Az Est, 1920. március (11. évfolyam, 53-78. szám)
1920-03-02 / 53. szám
3. oldal Kedd, 1920. március 2. A kormány még nem mtlott le A két nagy párt álláspontja a kormányalakítás kérdésében . "Az Est tudósítójától . A Huszár-kormány lemondása az eredeti tervtől eltérőleg ma nem történt meg a nemzetgyűlésen. Tudvalevőleg azt tervezték, hogy a kormányzó eskütétele után Huszár Károly miniszterelnök a nemzetgyűléssel közölni fogja a kormány lemondását. Huszár miniszterelnök ma kijelentette a folyosón az ülés megkezdése előtt, hogy ettől a tervtől el kellett állania, mert meg kell várni a mai kormányzóválasztásról alkotandó törvény becikkelyezését. A sorrend tehát az, hogy a kormány a mai ülésvégén rövid törvényjavaslatot nyújtbe Horthy Miklósnak kormányzóvá történt megválasztásáról, ezzel a javaslattal már délután fog foglalkoznia nemzetgyűlés közjogi bizottsága, ■holnap a plénum tárgyalja, szerdán ■ másodszor, csütörtökön pedig harmadszori olvasásban elfogadják ésakkor a kormány beadja lemondását. Különféle kombinációk jelentek meg arról, hogy a kormányzó kit fog miniszterelnöknek dezignálni. Megállapíthatjuk, hogy eddig a pillanatig semmiféle olyan megállapodás nem történt, amely az új miniszterelnökszemélyére vonatkoznék. A pártoktudvalevőleg erről nem tárgyaltak egymással, sőt a keresztény nemzeti egyesülés pártjának kifejezetten az az álláspontja, hogy szabad helyzetet hagy a kormányzó számára, hogy tetszése szerint dezignáljon. A párt majd csak a dezignálandó miniszterelnökkel lesz hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni. Szóba került Huszár Károly, Haller István, Rubinek Gyula, gróf Ráday Gedeon és gróf Teleki Pál neve. Illetékes helyen érdeklődtünk az iránt, hogy ezeknek az említett politikusoknak volna-e kilátásuk arra, hogy kormányalakítással sikeresen próbálkozzanak. Érdeklődésünknek eredménye az, hogy a kisgazdapárt gróf Ráday Gedeont egyáltalában nem fogadja el, gróf Teleki Pált ugyan szívesebben látná, azonban szintén nem tartja kívánatosnak az 5 vállalkozását. Egyébként kijelentik a pártban, hogy a kisgazdák nem okvetlenül kívánják a maguk számára most a miniszterelnökséget. Ha a dolgok mégis úgy fordulnának, hogy a miniszterelnökség ezé a párté lesz, akkor természetesen egyetlen számottevő jelölt Rubinek Gyula. Rubinek maga azonban saját kijelentése szerint nagy súlyt helyez arra, hogy a miniszterelnökséget a kisgazdák szántára tartsák fenn. Feltétlenül beavatott forrásból a kisgazdák álláspontját az új kormány megalakítására vonatkozólag a következőképpen körvonalazhatjuk: A kisgazdák óta még nyitva hagyják azt a kérdést, hogy ki legyen az új miniszterelnök; feltétlenül ragaszkodnak azonban hat miniszterséghez, és pedig a belügyi tárcához, melyet Meskó Zoltánnal akarnak betölteni, a földmivelésügyihez, amely megmaradna Rubinek Gyulának, a közélelmezésihez nagyatádi Szabó Istvánnal, a, kisgazdaminiszterséghez sokorótáskai Szabó Istvánnal és a pénzgyttiiniszterséghi'Z báró Körúti irat az élén. Ugyancsak magukat kiván i gfc ,s JSGÉáSÍ isí Ll&k cát. Erre a pártnak két jelöltje van és pedig Ferdinándts Gyula és Kovács J. István. A párt államtitkár-jelöltjei a következők: kultusz-államtitkár Kovács J. István, amennyiben nem lehetne igazságügyminiszter, vagy Buday Barna, népjóléti államtitkár Barla Szabó József, igazságügyi államtitkár Wagner Károly, kereskedelemügyi államtitkár Reök Iván. Államtitkári állásokra vannak még jelölve Iklódi Szabó János, Huppert Rezső és Scharidt Károly. A keresztény nemzeti egyesülés álláspontja a kormány,alakítás kérdésében A keresztény- nemzeti egyesülés pártjában ilyen tisztán kialakult listával még nem rendelkeznek, mert ebben a pártban a miniszterelnökség kérdését is fontosabbnak tartják, mint a kisgazdáknál. Körülbelül befejezett dolognak látszik mind a két oldalon az, hogy gróf Somssich József megválik a külügyminiszterségtől és utóda gróf Csáky Imre lesz. Ugyancsak elintézett dolog, hogy Friedrich István kimoad az új kabinetből és a hadügyi tárcát egy tábornokkal töltik be, alkalmasint Soós Károly volt vezérkari főnökkel. A kisgazdáknak a miniszterelnökség kérdésében való látszólagos vagy valóságos közömbösségével szemben a keresztény nemzeti egyesülés pártjában biztosan számítanak arra, hogy az új miniszterelnök ennek a pártnak soraiból fog kikerülni Rámutatnak arra, hogy Petlaky kiválásával a kisgazdapártból a parlamenti erőviszonyok a nemzeti egyesülés javára tolódtak el és értesülésünk szerint még további kiválások várhatók a kisgazdáktól. Mint velünk közük, Prohászka, Klebelsberg, Teleki nevének emlegetését önkényes kombinációnak tartják és azon a véleményen vannak, hogy párton kívül álló politikus sem jöhet, mert a parlament mostani légkörében nem állhatna meg. A párt most már követeli programja szociális részének erőteljesebb kidomborítását a kormányzásban és éppen azért, ha a miniszterelnökség kérdése a párt kívánsága szerint oldódik meg, akkor a miniszterelnök Haller István lesz, akiben ennek a programnak megtestesülését látják. Az egyes miniszteri tárcákra vonatkozólag a pártnak az a határozata, hogy e tekintetben előre nem foglal állást, senkit nem jelöl, hanem ezt a majd dezignálandó miniszterelnökkel való tárgyalásokra bízza. 10.0041 Mor.jutaniin ki 3~1 szobás lakást szfrtz. Mo.ielit, tiltom tintort esttleg állatnék. Ajánlato.................kát .Disectiós jeligére a kktt lóba kétek. Horthy Miklóst kormányzóvá A nemzetgyűlés küldöttsége vitte a hiázba Az Est tudósítójátólMagyarország ifjú nemzetgyűlése azoknak az alapvető feladatoknak a során, amelyekért életre hivatott, ma elintézte egyikét a legfontosabbaknak: államfőt adott az országnak. Az államfő, Horthy Miklós kormányzó, akit 131 szavazattal választottak meg 10 szavazat ellenében. Másfél esztendeig volt az ország kitéve zabolátlan elemek viharának, mint a kormányát vesztett hajó, amely tehetetlenül és irány nélkül hányódik hullámhegyek tetején. Ma déli 12 órától ismét kipróbált, erős és biztos kéz, harcokéban edzett energia, megpróbáltatások tüzén fejlett karakter szab irányt és vezeti az ország kormányát a rend, megnyugvás, erőgyűjtés kikötőjébe. A választás puritán egyszerűségében és lelkességében méltó volt a nemzet helyzetéhez és a bizalomhoz, amely a kormányzó személyéhez fűződik. A parlament közönsége, még a karzatokat megtöltő hölgyközönség is ünneplőruhában vonult fel, a parlament környékén zászlók lengtek a tavaszi szélben, a Ház előtt díszruhás rendőrök sorfala állott, egyébként azonban semmi sem árulta el a nap messze kiható eseményét. Rakovszky István házelnök már a kora reggeli órákban megjelent a nemzetgyűlés épületében és egymásután jöttek a miniszterek, mindnyájan fekete ruhában. Ugyancsak ünnepi alkalomra öltöztek fel a képviselők és mindazok, akik a folyosón megjelenhetnek. Csakhamar sok katonatiszti uniformis vegyül el az ünneplő feketék között, egyre több lesz a katona. Tíz óra után nagy csapatban feltűnnek a külföldi újságírók, majd az ententemissziók tagjai, akik karzati helyeikre sietnek. A karzatok roskadásig telve vannak. Ott látjuk Batthyány Vilmos nyitrai püspököt, a miniszterek családtagjait. Őrgróf Pallavicini Györgynek A főrendek karzatán entente-misszióbeli tisztek ülnek, Horthy Miklós családja pedig 11 óra után a második számú karzaton helyezkedik el. Ugyanezen a karzaton foglalnak helyet a fővezérség részéről Horthy István lovassági tábornok, Lukachich Géza tábornok, Tanos ezredes, Görgey őrnagy, Dobokai alezredes, sok főhadnagy és kad■ nagy. A folyosón az élet remikívül mozgalmas. Tizenegy óra tájban már oly sokan vannak, hogy mennl az Ébredő Magyarok egy küldöttsége, amely azzal a szándékkal jött, hogy nyomban a választás után a kupolacsarnokban elsőnek, üdvözli Horthy Miklós fővezért. Ettől a tervtől azonban Huszár Károly miniszterelnök közbelépő, sere és kelesi államok, mert általános volt az a felfogás, hogy a kormányzó üdvözlésének sorát nem nyithatják meg az Ébredést, mert ez az elsőbbség nyilván magas közjogi testületeket illet meg. Egyébként is úgy határoztak, hogy a Házban minden tisztelgés elmarad. Tíz ütés negyedtizenegy óra tájban a® ülésteremben megélénkülnek a padsorok. A képviselők kisebb-nagyobb csoportokbsal jönnek be, valamenynyien fekete ruhában. A miniszterek közül elsőnek gróf Somssich külügyminiszter jelent meg, kevéssel azután Huszár Károly jött, majd lassan kint a kormány többi tagja. Az ülés megnyitásáig bizonyos ünnepi zsongás volt a teremben. Féltizenegy órakor Rakovszky István elfoglalja az elnöki széket, megrázza, a csengőt, mire a zaj elnémul. Az elnök megnyitja a 5 ülést. Elsősorban a múlt ülés jegyzőkönyvét olvassák fel, a zsjjá.*emelt hangon jelenti az elnök, hogy a napirend következő pontja Magyarország kormányzójának a megválasztása. Az egész Házban viharos éljenzést hallatszik. — Éljen Horthy! Éljen, Horthy.[ — hangzik mindenütt. Titkos szavazással megválasztják kormányzónak Horthy Miklóst Majd újból az elnök szólal meg: A törvény szerint a kormányzót titkos szavazással kell megválássá tani. Elrendelem a szavazást. Ezután megkezdődik a szavazás. Elsőnek Ambrózy-Migazsi István, grófot hivják az urnához, utána gróf Andrássy Gyula következik majd betűrendben a többi képviselő. Megéljenzik Horthy Jenőt, a megválasztandó kormányzó öcscsét, a kisgazdák lelökésen megtapsolják Rubinek Gyulát és viharos éljenzéssel üdvözli a Ház Prohászka Ottokárt. Mintegy tíz percig tartott a szavazás, ezután a szavazatok össze számlálása következett. A szavazatok összeszámolójának munkája, 11 óra 5 percig tartott Ekkor Rakovszky István, elnöki kihirdette az eredményt, mely szerint a leadott 141 szavazat közül 131 szavazat Horthy Miklós fővezérre esett. (A képviselők felállanak és percekig tapsolnak és éljeneznek.) Ezután az elnök így folytatja: Gróf Apponyi Alberti* esett két szavazat, egy szavazólap fie* volt és két szavazat megoszlott Ennek alapján Horthy Vikhsel Magyarország kormiányzóján*#, jelentem fei. |