapest); Fuchs Ödön n­a­haszállító (Zágráb); Ganz­­féle villamossági r.-t.; Gazdasági Termelők Szövetkezete (Kolozsvár); Glasner Miksa tarhonya és kétszer­sült ; Glücksthal Gyula ruhakészítő (Budapest); Goldberger S. F. és Fia r.-t. textiláru; Hazai pamutfonó és szövőgyár r.-t. ; Holzer Simon ruhaszállítás; Juta- és kenderipar r.-t.; Kammer Testvérek textilipar r.-t.; Klinger Henrik textiláru ke­reskedő ; Magyar cukorgyárak bizott­sága ; Magyar fém- és lámpaáru­­gyár (lőszerek); Magyar kender- és lem­par­ r.-t.; Magyar pamutipar r.-t.; Neuschloss Ödön és Marcel építő­­vállalkozók ; Redner Arnold mészáros (Budapest); Singer József és Szarnok testvérek (Pozsony); Schlesinger Hugó mészáros (Zágráb); Szernek Testvérek és Deutsch Gyula széna- és szalm­aszáll­ók (Budapest); Sze­gedi kenderfonógyár r.-t.; Vulkán gépgyár r.-r. ; Wein Károly és társai lenáruk (Késmárk); Wertheimer és Frankl (gyarmatáruk) Budapest; Hubka Péter bőrgyára (Liptószent­­miklós). 3—16 millió korona összegben szállított; Adler Viktor Vegyiterm­ékek (Lajta­­újfalu); Benkő Géza fűszeráruk (Sop­ron); Besztercebányai első magyar posztó és gyapjugyár r.-t. ; Burdia Szilárd volt orsz. képv. (Karánsebes) ; gróf Csáky László prakfalvi vas- és acélgyára; Deutsch Mór és Fiai egyenruhák (Budapest); Deutsch J. és társa, posztó (Szombathely); gróf Draskovits Iván baranyasellyei ura­dalma ; Elias Mór ruhakereskedő (Budapest); Rosenthal Márton békés­csabai gőzmalma; Osztrák jutafonó és szövőgyár magyarországi fiókja; Eperjessy József bakancsszállító (Bu­dapest) ; Erőtakarmánygyár r.-t.; Friischacker József fiai likőr és rum (Budapest); Frank Henrik fiai kávé­­konzervek; Freudiger Mózes és fiai len és vászon; Gavrilovics M. sza­lámigyára (Petrinja); Gazdaság­ és hadi szekér gyár r.-t. (Gál góc); Glücksthal és Weil, ruhakészítés (Bu­dapest) ; Goltschlig Ágoston r.-t. rum, likőr, konyak ; Gyulai Hitel- és bőr­­anyagszövet­kezet ; Horváth Ákos t­ex­­tiláruk (Budapest) • Pozsonyi kábel­gyár r.-t­; Kemény testvérek élelmi­­szerszállitók (Nagyszalonta); Klein Testvérek marhaszállitók (Celldö­­mölk); Kastan Lajos marhaszállitó (Zágráb) ; Láng-gyár lőszerek (Buda­pest) ; Liptai: Galó János kórházi élelmező (Békéscsaba); Lord és Társa építkezések (Budapest); Losonci mező­­gazdasági gépgyár; Magyar általános gépgyár; Máv. gépgyár vezérügynök­sége (gépek); Magyar cukoripar r. t.; Magyar repülőgépgyár r. t.; Magyar rézhengerművek r. t.; Magyar Rug­­gyantóárugyár r. t.; Magyar Sie­mens és Schlickert művek r. t.; Magyar szeszértékesítő r. t.; Marta automobil r. t.­; Mayor Miksa ga­bona és fa (Zágráb); Mezőgazdasági ipar r. t.;­ Nagysurányi cukorgyár ; Palugyai­­ és Fiai borkereskedők (Pozsony); Platschek Vilmos ruha­­kereskedő (Budapest); Potlák Ber­net, széna és szalma (Kassa); Reiss Róbert marhaszállító (Karlovác); Robur cipőgyár r. t.; Selmeci Miklós és Társa lőszerek (Losonc); Schall Antal és társai bakancsszállítók (Bu­dapest) ; Schuller József töltényövek (Budapest); Standard fatermelők r. t.; Stummer Károly cukorgyára r. t.; Telefongyár r. t.; Temesvári műmalom; Termelők orsz. szövet­kezete (Budapest); Tischler Mór i­arhaszállító (Kolozsvár); Turul cipőgyár ; Windt, Fisch és Társa takarmány (Nyíregyháza); Winkler Sáihuel hús (Győr); Wolff Lipót fiai, bor (Kismarton). Elintézték a német parlamenti válságot A centrumot megnyugtatta a Kancellár Berlin, október 9. (Az Est rendes tudósítójának távirata) A birodalmi gyűlés szombati ülé­sén támadt konfliktust a kormány és a többség között sokkal gyorsabban és simábban intézték el, mint bárki hitte volna. Ez elsősorban annak tu­lajdonítandó, hogy a többségi pártok még nem annyira­­egységesek, hogy nehéz helyzetben erősen ki tudnának tartani. A birodalmi gyűlés tegnapi ülésén a pótköltségvetést, melyben a kormány hitelt kért az újonnan­­ szervezendő helyettes kancellári ál­lásra, visszaküldte a főbizottsághoz, mert felvilágosítást akart kapni azok­ról az állami pénzekről, a­mmmelyeket állítólag a hadseregben való agitáció céljaira használnak fel. Tegnap dél­után hosszú vita után a többség végül mégis elfogadta a pótköltségvetést, a­mely ma változatlanul újból a biro­dalmi gyűlés plénuma elé kerül. A bi­zottsági ülésen elhangzott vita egy­szersmind azt is megmutatta, hogy­­ a szombati ülés élményei következ­tében a többség majdnem felbomlott. Míg ugyanis a két szociáldemokrata párt a kormány részéről történt nyi­latkozatokkal nem volt megelégedve, a haladó néppárt és a centrum bizo­nyos engedékenységet mutatott, jól­lehet Erzberger képviselő, a centrum­párt vezére néhány erős szót mon­dott a kormány ellen. A szociálde­mokratákat a birodalmi kancellár tegnapi beszéde sem elégítette ki, a polgári pártok azonban nem akartak válságot előidézni és így történt, hogy a kancellár megjelenése a bizottsági ülésen jó eredménynyel járt. A szo­ciáldemokraták szónokai különösen az ellen az úgynevezett "felvilágosító szervezet­ ellen emeltek szót, a­mely egy idő óta a hadsereg körében hiva­talosan működik. Ezt a szervezetet Waldstein haladópárti képviselő is veszélyesnek mondotta, nem azért, mintha a hadsereg vezetősége által megszabott irányelvek károsak vol­nának, hanem azért, mert a felvilágo­sító szolgálat egyes vezetői ezeket az irányelveket egyoldalúan értelmezik és visszaéléseket követnek el. Végül azonban megnyugtatta a képviselők egy részét a kancellárnak az a kijelentése, hogy a jövőben sem­miféle visszaélést nem fognak meg­tűrni és nem engedik meg, hogy a ka­tonaság között bárki is politikai agi­táció f­űzzön. Valósi inti is, hogy a tör­téntek után legalább egy időre a had­seregben való agitáció és bisoi®«« Szerda­, 191/ oktotter­m tisztviselőkre felülről eddig érezte­tett, nyomás meg fog szűnni. A Vorwärts azt írja, hogy a főbizott­ság tegnapi ülésén a válság nem inté­ződött el végleg, csak elhúzódott és a birodalmi gyűlés többsége valószí­­nűleg igen rövid idő múlva hasonló helyzettel fog szembenállóul és akkor kénytelen lesz sokkal erélyesebben állást foglalni. de. Elveszett alk­otás­a (Martin Ellstein felirattal) fontos irat­okkal, október 3-án Balkán-vonaton Bécs— Budapest között. — Megtaláló jutalmat kap Zrinyi­­utca 7. szám, Preussischen Kriegsministerium, MOZGÓKÉP-OTTHON Erna Morénával Giudella Foscari gyűrűje, dráma. II. Őszi Ossvalda vígjáték: Bakfisnapló A Zsófia gyermekezana­ felavatása bza Dadin Előadások: 5.. . és 9 órakor C­IPŐFÜZÖK nagybani dadisa, nyári áron Hohenber­g Isinórgyőr, Budapest, VI . Nagymező utca 46 Telefon 15-70. Értesítés. Tisztelettel értesítem az érdekelte­ket: 1. hogy Lukács Vilmos úr barátságos meg­egyezés folytán a cégből kivált; 2. hogy a halom miatt megszakított üzemet ismét meginditottam­, H­up­pert H­ugó, oki. mérnök, a Lukács és Huppert oki. merülik cég tulaj’donom. 35.— koronáért kilónként utánvéttel szál­­lit Signítz műszaki kereskedő, Budapest, VI. kerület, O-utca 16. sz. Telefon 48—89, Sép$zIIHzI©f@133et­­arantált háború előtti minőségű páram szíj 300mfgv sz-les, SO méter eladó. Weir­bszner Kornél, Vörösma­rty-utca 46. magas.o. n, jegeces és p r alakban, minden mennyiségben azonnal kapható. Lukács és IWeitneraszfaltma-, fédeltermez-és vegyi termékek gyára, tetőfedési és aszfaliburko­­lati vállalat Cégtulajdonos: Lukács Lajos, Budapest, V., Lipót­ körút 8 Telefon 65-85, 179-60 D­­ivé dné Modern Riza a háborús viszonyok miatt szálán­ át Sel bestyén és Kreinberger cégnek átadta. Az eddigi szives bizalomért köszönetet mondva, kéri azt azon időre, amikor a m­ulatát újból megkezdi, fenntartani. a­k­ollen biztos hatású szer ember és f lovak számára használati utasítás­sal 1 tég. 8 K.Harmat Lajosnál. Ba­lázsaivá, Alsófehér m., utánvéttel dudás leánya Einar Rousthois regénye négy felvonásban. A tanítónő Bródy Sándor színműve három felvonásban a Royal-Apollóban! Előadások 5, 7 és 9 órakor. Hajfestés, különleges módszerrel! Schadek kozmetikus és hölgyfodrász Buda­pest, IV., Váci­ utca 12. sz., félemelet. Teref­m 77-26 .4 Keszler pensio-t, annak összes berende­zésével együtt ügyfelem­ megvette. Felhívom az esetleges hitelezőket és igényjogosultakat, hogy kö­veteléseiket, illetve igényüket nálam legkésőbb f. hó Ih-ig, az átvétel napjáig jelentsék be. Dr. Lóketi Sándor ügyvéd, II., Margit-rakpart b3. Gépészt, ki szerelni is tud, lehetőleg nőtlent, keres Konzervgyár, Nyulfalu. Kisebb szabású átalakításhoz kőmű­ves-Vadász Zsiszmond, Andrássy­ út 74. 1 emelet. mestert keresünk. FŐVÁROSI ORFEUM Teljesen új műsor’ Harsányi Zs. kacs-­íntó bohózata AZ ARANY LÉGY 5 Elvallás k.­Zdete V,8 órakor. Gi*am®$onveve k kérjék gyönyörű újdonságaink jegyzékét. Szeményk, Taréz-körut 4. sz. az ecetet teljesen pótolja, egészségre ártal­matlan, SOS., nydrátos. — Gábor Andor is társánál. Budapest fiók!: Szilárd.utca 8. Lallásta Mariie Ditrichstein. Teief. M-5Q. Il­in­ Avrr.sep, latftszöveten, 30 dollos csomag IC 12.0, leg­kisebb rendelés, lu Csomag K . Nagy. IMU- vételnél előnyei'. Kismarton, Axnig J' »­S.

Next