Az Est, 1920. szeptember (11. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-26 / 228. szám
2. oldal Nincs mely egyezni a szabóiparban — Az Est tudósítóját is!— A férfiszabómunkánok ötven százalékos béremelési követelésének dolgában tegnap este rendkívüli értekezletet tartott a Szabómesterek Országos Szövetsége, amelyen a munkaadók azt a határozatot hozták, hogy nem hajlandók egy százalékkal sem a mai béreket felemelni. A mesterek megállapítása szerint a szabómunkások munkabére ma olyan nagy, mint egy ,más iparágban sem és egy férfiszabómunkásnak ma több a keresete, mint egy államtitkárnak. Miután több költséget nem bir el a termelés, a szabóiparban most csak slaconmunkák készülnek, amelyeknek az Átvizsgáló Bizottságtól meghatározott készítési díjait nem lehet remelni és a munkaadók nem hajlandók a különbözetet a közönségre hárítani, a mesterek álláspontja szerint i szabómunkásoknak is kötelességük osztozkodni a nélkülözésekben. Ezért tegnap este kimondották, hogy ha hétfőn a munkások bármelyik műhelyben nem veszik fel a munkát,vagy amerikáznak, akkor huszonnégy órán belül Pesten és környékén bezárjákaz összes férfiszabóiideteket. A női szabómunkásoknak a munka-XX X adók felajánlottak 10 százalék béremelést, de a munkások nagy része ezt nem fogadta el, ma folynak még a tárgyalások és ha nem sikerül a megegyezés, akkor a női ruhakészítők is csatlakoznak a férfiszabóreterekhez és hétfőn ők is bezárják üzleteiket. A férfiszabómunkások szakszervezete részéről azt az információt kaptuk, hogy a szabómunkások nem ijednek meg a munkaadók tegnap esti határozatától és nem engednek követelésükből. X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X'X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X -vr -A.X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X.X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X J§E@p$em&erS en SEÚFMiéíikaí dPÚWMÉÉ & &OP >Tú.Tegyes.teS.^ «sas cSEt&m&ofoftest a~Fneg@wsz» GopáfjaKeft*0f — Aj Est tudósimától — Az idei íborpiac igmét meglepetés•Sel szolga/azok szjlmára, a kik olcó •árakat reméltekj fC termelők mindenhol ellátják majtjukat hordóval és igyelmaradtak az eddig szokásos kényszereladások és a várt árcsökkenés ,helyett a borárak nagy drágulása következett be. Szeptember elsejétől ,mostanáig kereken ötven százalékkal ,drágult a bor, úgy hogy a legutolsónapokban már 24,50 koronát is fizetek literjéért. A középminőségű áruta termelők 13 koronáért adják, deaz elég számottevő kereslettel igen ,minimális kínálat áll szemben. * A termelők nem akarnak szóba* állni a vevőkkel, miután az árut sokkal jobbnak tartják, mint a pénzt.Eddig körülbelül kétszázezer hektoliter , új bor kelt el Magyarországon, aminek a legnagyobb részét az osztrákok vásárolták meg. Az egész magyar borpiac figyelme Ausztria felé fordul, mert az osztrák hatóságok viselkedésétől függ jórészt az idei magyar bortermés elhelyezésének a lehetősége. A magyar földmivelésügyi minisztérium gazdagsági tárgyalást folytat az osztrák kormánynyal, amelynek sarkpontja az akadálytalan magyar borkivitel. A magyar kormány minden erővel igyekszik a kivitelt előmozdítani és legutóbb a kiviteli illetéket száz koronára szállította le, csupán Ausztriára nézve rendelt el kivételt. Feltűnő jelenség a bankok tartózkodása a borüzleli él és ez idő szerint csupán a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Magyar-Olasz Bank borvállalatai vesznek részt nagyobb arányban a vásárlásokban, de ezek az intézetek sem olyan mértékben, mint máskor. m len s esetleg szövetségközi ellenőrzés alá helyezendő. Egy francia javaslat arra a következtetésre jut, hogy a legfontosabb feladat az államháztartások egyensúlyának és a munkásosztály munkakedvének helyreállítása, mert a gazdasági természetű problémák megoldása egész Európában az igazán gyümölcsöző munka megindulásától függ. a pSSfMjEfta fit ssetzárai SevmeSisSc ’GS&selettseni SmiSrQ!te3i Est tudósítójától . A kormány a paprikaforgalmat ez év augusztus végén felszabadította. Ennek az lett a következménye, hogy a paprika ára rövid idő alatt indokolatlanul magasra szökött. A rózsapaprika maximális ára addig, a meddig a kirendeltség rendelkezett a paprikával, 76—78 korona volt és ugyanennek a paprikának piaci ára ma Szegeden 160 korona. A háború alatt elsőrendű árut nem igen termeltek. Most már a paprikamalmok készítenek ugyan félédes és nemes édes paprikát is, de ennek ára 200—240 korona.Szakemberek a paprika árának ilyen nagymértékű emelkedését nem tartják indokoltnak, mert igaz ugyan, hogy a paprika ipari feldolgozásához szükséges fűtőanyag és a munkabérek is jelentékenyen drágultak, a nagy áremelkedés még sincsen arányban a termelési költségek emelkedésével. A szegedi paprikatermelők újabban szövetkezetben tömörültek és most uralják a piacot.A paprikakereskedők azt mondják, hogy a forgalom szabaddá tétele óta az üzlet megélénkült. Újabban különösen Amerika mutat nagy érdeklődést a magyar paprika iránt. Legutóbb több nagy amerikai cég képviselői jártak itt paprikavásárlás céljából. « . - ■— - " —' ' - —' ' f " —J “ ■ "■*** '. Vasárnap, 1920. szeptember 26. A népszövetség közös tanácskozásra hívta Parisba a németeket Bécs, szeptember 25 A Neue Freie Pressé-nek jelentik Baselból. A népszövetség főtitkára azt a felszólítást intézte a német kormányhoz, hogy vegyen részt a forgalmi és szállítási kérdések ügyében kiküldött népszövetségi bizottságnak a tanácskozásán, amely október 15-én kezdődik Párisban. A német kormány a meghívást elfogadta. Az entente blokád az helyezi O Oroszországot, ha nem bél a lengyelekkel Bécs, szeptember 25 A Daily Telegraph-nak jelentik Párisból: A nagykövetek tanácsa elhatározta, hogy Szovjetoroszország ellen október 15-én életbe lépténk a blokádot, ha Oroszország október 10-ig nem írja alá a lengyelekkel a békét. tWW*WWWWWiWAW«« A magánautófuvarosok tüntetés© — Az Est tudósítója. A magánautó fuvarosok mára bejelentett tüntető falvonulása programszeren metörtént. Reggel 9 órakor kezdjek gyülekezni az autók 4 V|*»sligetben. Szokatlan képet noratott az őszi Városliget, ahol a különböző szerkezetű elegáns autók egymásután megérkeztek és hosszú sorban fölsorakoztak a Széchenyi-fürdő és a városi pavilion között. Tíz óra felé mintegy hatvan gépkocsi gyűlt össze és ezek szép rendben elindultak a város felé. végigmentek az Andrássyúton, az Oktogonnál befordultak a Teréz-körútra, onnan a Vilmos császár útra, tovább mentek a Fürdő-utcán, a Dorottya-utcán végig a Gizella térre és onnan a Városháza utcába. • Az automobilsor első kocsijában a rendőrség részéről kirendelt Jánoska Gyula rendőrfőülgyelő és a főkapitányság közlekedési ügyosztályától dr. Schreiber Dániel rendőrfogalmazó ülnek. Mindegyik autón fehér tábla van ezzel a fölirással: Megnyílt a bérautócentrum ! A Városháza előtt megálltak és egy küldöttség ment fel Isepőcz Jenő polgármesterhez. Vihar Béla, az Országos Iparegyesület alelnöke beszédet intézett a polgármesterhez akit arra kért, tegye lehetővé a kis fuvarosoknak a nyílt állomásokról való fuvarozást. Rámutatott arra, hogy úgy a kormány, mint a polgármester programjában szerepel a kisipar védelme. Ők pedig egyszerű kocsivezetőkből lettek autótulajdonosok és önálló fuvarosok. Kocsijaikat maguk vezetik. Ez a közönség szempontjából mindenesetre több biztonsággal jár, mintha olyan kocsiba ül, amelyet idegen soffőr vezet. A magánautótulajdonosok jutányosabban is dolgozhatnának, ha nem kellene nekik a nagy garázsbért fizetni, hanem nyílt állomásokon fölállíthatnák kocsijaikat. Sehol a világon monopolizálva nincsen az autófuvarozás. Párisban, Berlinben, Londonban, mindenütt minden önálló iparos teljes jogot kap. A budapesti autófuvarosok ugyanezt a jogot kérik. A polgármester válasza után az autósok programjuk szerint viszszamentek a Kossuth Lajos utcán és a Rákóczi-úton végig a garázsokba. Szabadalom eladás vagy engedélyadást „Kiörilő én fostolgató berendezőn folyadék- tartályok számára** ciran 46553 számú 1909. február 3-án kelt magyar szabadalom tulajdonosa magyar gyárosokkal érintkezésbe kíván lépni a szabadalom eladása, illetőeg Magyarország számára való átengedése végett a szabadalom tárgyának Magyarországon leendő gyártása céljából. Érdeklődők szíveskedjenek „Z. W. OG22** jelige alatt Rudolf Polymo, Zürich címhez fordulni Elcserélném a Thököly-úton levő modern négyszobás villa-lakáson egy hat-hét szobással az V—VIli. kerületben. Bővebbet VIII., Szigetvári-utca 28. József 46—,4 Külföldi párszekis legmagasabb árfolyamon vgos Suckor Béla banküzlete Budapest, V., Tőzsdepilota, Szabadság-téri oldal Weinenü nagyobb mennyiségű batzkfit közép it nagy expert- Megkeresések József 5373.^'*® DYNAMO egyenáramú, IIS voltos, 4 és félóercSimasgirekkel, komplett, eladó Weiner, IV. ter., Ferenc József-raxpart 18. sz., I/S. Értekezés szombat d. u. 3—6, vasárnap d. e. 9--12. Ereden salgótarjáni I „Perpetuum“ folytonégő kályhák üzletátalakitás miatt, míg a készlet tart, gyári árban kiárusittatnak. Ugyanott eredeti „Kartizmush" cserépkályhák 13 jutányos árban kaphatók. Pilarkovicssy József kályhagyőri raktára Budapest, VI., Teréz-körut 35. Tel: 76-93 Zosgordje szakszerű hangolása és javítása Wlutica Bt., Budapest, Vf., Erzsébet-körút 49. sz. Havi bérlet: jutányosnak. Telefon : Józsa ub.53. A Munkaszövetkezet feludapect, IX., Ferenc-körút 29. 02, ford Z s. Előkelő teljes szalon-berendezés, buforr,emfi, perzsaszőnyegek, festmények, legyezők, műtárgyak, férfi, női/gyermek ruhanemű, asztal, ággnemű jutányos áron kaphatók. Állandó vísíz.Szabad megtekintés. Ingyen kap folyó hó 27-ikétől október hó 2-ikáig minden 27-ik vevő a legcsekélyebb vásárlásnál /cipőfűző, krém] is / pár házicipőt Gero Jsolf Fia Budapest, IV., Kossuth Lajos utca 4. Osztálysorsjegyeket a legközelebbi húzásokhoz (' ,=68 K, ’', = 34 K, V* =7 K) küld postabefizetési lappal Benkő Bank r.-t., andrássy-út 60. sz. Hatóság megbízásából kérek azonnal átvehető fiacypsifolii ikMalói tála szállítására részletes árajánlatot, szállítási feltételek pontos feltüntetésével. Hatósági megízott osztály Irinyi Béla, Budapest, Serház u. 3. Tel. József 54-69. Podajkon, a fürdő bérlőnél tíz szobás VILLA antik bútorokkal berendezve azonnal eladó, n nagy jövedelmet sújtó, négy év óta fennállófagykereskedéshez 200—403 ezer koronára rendelkezen«.irsteer@sti@ftnfo Szakértelem nem szükséges. Ajánlatok »Elsőrendű vállalkozás« jeligére e lap kiadójába kéretnek. Gyönyörű férfiruha készül raktáromon levő valódi angolszövetekből. Widder J férfiszabó,Budapest,IV, Városházin 20. lelet ott S5—76. Alapittatok 1S(J1). Jutányos árak/ Jóforgalmu gyári vállalat ■ IfiKMIra 369.il InM Szives megkeresések .Közreműködés temfon'.oss jeligere a kiadóhivatalba Véreinek. ^ode!!-kosztübiok/hlí^Srev uPompoa'*-82Ilonban IV., Haris-köz 3, félem. 2. jílZ5a5SraEGEeS$iSBiB5| Eisörisssiffi straf® iaszsszsla eszi SíSrárs*, SiikeniíssSsésü | eusSes EiázicSjiSli férfi-, női-, fiú-, leány- és gyermeknagyságokban nagy tételek beérkeztek ! Viszonfeladóknak és beszerzési csoportoknak üzleti órák raktárainkban: 8—1-ig és.3—6-ig. E^vaaSH Mffgygr Cfpen^gYkgraskedok Ft. Központi iroda: V-, Nádor-utca 2,5 Raktárak: VI. ker., Szerecsen-utca 8. szám. | VI. ker., Szerecsen-utca 12. — VI. ker., Ó-utca 6.